Sziasztok!

Tudom,tudom hogy mostanában elhanyagoltam az írást,meg lusta voltam,de most rávettem magam hogy írok egy kicsit,nem hagyom abba hogy a végén kerek legyen a történet.
Végül  is mióta vége lett a Húsvétnak, elkezdtem készülgetni a portugál nyelvvizsgára ami eléggé közeledett,és persze azt sem szabad elfelejtenem hogy Zsombor,( aki szintén cserediák Brazíliában, csak másik államban)megkért arra hogy hagy töltse itt a vizsga napjait nálunk,mivel ő is ugyanerre a nyelvvizsgára jelentkezett,és Belo Horizonte a legközelebbi hely neki ahol megírhatja a vizsgát. Tehát tudatomban volt az is hogy jön Zsombor,a nyelvvizsga,de előtte még  Karolin,a német cserediák látogatása várt ránk. Karolin a fogadótestvére volt Clarice-nek (a mostani testvéremnek itt) amikor Clarice cserediák volt Németországban,és a házukba lakott. És éppen akkor derült ki hogy Karolin Brazíliába megy cserediáknak,de még nem tudták hogy hova,de megbeszélték hogy mindenképpen találkoznak, tehát Karolin-t meghívták hozzánk egy hétvégére Dél-Brazíliából, és egy tök jó hétvégét töltöttünk el együtt. Megmutattuk neki a várost,elvittük őt pár múzeumba,csináltunk sok képet,és olyan helyeken ettünk ahol nem minden nap. Még nincs vége, szombatról vasárnapra meg elutaztunk Tiradentes-re, körülbelül 2 ,5 órára Belo Horizonte-től. A város nevéhez sok történelmi szál fűződik, április 21-e nemzeti ünnep egész Brazíliában, Tiradentes neve miatt. Tiradentes egy lázadó volt,aki Minas Gerais függetlenségét akarta minden áron, de elítélték ,levágták a fejét,és kiakasztották a templom kapujára. Valahogy így. Tehát ezért  kapta a város a Tiradentes nevet. Ouro Preto-ban ahol már voltam is, ott még felvonulás is van, jelen van a miniszterelnök, meg minden fontos emberke Tiradentes tiszteletére. Na mindegy, ez csak egy kis történelmi felvilágosítás volt. Tehát mivel ünnepnap volt, a város teli volt emberekkel,és mindig volt valami program a főtéren. De mi nem is kocsival érkeztünk a városba hanem egy kisvonat vitt minket be a városba, mert van egy útvonal, ahogy a kisvonat jár, ez Sao Joao Del Rei –ből Tiradentes-ig. Ez azért van így mert a turisták általában ezt a kört teszik meg ha már eljönnek Tiradentes-be,mert Sao Joao del Rei-t szintén érdemes meglátogatni,és akkor így össze tudják kötni a kettőt. Tehát már a szállásunk is Sao Joao del Rei-ben volt lefoglalva,és ahogy megérkeztünk oda,letettük a csomagjainkat,és már mentünk is a kisvonat irányába. Tök hangulatos volt utazni ezen a vonaton,igazán jó ötletnek tartottam. Megérkezve Tiradentes-be azonnal észrevettem a sok hasonlóságot Ouro Preto-val, ahol még tavaly Cristináékkal kirándultam. Teli azokkal a sok  kanyargós,keskeny utcákkal, éttermekkel,szuveníresekkel,kézműves boltokkal. És persze templomokkal,amik szintén ugyanúgy néztek ki. De mi mindent megnéztünk, ha már a végén egy kicsit untam is. A nap végére lejártuk a lábunkat,a kisvonat visszavitt minket Sao Joao del Rei-be, és az isteni panziónkba ahol aludtunk. ( Tényleg, az volt. Tökéletes!) Este később még elmentünk enni egy étterembe ahol hagyományos minas-i ételeket ehettünk, megmutatva Karolin-nak a különbségeket. Ezen a napon éppen Beatriz,a kisebbik testvérem 16. születésnapja volt,de végül  is alig volt ünneplés. Nem baj,én adtam neki ajándékot.:)
Másnap Sao Joao del Rei-ben maradtunk,elmentünk néhány múzeumba,még néhány templomba,aztán jöttünk haza. Jah, és hazafelé jövet megálltunk egy városkában,ahol a legrégibb,de  a legfinomabb piskótatekercseket készítik. Ott bevásároltunk,és irány haza!
Karolin gépe hétfőn kora reggel ment, Madalena és Joao kivitte őt a reptérre, mi meg iskolába mentünk.
Másnap, 24-én reggel pedig Zsombor megérkezett,kihasználtuk hogy beszélhetünk úgy hogy senki se értse,és hogy az utcán az emberek hátraforduljanak utánunk :D Aznap délután amikor Zsombor megjött, én egész délutánt a vizsga tanulmányozásával töltöttem,mert 25-én 8:30-kor kezdődött az írásbeli vizsgánk. nem volt semmilyen nyelvtani része,csak 4 egy oldalas szöveget kértek leírni,különlegesebbnél különlegesebb témában. Kicsit csalódott voltam a vizsga után,nem volt megelégedve a teljesítményemmel, és ahogy láttam a körülöttem lévő embereket, mindegyikről azt hittem hogy sokkal jobb nálam. Hát persze, voltak ott anyukák,apukák,60 év körüliek is. Én meg az én 17 évemmel mit írjak a szemetelésről az űrben?!? Na mindegy, én megtettem mindent, amit tudtam,de azért csak csalódott voltam, mert nem erre számítottam, de a többi szöveg azért jobban sikerült. Viszont a másnapi szóbeli vizsgával helyre tettem a pontjaim. Nagyon jól sikerült,és még gratuláltak is hogy 8 hónap után mennyire jól beszélek. Tehát utána már jobban éreztem magam,de nem szükséges tűkön ülnöm,mert 2 hónap múlva jön meg az eredmény amikor én már rég otthon leszek.
Azt el is felejtettem mondani hogy még a vizsga előtt leszerveztem hogy június 5-től 9-ig kirándulni fogok az Iguacu Vízeséshez. Leszerveztem a repülőjegyet,és egy rotarys család házában fogok lakni.
Tök jó,nem?:)
Na jól van most megyek, nem mondhatjátok hogy nem hoztam be a lemaradásaimat,hamarosan írok. Tényleg :D

Pusziii.

Na sziasztok!

Miután elmúlt az izgalom a nagy sütés-főzésem után,hamarosan következett a Húsvét, ami itt már is április 5-től 8-ig tartott. Itt ők igazából a Húsvét előtti hetet ünneplik,persze mivel itt a vallás erősebb is általában ezek a napok a templomba járásról szólnak, és a mindennapi misék gyakoriságáról. Itt Brazíliában nem is ünneplik Húsvét hétfőt,amelyik nap nekünk a legfontosabb, a tojások cseréje, vagy néhány helyen pár vödör hideg vízé ha már a hagyományokról beszélünk. Hát, egyértelmű hogy Brazíliát már régen legyőztük az ünnepek ünneplésében, ez már Karácsonykor is bebizonyítható volt. A Húsvétnak itt csak a vallási hátterét tartják számon,meg persze a bevásárlóközpontokban a tonnaszámra halmozott tojásokét. Viszont csak egy méret,ugyanolyan csomagolás, viszont minden fajta ízben. Nem tudom mire fel ez a nagy hercehurca a tojásokkal amikor már az anyukák maguk megmondják hogy nem vesznek a gyereküknek tojást,mert egy éve ugyanúgy a szekrényben állnak a tavalyi tojások. Az a baj ezekkel hogy nagyon nagyok,és aki nem szereti a csoki tojást, vagy nem a kedvence,neki sem áll kibontani,mert valószínűleg a csomagolásuk szebb mint amilyen az ízük belülről. Na hát ennyit a tojásokról.
Így aztán mivel közeledett a pár napos szünet, csütörtökön mentünk meglátogatni Madalena ( a mostani anyukám) családját egy másik városban,( körülbelül 6 órára Belo Horizonte-tól) Patos de Minas-ban. Ez a kis város Minas Gerais nyugati részén fekszik, és híres a kukoricáról. Minden évben kukoricafesztivál van a városban,és persze temérdek kukoricaföld. Ezért hát az első dolog az volt amint megérkeztem Patos-ba, azonnal meg kellett kóstolnom egy ottani különlegességet,a pamonha-t. A pamonha persze kukoricából, főtt kukoricából van,összefőzve tejjel,hozzáadott sóval,és akármilyen töltelékkel. A kukoricacsutkákról lereszelik a kukoricaszemeket és ezt tejben felteszik főzni amíg be nem sűrűsödik és meg nem fő. Ezt lehet édesen is enni,és ahogy mondtam akármilyen töltelékkel, sajttal,csirkével,vagy sertéshússal. Nekem ízlett mert kifejezetten szeretem a főtt kukoricát,de nagyon töménynek éreztem. Egy adag pamonha- ban körülbelül 4 cső kukorica van. És amikor megdermedt a kukoricamassza, a kukorica csuhéjából egy kis zacskót hajtanak,és beletöltik a masszát. Ezt még befedik pár levéllel,és befőttes gumival megerősítik. Nagyon egyszerűnek tűnik, viszont elég sok munkával járhat.
Tehát aznap amikor megérkeztünk megismertem a család egyik részét, főképpen a Madalena szüleit. Itt is óriási a család, csak neki 7 testvére van. Gondoljatok bele.. :D

Tehát a délutánt a város látogatásával töltöttük, ami nem volt olyan hosszú, mert egy igazán kis város,de nekem nagyon tetszett. Valahogy otthon éreztem magam egy kicsit. Nem mintha össze lehetne hasonlítani a kettőt,de még is a város hangulata ezt az érzést keltette. Mindenki ismer mindenkit,az emberek bicikliznek,nincs forgalmi dugó, és persze tisztaság földön fekvő emberek nélkül. Emiatt is jó volt eljönni kicsit a nagyvárosból egy kisebb,csendesebb helyre.

Már aznap Madalena leszervezett nekünk egy szombati bulit a városban, mondta hogy menjek el Clarice-cel, és végül is tök jól éreztük magunkat.
Próbáltam felvenni a kapcsolatot pár cserediákkal akik a közelben laknak hogy hátha tudnánk találkozni,de nem igazán jött össze, viszont a bulin az egyikük csak úgy szembejött velem, és egy kis időt együtt is töltöttünk.
Azon a szombaton a hagyomány szerint senki nem ehetett húst,mert Nagyszombat volt,és így halat ettünk,aminek a készítésében én is jelen voltam.
Sajnos hamar eltelt ez a hétvége amit ott töltöttünk, de én megígértem hogy mindenképpen vissza megyek még, azért is,mert a kukoricafesztivál június elején lesz amin ott kell lennem! :)

….. Tehát elérkezett a keddi nap a nagy főzésem napja. Úú még amit el kell mondanom, hétfőn délután még Stephanie-val találkoztam, és egy múzeumlátogatást szerveztünk a helyi játékmúzeumban, de mivel későn értünk oda már nem volt idő hogy végigjárjuk az egészet zárás előtt, és persze mivel én mindig felfedezek dolgokat,már régóta szemeztem egy isteni pékséggel a közelben,így mondtam Stephanie-nek hogy lessük meg. Hát mintha egy francia pékségbe cseppentünk volna bele, már a kenyerek illata messziről érezhető volt,nem hogy még bent. Több mint 3 pultnyi péksütemény,kenyér,és süteményből lehetett választani,persze nem olyan olcsón, de megérte. Én egy fahéjas csigát kértem,Stephanie pedig egy almás buktát. Szerintem a pékségben mindenki hülyének nézett hogy lefotóztam a berendezést,meg a péksütiket is, de megérte. Lehet jobban jártunk mintha múzeumba mentünk volna. ;)

Tehát jött a kedd, nem mentem iskolába, de Joao ugyanabban az órában elvitt Sergio-ékhoz mintha iskolába mentünk volna. Amint odaértünk Sergio-val elindultunk a piacra,és megvettünk mindent amire szükségem volt a leírtak alapján. Sergio direkt kivette a aznapi napot a munkahelyéről, és ehelyett nekem segített. Mire hazaértünk már el is kezdtem begyúrni a pogácsát,mert aztán sajtos pogácsára döntöttünk, vagy is én. Mondván hogy a pogácsa nagyon jól megy a sörhöz,mindenki imádni fogja. És így is lett. :)
A pogácsa tésztájával volt egy kis problémám az állaga miatt, és az első tepsi pogácsa el is dőlt a sütőben mert valószínűleg túlkelt. De a végére már tök jól belejöttem gyúrtam még hozzá lisztet,és egyre jobban sikerültek. Cristina és Ana folyamatosan figyelemmel kísérték a folyamatot, Ana még segített is megkenni a pogácsákat,és sajtot szórni.
A gulyás levest úgy beszéltük meg hogy ott fogom a bár konyhájában megfőzni,de én már mindent előkészítettem előre meghámozva, felvágva, hogy már csak a levesbe kelljen beleborítani amikor ott az ideje. A lecsós alapot meg még Cristináéknál megcsináltam, úgy gondoltam arra ott nem lesz idő kivárni a lecsót,és mialatt mi a pogácsát szaggattunk, készült a lecsónk. Persze, elvittem a magyaros ruhámat, a magyaros kötényem,és arra gondoltuk hogyha minden kész,felveszem a ruhám,és abban a köszöntöm a vendégeket mialatt magyar népzene szól. Ennél magyarosabb hangulatot elő sem tudtam volna varázsolni,nem? És még nincs vége! A két magyar zászlómat felakasztgattuk a falra, és még az Ágnes által kapott portugál nyelven írt Magyarországról szóló lapokat is az asztalokra tettük.
Mialatt én a konyhában voltam, Cristináék mindent előkészítettek,a pogácsákat kiskosárkákba tették ahogy kértem, és egy külön tálalóasztalt csináltak, ahol a tányérok,evőeszközök voltak,és persze a két nagy alátét ahova később a gulyásleves érkezett. Igen 2. 2 óriási lábasban főztem a levest,külön fűszereztem, úgy szemre felezve tettem bele a hozzávalókat,de imádták! Mivel babgulyást főztem, a végén már csak a babra kellett várni hogy megfőjön, mert féltem attól hogy szétfőzöm, ahogy Anya annyiszor figyelmeztetett. Őszintén szólva kicsit nagyon ideges voltam már, 8 órát ütött az óra amikor még mindig a babra vártam,és a kész galuska tészta is a saját idejére. Néhányszor volt egy kis időm kijönni a konyhából köszönni a vendégeknek, és meglepetésemre Ágnes is megjelent a férjével együtt. Annyira örültem hogy ott volt, azonnal csináltunk közös képet, és beszélgettünk egy kicsit. Mondta hogy vár a főzőtanfolyamára a következő hétfőn,és teljesen oda volt meg vissza a már megkóstolt pogácsámtól aminek a nevét ő maga is tudta.
Mire kész lett a két óriási lábas gulyáslevesem, kiáltottam hogy kész,és Sergio már jött is,és leemelte nekem a tűzhelyről hogy bevihesse a tálalóasztalra. Én be sem mentem, hanem Cristina már gyorsan jött is a váltó ruhámmal hogy átcseréljük a magyaros ruhámra hogy azért igazi magyaros belépőm legyen. Hát mindenki kiakadt amikor meglátott,és az egész csapat elkezdett tapsolni nekem,és én meg hihetetlenül boldogan éreztem magam hogy itt vagyok Brazíliában, Magyarországot képviselve a ruhámban,zászlók a falon,magyar zene, a gulyás leves illata,és a brazilok,akik nekem tapsolnak, büszkék rám, én pedig a saját országomra!

A nagy beszélgetés közben,mert persze mindenki kérdezgetetett,arra figyeltem fel hogy Sergio már a második lábassal érkezik a kisasztal felé,és körülnézve csak evő embereket láttam,akiknek úgy látszott hogy ízlett amit alkottam. Ágnes teljesen el volt ámulva a gulyáslevesemtől, többször is említette hogy milyen finom lett,és hogy mennyire büszke rám!
 Utána végre én is leültem és megkóstoltam, és be kellett vallanom hogy tényleg jó lett. Az óriási galuskák eltekintésével.( Amit csak én tudtam hogy hiba volt ;P )

Hosszúra sikerült,holnap írok a Húsvétról is nektek!

Puszii

Sziasztok!

Most már igazán azt sem tudom hogy honnan folytassam az írást,olyan régóta nem írtam nektek. Őszintén sok minden történt, végül is mostanra már beilleszkedtem a az új családomba,ismerem a szokásokat,és az én mindennapos rutinom is kialakult. Sajnos egyre nehezebben bírom az iskolát, arra gondolva hogy mennyi minden jót lehetne csinálni azalatt a 6 óra alatt amit ott töltök. A hétvégéken általában a cserediákokkal csinálunk valamit,az egyik hétvégén éppen Stephanie-nél,a kanadai lánynál aludtam, és csoki fonduet csináltunk gyümölcsökkel,aztán pedig filmet néztünk. Tök jó volt. Most már eljutottunk arra a szintre hogy portugálul beszéljünk egymás közt is, ne angolul. Néhányan meg is kérdezik tőlünk hogy miért csináljuk ezt,de mi ezzel is csak tanulunk. Másnap éppen Dórinak a születésnapja volt, és küldtem neki egy levelet innen Brazíliából egy nyaklánccal együtt. Féltem hogy nem érkezik meg időben,mert a postán azt mondták hogy már későn adtam fel,de még hamarabb is ott volt, tehát nem volt baj. Vasárnap Silvine elvitt az egyik egyetemen levő barátnőjének a születésnapjára,( mivel ő már betöltötte a 18-at és egyetemre jár ) ahol a vendégek 50%-a német volt, és a barátnőnek a férje szintén német volt. Itt Brazíliában nagyon nagy a német bevándorlók száma,és a nyelv szintén egyre fontosabbá válik. Dél-Brazíliában, ahol a legtöbb német lakik, még a házak is az igazi Fachwerkhaus-okra hasonlítanak,a városok pedig az igazi európai stílusra épültek. Még sosem voltam Dél-Brazíliában,és nem tudom hogy lesz –e alkalmam ellátogatni oda még a cserediák évem alatt,de az biztos,hogy olyan mintha egy másik ország lenne,nem is Brazília. Tehát a szülinaphoz visszatérve,a német nyelv felfrissítési a tudatomban sikeres volt,viszont a változatosság kedvéért én nem tudok visszaválaszolni. Na nem baj,majd ezen is javítunk. Ott ebédeltünk, és végül is ott töltöttük majdnem az egész délutánt náluk. Estefelé felhívtam Stephanie-t, mert előző nap amikor nála aludtam,az egész nesszeszeremet náluk hagytam,és erre nem sokkal előtte jöttem rá. Ők éppen a testvérével egy forró táncstúdióban voltak, nem forró mert nagyon meleg,hanem „forró”, a táncstílus. ( Csak hogy ne okozzon félreértést... :D) Mi is odamentünk,és hát persze azonnal ott ragadtunk táncolgatni,meg beszélgetni a többiekkel,és elhatároztam hogy be fogok iratkozni táncórákra. A baj csak az hogy az elhatározás után leragad a folyamat. Na mindegy. De az a lényeg hogy jó volt. Tehát jól telt ez a hétvégém, rájöttem hogy mindig szerveznem kell valamit a hétvégére,mert elsősorban az időm ketyeg, és nem szalaszthatok el egy pillanatot sem, a második pedig a mostani családom a hétvégét általában pihenéssel tölti, nem programszervezéssel. Mostanában éppen beszéltünk a lányokkal hogy össze kéne hozni elmenni az állatkertbe, mert még semelyikőnk nem volt,és egy jó időtöltésnek ígérkezik. :)
Tehát ki kell használnom az időm. Most már nagyon közeledik a nyelvvizsga időpontja is, és úgy érzem hogy nem tanulok eleget,sőt semmit, most elhatároztam,(nem úgy mint a táncórákat!) hogy bele fogok húzni ebben a hónapban. 24-én megérkezik hozzánk Zsombor, a magyar cserediák,aki Vitóriában, olyan 7 órára lakik Belo Horizonte-től,de még sosem találkoztunk itt. Szerintem még nem meséltem nektek, hogy ő is ugyanazt a  portugál vizsgát fogja tenni mint én, csak ahol ő lakik, nincs olyan egyetem ahol meg lett hirdetve,így egy hónappal ezelőtt megkért hogy itt lehet e a vizsga időtartama alatt. Tehát olyan 4 napot marad itt, és ebbe az is belefér hogy megmutassak neki pár nevezetességet, és még magyarul is beszélhessek. ;)  Zsombor előtt pedig az a  német lány lesz itt nálunk, (szerintem sosem volt még ekkora mozgásban a lakásunk amilyen ebben a hónapban lesz.:D ) akinek a házában Clarice lakott, miközben ő cserediák volt Németországban, és Madalena meghívta ide hogy töltsön pár napot nálunk. Tehát mialatt itt lesz valószínűleg még egyszer elmegyünk Ouro Preto-ba, ahogy már hallottam szervezni a dolgokat, és teli leszünk programokkal, tehát már várom .:)
A Rotary meetingeken a család csere óta nem történik sok minden, még a tavaly reméltem hogy lesznek programok, vagy önkéntes munkák a klubban, de úgy látszik hogy nem. Most a napokban kaptunk hírt a Cserediák Konferenciáról ami májusban lesz megtartva,az utolsó cserediák találkozóként. A részletes programokról még nem tudok semmit,de azt már tudjuk,hogy lesz egy teszt Brazíliáról, amit ki kell majd töltenünk, és az elbírálás után a legmagasabb pontokat elért cserediákok nyereményeket,és kitüntetéseket kapnak. Persze, ez szép és jó, csak az a baj hogy van egy 35 oldalas könyv amit tanulnunk kell. A Brazília földrajzáról, gazdaságáról, földrajzáról,és persze a történelméről. Amennyire kedvet kaptam ehhez,annyira el is tűnt az érdeklődésem amikor a sorok közé néztem. De nem baj, harcolni kell ! :D
A következő hétvégét Cristináéknál töltöttem miután meghívtak hogy aludjak ott. Meg lett beszélve velük aztán hogy az azt követő hét kedden lesz megtartva a „Magyar Est”,amikor gulyáslevest fogok főzni egy bárban. Kigondoltunk babgulyást palacsintával,de az úr akié a bár,azt mondta hogy jobb lenne valami sós,mert mivel mindenki sört iszik,nem lesz étvágyuk édeset enni. És akkor azonnal eszembe jutott a pogácsa, hogy hány alkalommal meg akartam már csinálni,de sosem csináltam. Na most meg lájuk mi sül ki belőle! Megbeszéltük hogy akkor kedden nem megyek iskolába sem, és aznap reggel megveszünk minden hozzávalót ami szükséges,és már reggel elkezdjük kisütni a pogácsákat. A leves pedig a bár konyhájában fog elkészülni. Tehát lesz sürgés forgás :)

Amúgy a hétvége nagyon jól telt Cristináékkal, pénteken este egy étterembe mentünk ahol élő zene szólt, jött velünk Paula a férjével ( tudjátok a szomszédok), meg persze a lányok, és én. Olyan jó volt beszélgetni velük megint, még azok a dolgok is hiányoztak,amik egy időben idegesítettek amikor ott laktam. De olyan jó volt. Szombaton otthon voltunk, és az egész család jött,vasárnap reggel pedig bevásároltunk,és délután grilleztünk Sergio-val. Nagyon jó volt :)
Most rohanok,még ma publikálom a következő blogot a „ Magyar Est”-ről, és a Húsvétról!
Puszi Nektek!

Na halihó!

Az előző hetem szintén jól telt,végül is én minden nap elfoglalom magam valamivel,és így hamar telnek a napok is. Megkezdődött a húsvéti őrület a boltokban,itt teljesen más,mert óriási becsomagolt tojásokat adnak a gyerekeknek húsvét hétfőjén,és végül is ez az egyetlen dolog ami hagyománnyá vált. Viszont a bevásárlóközpontok teli vannak a plafonról lelógatott tojásokkal különböző ízekben,formákban,és némelyik még kis ajándékot is rejt a gyerekek számára. Amikor én elmeséltem hogy nálunk milyen a Húsvét, hogy mi festünk tojást, jön a család, locsolóvers,kölni, és persze a híres sonka,tojás,és édességek. Teljesen elhűlve hallgatták ahogy beleélve mesélek az otthoni szokásokról,mert itt végül is nem csinálnak semmit ahogy én eddig hallottam. Na majd látjuk,hátha jól sűl el :)

A hetem eleje arról szólt hogy elintézzem a portugál nyelvvizsgámmal kapcsolatos elintéznivalókat,azt hiszem hogy már említettem nektek erről.

Fogok csinálni egy nyelvvizsgát portugálból az itteni egyetemen április végén,már ha egyáltalán sikerül,de én nagyon pozitív vagyok,mert tanulok,olvasok,írok,és próbálom a legtöbbet kihozni magamból hogy felkészüljek rá. Tehát jelentkezést kellett tennem először az egyetem oldalán,és utána mennem kellett a bankba hogy befizessem a vizsga árát,de nem sikerült befizetnem,előtte meg azt hittem hogy a befizetési határidő március 13-ig van, miközben mindenkit ugrasztottam hogy vigyenek el az egyetemre,mert közben meg a buszok sztrájkoltak. De kiderült hogy a befizetési határidő 23-a, nem 13-a,és hogy először tényleg a bankba kell elintézni a befizetést,aztán mikor meg van a csekk,azt bevinni az egyetemre,már készen. Tehát mire tisztává váltak ezek a dolgok,lassan sikerült megoldanom a dolgokat Sergio-ék segítségével. Sajnos a mostani családom alig tud a dolgaimról,mert mindig dolgoznak,és persze nem olyan függetlenek mint amilyenek Sergio-ék voltak. Így nincs is idejük segíteni nekem ezekben a dolgokban,Sergio-ékról pedig tudom hogy akármit kérhetek tőlük, úgy viselnek mintha a saját lányuk lennék.
Kedden találkoztam a cserediákokkal,elsősorban Silvine-el Belgiumból,aki most már 5 percre lakik tőlem, és akármikor találkozhatunk ha nincs mit csinálnunk.:) Utána csatlakozott Filip,és két általam újonnan ismert cserediák a másik district-ből, Kiara Németországból, és Maggie Amerikából. Együtt töltöttük a délutánt sétálgatva a Mercado Central-ban , ahol mindig van frissen felvágott dinnye és ananász. Hmmm :) Utána ahogy mindig, hazaérve mentem a pékségbe,majdnem mindig ugyanolyanokat veszek mint minden nap,de így is tökre szeretek menni. A lányok pedig örülnek nekem,mert mindig viszek nekik valami különlegeset, sütit, vagy amit már tudom hogy szeretnek.
Sajnos ezen a héten bejött a rossz idő, elkezdődött esni,és mindig be volt borulva. Ezt az is bizonyítja,hogy a számítógépemen a hőmérő 21°C-ot mutatott Budapest-hez, és Belo Horizonte-hoz is. Ez most már csak rosszabb lesz,mert a nyárnak vége,és eddig imádkoztunk az esőért,most meg majd azért imádkozunk hogy abbamaradjon.

Háhá, de mire hazaérek megérkezik a nyár,és nekem lesz a leghosszabb nyaram. :)

Március 15-e éppen csütörtökre esett,a Rotary meetingek napjára. Én meg már ki is gondoltam hogy majd elviszem a saját (Sergio-val) készítésű magyar kitűzőjeimet, én felteszem a kokárdám,és egy kicsit megemlékezünk a Nemzeti Napunkról. Hát persze semmi nem alakul úgy ahogy én azt eltervezem. Most hogy az új családnál vagyok,Márcia a rotarys szintén abba az épületbe lakik mint én, és megígérte hogy elvisz a Rotary-ra minden héten. Viszont a heppje az az,hogy 1,5 órával előtte felhív hogy kész vagyok, és te ? Aha,én is….Miközben még eszembe sem jutott hogy lassan meg kéne fürödnöm annyira korán volt.

Tehát összekapkodtam minden,és beköltöztem a fürdőszobába. A kokárdám feltűztem,felkaptam a kitűzős zacskóm,és elhúztam. De ezalatt a folyamat alatt már 3-szor újra hívott hogy hol vagyok,és hogy vár. Na jól van, lerohanva a lépcsőn, lihegve még az ékszereket a kocsiban magamra aggatva,de kész vagyok. Persze,ahogy mondtam most is esett az eső, és ebben az órában eső nélkül is alig lehet átérni a város egyik részéből a másikba a nagy forgalom miatt. Talán ezért is megy biztosra Márcia ,hogy semmiféleképpen ne késsen el. Hát miattam majdnem sikerült. Elmeséltem neki hogy miért is fontos a mai nap Magyarországnak,és éppen mikor vettem volna elő egy kitűzőt,hogy rá tegye az ingére,észrevettem hogy a rossz zacskót vettem fel,amire nem lettek ráragasztva a kapcsok. Az összes ragasztó nélkül volt,semmi mód nem volt arra hogy szerencsétlenek az ingükre akaszthassák,és mi meg a dugó közepén ültünk. Na mindegy, megoldottam utána, adtam az összes rotarysnak,és ha nem is teszik fel,megőrzik emlékként. :) A president megkérte az összes cserediákot hogy beszéljünk egy kicsit a mostanában minket ért tapasztalatainkról,mert voltak újabb meghívottak. Én persze belevontam a Nemzeti Ünnepünket a mondókámba,és nagyon jól sikerült, mindenki megtapsolt. Tehát a végén jól sült el a nap a kapkodásom által is.:)

A pénteki ebédet Sergio-éknál töltöttem,és mivel ott pénteken az egész család megrohamozza a házat, ott maradtam a délutánra is, beszélgettem mindenkivel, meséltem az új családról.
Utána amikor hazajöttem kicsit honvágyam volt,hiányzott hogy ott lakhassak,de itt is nagyon jól érzem magam,csak itt más.
A hétvége csendesen telt, szombat este Saint Patrick’s Day-en voltam pár cserediákkal,ezt az ír ünnepet mindennap megszervezik itt Belo Horizonte-ban,és furcsamód egész Brazília ismeri. Millió ember volt ezen a fesztiválszerűségen, játszott egy együttes is, de sajnos elmosott minket az eső,így utána nem sokkal később haza is mentünk.

Hát,végül is ennyi történt a héten, hamarosan jelentkezem,nem tűnök el! :)
Puszi

Sziasztok,akik még mindig követik a blog bejegyzéseim!:)

Tegnap volt egy hete hogy az új családban vagyok,és őszintén szólva jól érzem magam. Az első napokban furcsa volt,mert már meg volt szokva minden az előző családomnál,és nem volt szükség beilleszkedésre. Na most úgy érzem hogy elkezdtem beilleszkedni,tényleg nagyon kedves mindenki velem. Cristináéknál az volt a baj hogy a gyerekek Ana-n kívül nem nagyon még beszélni sem beszéltek velem,de itt mindkét lány teljesen nyitott,és ez valószínűleg azért mert érettebbek. Már látom hogy jól ki fogok jönni velük, mert mindig van valamiről beszélni,és azt hiszem hogy a kínai csajszi után nagyon örültek hogy engem kaptak.
Vele nem alakult minden olyan jól..
Tehát ahogy a hét elkezdődött,kaptam egy képet a mindennapokról az új családomban. Az apuka minden nap elvisz az iskolába,és haza is hoz. És nem is fáradozás neki,mert Floresta-hoz közel dolgozik,és amúgy is minden nap megteszi ezt az útvonalat. Tehát ez így mindenkinek stimmel. Hazafelé jövet felvesszük Madalena-t az anyukám,és megyünk haza. Amikor hazaérünk mindenki ebédel sietve,mert a szülőknek már is ebéd után vissza kell menniük dolgozni,körülbelül fél 8 -8-ig. Amikor belegondolok hogy milyen lehet ezt csinálni minden nap,hogy végül is csak pihenni mész haza,ez nekem nem menne. Úgy érzem nincs családi életük,és ez igaz is. Amúgy a délután folyamán miközben a lányokkal hárman vagyunk otthon,meg persze a bejárónő Eliete,( aki 4 órakor megy haza miután elvégezte a teendőit a lakás körül ) általában beszélgetünk,de sajnos nekik sokat kell tanulni,és a délután nagy részét tanulással töltik,de én még így is próbálok részt venni a mindennapjaikban, még ha ennyit is kell tanulniuk. A fiatalabb lánynak minden szombaton is van iskolája,és néhányszor péntek este dolgozatot írnak. Mit szóltok?
Valamelyik nap megismerkedtem jobban a bejárónőnkkel is,aki nagyon rendes,segít akármiben, de megcsinál mindent helyettem,amit annyira nem birok. De ez nem csak ő,az összes bejárónő. Egyszerűen veszekedni kell velük ha el akarok mosogatni, vagy megtakarítani a cipőimet. Megértem hogy nekik ez a dolguk,ezért kapnak pénzt,de hát akkor is..  Tehát sok minden különböző, vannak amik előnyök,vannak amik hátrányok. Például a hely ahol lakok az körülbelül Belo Horizonte legközpontibb része. 2 percre van egy óriási pláza,szintén 2 percre egy totál sikkes bevásárlóközpont ahol általában csak nézelődök,aztán ott van a Praca da Liberdade ahol általában ha a cserediák találkoznak,mindig ott szokott lenni,és most nem kell buszoznom,taxiznom hogy eljussak,csak 5 percet sétálni. Tehát sorolhatnám még a elegánsabbnál elegánsabb éttermeket,és bárokat a közelben. Persze ez azért is van,mert ez a városrész Lourdes végül is az egyik legelegánsabb része a városnak. Nincsenek hajléktalanok az utcán, nincs szemét, mint ahogy a Floresta-ban volt.
Viszont, ami hátrány, hogy az emberek sokkal hidegebbek. Nem is hidegebbek, de nem olyan nagy társaságiak. A hétvége családi körben csendesen telik,(az enyémben igen,de persze a bárok,éttermek ilyenkor teli vannak) nem mint Sergio-éknál,hogy a hétvége minden napján zengett a ház a rokonoktól és barátoktól. Mindenki ismer mindenkit ott, ha lemész a boltba venni 2 dolgot,az minimum másfél órádba kerül,mert időközben annyi ismerőssel találkozol.
Itt nem, pont az új apukám,Joao mondta, hogy még pontosan nem is ismeri az összes szomszédot akivel egy épületbe lakunk. Tehát értitek a különbséget, de én azt veszem észre hogy nekem ez csak jó. És ennek örülök hogy pont két ilyen különböző életstílust ismerhetek meg.
Pénteken Madalena Brazíliavárosban élő testvére, Monica jött hozzánk,és nálunk töltötte a hétvégét. Jó volt hogy megismerhettem őt, tiszta kalandos élete van. Mászott már a Himalaya-n, volt Afganisztánban, és folyamatosan új helyekre utazik. Madalena-val olyanok mint két tojás,de a korkülönbség 14 év. Jah,amúgy azt nem is mondtam hogy 7-en vannak testvérek.
Szombaton reggel korán keltem, így Madalena-val elmentünk a piacra,bevásároltunk pár zöldséget,gyümölcsöt,sajtot. Csak ketten voltunk,mivel a lányoknak iskola volt,az apuka meg általában szombat délelőtt még dolgozik. Vettünk egy óriási görögdinnyét, meg újabb gyümölcsöket amiket még nem ismerek,de a végén túlzásba vittük,és alig bírtuk hazacitálni :D  A délutánt pedig Sergio-éknál töltöttem, megígértem nekik hogy a hétvégén visszamegyek,és beszélgetünk hogy mi újság. Hát végül is 8-kor értem haza miután kacsamellet sütöttünk, főztünk,beszélgettünk,jól eltelt az idő.
Másnap pedig szintén én főztem a családnak,de most az új családomnak egy igazi brazilos kaját, sajtos rizottót steak medalionokkal angol mártásban champion gombával.
Igazán jól sikerült,és én is büszke voltam magamra hogy mit alkottam. Most már lassan kezdhetek gondolkozni főzni nekik magyarosat,mert már nagyon várják..

Sok puszi,

Hamarosan folytatás!

Hahó!

Na mi újság? Tudtátok hogy egy bő 3 hónap után megyek haza? Pontosan június 20-án. Nekem annyira közelnek tűnik az időpont már is,és úgy érzem nagyon hamar telik.
De még így is nagyon sok új tapasztalat vár rám,és ezalatt a 3 hónap alatt is sok minden történhet velem. Ezekben a napokban,pontosítva tegnap előtt éppen családot cseréltem,most az utolsó családomnál vagyok.
Már Karnevál körül beszélték a Rotary-ban hogy hamarosan meg fog történni a csere,de ki akartak költöztetni még Karnevál előtt,miközben Cristináékkal már megszerveztük az utazást,így kérvényeztük hogy várjunk még egy picit. Nem tudom, sok cserediák kérte hogy hagy maradjon végig a mostani családjánál,és megengedték. Én is gondolkoztam ezen,de én azt gondoltam hogy azzal hogy Sergio-éktől elmegyek nem fogom őket elveszteni,akárhányszor meglátogathatom őket,és szintén lesz egy alkalmam megismerni egy új családot,egy új életstílust,amivel én csak gazdagabb leszek.
Tehát, múlt héten csütörtökön a Rotary meetingen összehívták az összes cserediák családját,ott voltak a leendő cserediákok,akiknek szintén külön meetinget tartottak,tehát ott eldőlt sok cserediák jövőbeli sorsa.Cristinával és Ana-val mentem,Sergio nem akart jönni,ő már azokban a napokban amikor megtudtuk hogy hamarosan költözök mindig amikor feljött a téma,mindig nevetve sírást produkált,mint ahogy Apa szokta otthon. :) Én mindig nevettem rajta,de ő azt mondta hogy nem enged sehova. Viccelt.
Tehát nem ott találkoztam elsőnek a leendő családommal,mert Xin Yan,a taiwani cserediák szülei voltak,és gyakran találkoztam velük a meetingeken.
A lányuk, Clarice két hónapja érkezett haza Németországból,ott volt cserediák közel a dán határhoz. Vele ott találkoztam elsőnek,amikor éppen a prezentációját készülte előadni a Rotary-n.
Neki még van egy fiatalabb testvére is, Beatriz, aki 15 éves és ő is tervezi hogy cserediáknak megy,de még nem tudja hogy hova. Az anyuka első látásra nagyon szimpatikusnak tűnt már régebben is,és úgy éreztem hogy jól kijövök majd vele. Az apuka pedig nem tudott ott lenni a meetingen,de már őt is régről ismertem,és tudtam hogy nagyon rendes.
Tehát az új anyukám, Madalena megbeszélte Cristinával hogy mikor költözzünk, mert Xin Yan Taiwan-ból meg ment „hozzánk”,Cristináékhoz. Meg lett beszélve a szombat reggel a költözésre, így pénteken mindenemet össze kellett pakolnom egyszerre. Nem mentem iskolába sem, végül is a héten alig mentem,mert torokgyulladásom volt,meg amúgy is a suli tök unalmas.
Tehát elég nagy munka volt összepakolni mindent amit összegyűjtöttem 6 hónap alatt,ahogy teljesen belaktam a szobám. Minden kis kacatot,emléket,ajándékot összeszedni,és ésszerűen elpakolni. De péntek estére kész lettem,és teli bőröndökkel vártam a másnap reggelt.
Persze másnap reggel el sem költöztem, a leendő anyukám felhívta Cristinát hogy valami véletlen folyamán szombaton is dolgoznia kell,és ott akar lenni amikor megérkezem.

Én megértettem őt teljesen,de ideges voltam,mert minden kész volt,a szobában semmi nem maradt,és most meg bonthatok ki mindent hogy egyáltalán egy pizsamát találjak. Na de nem baj,a szombat végül is jól telt, Cristina barátnője volt náluk, csináltunk lazacot krumplival,salátát,meg mindent. Nem volt otthon Sergio,így csajos délután tartottunk.:)
Aztán elérkezett a vasárnap reggel,az igazi költözés napja.

Madalena és Joao az új szüleim,és a két testvérem Clarice és Beatriz. Nem volt semmilyen sírás a részemről,mert mindenki tudta hogy nem megyek világgá,akármelyik nap meglátogathatom őket,csak 15 perc út busszal. Tehát nem is úgy fogtuk fel ezt a költözés témát,de Sergio azért még mindig nevettetett akármikor elkezdte a borzalmas sírását :D

Tehát megérkeztem az új helyhez ahol lakni fogok, a szomszédság neve Lourdes,egy sokkal elegánsabb,tisztább környék mint a Floresta volt, de nekem a Floresta így is úgy is nagyon a szívemhez nőtt,viszont Lourdes-t annyira nem ismertem. Tehát ők egy társasházba laknak,de mielőtt valami olyanra gondolnátok amik otthon vannak,ezek nem olyanok. Sokkal elegánsabbak a lakások ott mint általában a sima családi házak. Ez a része a városnak amúgy is híres ezekről a nagyon magas épületekről,amikben szintén lakások vannak. De már kintről nézve észrevehető hogy nagyon elegánsak,minden bejáratnál van egy portás,a földszinten általában van medence,szabadidő hely,és teniszpálya. Tehát még mielőtt megérkeztünk volna a 3.emeletre ahol lakni fogok,már tudtam hogy sok minden meg fog változni amihez én már hozzá szoktam. De a változás mindig jó, nem?
Felcitálva a millió cuccom ami 2 nagy bőröndöt,egy kicsit,két óriási táskát,a hátizsákomat,és a blézeremet jelentette. Feltételeztem hogy a kínai kiscsajnak fele ennyi cucca nem volt mint nekem,de nem baj.
Hát beigazolódott amit gondoltam a lakás belsejéről, ahogy modern,és elegáns volt ahogy a hosszú nappali helységbe megérkeztünk. Ezután az anyuka a szobámhoz vezetett engem,mielőtt az egész lakást bemutatta volna,hogy lepakoljuk a csomagjaim. A szobám azonnal megtetszett, hirtelen nem tudtam mire vélni a két ágyat a szobámban,de Madalena megnyugtatott arról hogy a másik ágy az jó tárolni dolgokat ha éppen nem férek,vagy ha valaki itt alszik,nem kell a földön aludnia. Tehát a másik ágyról való véleményem előnyére fordult. Nagyon örültem az óriási ablakomnak ami bevilágította az egész szobám,mert sajnos Cristináéknál nem igazán tudtam tanulni sem a szobámban,mert déli 12-kor is majdnem sötét volt bent. A két ágy között volt az íróasztal sok fiókkal,teli tároló hellyel amit én szépen ki fogok használni. Belépve a szobába bal oldalt van a tükröm egy kis komóddal,és jobb oldalt az óriási fehér beépített szekrényem. Őszintén szólva nagyon tetszett,és alig vártam hogy szépen belakjam. A fürdőszobát a lányokkal együtt használjuk,mindkét lány szobája az enyémmel szomszédságban van,és a fürdőszoba is.
Itt volt még a szüleim hálószobája,és ahogy visszamentünk a rövid folyosón, megismertem a konyhát,a mosókonyhát,és az óriási nappalit étkezővel,amin már áthaladtunk a belépésnél.
Madalena hivatalosan is üdvözölt engem az új otthonomban,és mondta hogy nem is kell mondania hogy érezzem magam otthon,és reméli hogy jól fogom érezni magam velük.
Azt észrevettem hogy az apuka egy kicsit csendesebb,és Sergio után nehéz lesz megszokni aki mindig beszélgetett velem,magyarázott,tanított,vagy éppen mesélt. De nem baj,csak a közös hangot kell megtalálni,aztán majd látjuk. :) A lányok nagyon nyitottak felém,ennek már örültem,mert végül is Cristináéknál sem Camilla-val sem Luisa-val nem építettem ki nagy barátságot,de itt azt érzem hogy fogok.:) Már amikor elmentünk ebédelni,folyamatosan beszélgettünk,és ebéd után pedig elmentünk egy cukrászda féleségbe,ahol igazi „strudelt”,azaz rétest árulnak. Clarice mondta hogy imádta Németországban,így mindketten nagyon izgatottak voltunk hogy újra rétest ehetünk. ( Persze nem volt olyan finom mint amilyet Anya csinál..:) ) Tehát az első napunk már is nagyon jól telt,mindenki elhalmozott kérdésekkel,Magyarországról is,de arról is hogy milyen szokásaim vannak,mit szeretek,úgy éreztem hogy mindenki lesi a kedvemet,és ez jó érzés volt.
Tehát én biztos vagyok benne hogy nagyon jól fogom velük érezni magam ebben a hátralevő 3 hónapban,persze hiányzik a régi család a régi megszokások,de hamar bele fogok szokni ;)
Puszi nektek, hamarosan jelentkezem!

Sziasztok!

Miután hazaértem a nagy túrámról,hamarosan kezdetét vette a karnevál iránti őrület a városban,karnevál előtti bulikat,utcabálokat tartottak. Viszont itt, Belo Horizonte-ban az utcák szinte kiürülnek karnevál idején. Nincs semmi program,semmi nincs nyitva,tehát akik otthon maradnak egész rosszul járnak. Sok ember általában tengerpartra megy, Bahia államot megközelítve,ahol éppen a kirándulásom nagy részét töltöttem.
Mi itt Minas-ban egy kis városba indultunk,mert a család egyik része még mindig ott lakik,és Cristina felől nagy a kötődés a kis város iránt. Nem tudtam hogy mire számítsak a helyről ahova megyünk,de még igazán a karneválról sem. Hogy egyáltalán hogy ünneplik, Rio de Janeiro fergeteges show-ját már 3-szor visszanéztem a YouTube-on és persze az utolsó pillanatig reménykedtem hogy oda eljutok,vagy valaki éppen úgy tartja kedvét hogy magával visz. De nem így történt. És most már nem is bánom.
Mivel a karnevál első napja február 18-án szombaton kezdődik,és hivatalosan 22-ig tart,de mint ahogy mondtam Bahia-n vagy a híres Salvador-ban egész hónapban ünnepelnek.
Tehát mi a Prados nevű városka felé indultunk körülbelül 3 órára Belo Horizonte-től,és reméltem hogy jól fog telni az első karneválom. Én,Cristina és Ana jött csak, Sergio úgy gondolta hogy inkább otthon marad,és pihen. Mindig azt mondja hogy ő már túl öreg ehhez,de ez csak kifogás,szerintem.:D Tehát 3-man indultunk Cristina testvérével és férjével egy kocsiban Prados felé. El is felejtettem mondani hogy Luisa elment Rio de Janeiro-ba az egyik unokatestvérével, Camilla pedig szintén úgy döntött hogy neki nem hiányzik a nyüzsgés,és most elmondom,hogy a karnevál közepén utánunk jött Prados-ra busszal. Tehát tényleg unalmas lehetett..
Megérkezve Cristina rokonainak a házhoz ahol aludtunk,mindenki kedvesen üdvözölt,engem még inkább,mert a nagy részük még sosem láttak,és én sem őket. A házuk nem a városban volt,hanem a város előtt lefordulva egy föld úton lehetett megközelíteni. Lehet bizarrnak tűnik,de nagyon szép volt. És ami a legértékelhetőbb volt,az a kilátás ami a házról nézett. Az óriási hegyek,és az a csend ami belőlük áramlott.
Mikor megérkeztünk, már mindenki az óriási ebédlőben volt összegyűlve,söröztek ( persze) és beszélgettek. Már jó volt a hangulat,a karnevál első estéje aznap kezdődött. Mi olyan 4 órakor érkeztünk meg,tehát miután behelyezkedtünk,már vettük is az irányt Prados felé.
Körülbelül 8 percnyi távolságra volt a ház a városközpontról,de sokkal több időbe került hogy odaérjünk a nagy forgalom miatt. Nagyon tetszett a város,a legelső dolog ami eszembe jutott róla, az Ouro Preto volt. Ugyanazok az ismertetőjelek miatt szerettem bele Ouro Preto-ba is,mint amit itt, Prados-ban láttam.
Aznap este már elkezdődött a buli,végül is csak utcabál volt,és ment a véget nem érő dobolás. Cristina sok ismerősével összefutottunk,párakat meg is látogattunk ott a közelben,és így elment az este. Igazán másnap kezdődtek a programok,a szamba iskolák felvonulása.
Reggeli után,mivel Cristina testvérével és férjével jöttünk,de nekik már nem volt hely a rokonok házában,egy másik ismerős apartmanjában laktak,őket mentünk meglátogatni.
A házuk szintén nem a városközpontban volt,hanem még jóval előtte a hegyekben. Egyik pillanatról a másikra beleszerettem a helybe, teli virágokkal,fákkal, különféle bokrokkal,már az egész behajtó út úgy nézett ki mint egy sziklakert,és még a kert annál szebb volt.
A nagy pálmafák adtak a fő atrakciót,és persze az egész kert berendezése.
Ami a legfontosabb és nem is mondom,hogy a tulajdonosa egy német hölgy. A szülei németek,és ő pedig régóta német tanár. Régen Rio-ban laktak ott tanított,most ide jöttek lakni,és itt meg turnusokat tartanak,és brazilok jönnek ide németet tanulni,vagy éppen németek portugált. Tök jó ötletnek tartottam ezt a dolgot.

Tehát ott töltöttem majdnem az egész napot, végül is csak beszélgettünk,körbejártam az egész házat,és annyi fotót készítettem amennyit bírtam.
Ma este kezdődött el az a szamba iskolák első felvonulása,és mindenki be volt sózva,mert a rokonaink közül a fiatalabbak mind csatlakoztak a felvonuláshoz különféle jelmezekben. Még Ana,a kistesóm is fellépet aznap este,mert találtak rá egy régi jelmezt ami pont hozzá illett.

De a ruhák készítése során én csak ámultam. Aki komolyabban gondolja a fellépést,nagy ruhában,a szamba iskolák tagjaként, neki már a karnevál után lassan gondolkoznia kell hogy hogy fog összeállni a ruhája,mert valamikor 7-8 hónapba is beletelik egy kész ruha mire a varrónő megvarrja . Én csak egy sima jelmez készítését láttam,ami úgy nézett ki,hogy egy piros melltartót és bugyit dugig varrtak piros flitterrel,és ez még csak a kezdet volt.
Tehát a szambások számára ez minden évben egy nagy dilemma,és végül is az a 3 nap amire egész évben várnak,és készülnek. Ha éppen itt Prados-ról beszélünk. A 8000 lakosú kis városnak ez az egyetlen ünnepe amit ünnepelnek,de ha ünneplésről van szó,akkor aztán tényleg feje tetejére áll minden.
Na tehát én még sosem láttam hogy hogy történik egy ilyen szamba felvonulás, de amikor meghallottam a dobolást,tudtam hogy hamarosan kezdődik. Mindenkinek a kifeszített madzag mögé kellett állnia,a felvonulást nem szabadott megzavarni. Tehát a dobosak doboltak,és a különféle jelmezesek már elő is bukkantak. Persze a legszebbek elől,a kevésbé, azok hátul nyomták a szambát. Tehát itt nem kell szamba iskola tagnak lenned hogy beállj a felvonulásba. Persze azért Rio-ban nem árt ha tudsz szambázni.. :D
Miután a jelmezesek elhaladtak,egy hosszú tűzijáték következett.
Itt Prados-on két rivális szamba iskola van, az UCA és a Gato Preto. Mi, az egész család az UCA rajongótáborába tartoztunk,mindenki ott lépett fel ha volt lehetősége. Őszintén szólva a másik amúgy is ronda volt.
Végül is egész este csak rohangáltam oda-vissza lefotózni mindenkit, minden jelmezt amit tudok,és később már a kordon belsejébe is beengedtek,mert azt hitték hogy fotós vagyok :P

Az utolsó este én is felléptem a felvonuláson a többiekkel,találtak rám egy jelmezt,persze se nem flitteres,se nem rioi Karnevált idéző,de az első felvonulásomnak tudatában tökéletesen elégedett voltam. Már a szambát úgy ahogy elsajátítottam a szambás lányoktól,akiket 3 napon keresztül csodáltam hogy hogy táncolnak,de persze nagyon sok munka van abban.
A felvonulás után az utolsó estén még valamilyen koncertek voltak,meg reggelig tartó buli,de mi azt már nem vártuk meg.

 Szerdán reggel már indultunk is vissza Belo Horizonte-ba. Nekem óriási élmény volt amit láttam,és lehet hogy Rio-ban sokkal szebb és jobb,de nekem így volt tökéletes az első (de nem az utolsó) Karneválom Brazíliában. :)

Negyedik (utolsó) rész.
(Rio de Janeiro)

Rio de Janeiro-ba érkezés mindenkinek csodálatos pillanat,amikor még sosem járt ott,és elsőnek meglátja a azul kék tengert és persze a felhők közül kikandikáló Krisztus szobor kezeit. Beérve a városba a buszon különböző nyelven kiáltottuk a mikrofonba hogy Megérkeztünk Rio de Janeiro-ba,miközben Ana felvette videóra.16 nyelven gyűlt össze. Tök jó hangulat volt,de én személy szerint rosszul éreztem magam,az egész napos utazás után,meg mert a légkondi elromlott,és alig kaptam levegőt.
Nekem már ismerősek voltak Rio utcái,egyszer már jártam itt,de szintén izgalommal töltött el hogy újra visszatérhettem ebbe a gyönyörű városba. Persze a forgalom ott sosem áll meg,most meg mivel a Karnevál közeledett,Rio-t megözönlötték a turisták,és nyaralók tömkelege.
A Copacabana-n volt  szállodánk, sok mindenkit összezavar hogy a Copacabana nem –e csak a tengerpart? Nem, a Copacabana néven ismert Rio de Janeiro egyik része is,ami a tengerpart mögött húzódik. Van még nagyon sok ilyen rész hogy ha a tengerparton sétálunk. Copacabana után azonnal Ipanema ,utána pedig Leblon következik. Leblon az összes közül a legdrágább hely lakni is,de élni is. Egy tengerpartra néző 2 szobás lakás ára megütheti az 500 millió forintot is. Persze ha Copacabana-n keresel lakást, az árak talán alacsonyabbak,talán 400 millió-ért megveheted. De ez tényleg így van. Mindenki azt mondja hogy Copacabana hírneve lassan már csak a turistákat vonzza,de a lakók, már mást keresnek. Meg is értem,a tengerpart koszos,a víz hideg,és persze a hullámok őrültek. De a Copacabana régi hangulatát még mindig érezzük. Nincs is jobb dolog végigsétálni a tengerparti sétányán,és ámuldozni az eget rengető nagyságú hotelek,lakások mennyeében. Elhaladva a Copacabana Palace előtt ahol mindig gazdag,sikkes színészek,sztárok töltik a nyaralásukat. Ha már egy kicsit utánanéztem az áraknak,nézzük meg mennyibe kerül egy éjszaka két főre a Palace-ban. 2000 brazil real,ami azt jelenti hogy 270 ezer forint körül mozog. Nézzétek meg a hotel weboldalát,még ha csak álmodozni is,de érdemes ;)
http://www.copacabanapalace.com/web/orio/copacabana_palace.jsp
Amúgy ezek a hotelek,lakások csak azért annyira drágák mert óriási turista központok,és persze full kilátásuk van a tengerpartra,ami ha lakást keresel,nem egy fő pont. A tengerpartról ha egyre távolabb keresünk,már egészen jó helyeket találhatunk jó áron is.

Nem szükséges nekünk limuzinnal megérkezve a Copacabana Palace-ban laknunk,még ha az én álmom ez is.

Tehát késő délutáni megérkezésünk után az utunk egy sima kis panzió-ba vezetett,nem is nevezhető hotelnek,mert nem volt semmilyen étkezés,de a szobák viszont elérték volna a szállodai minőséget. Ana,a vezetőnk mesélte hogy összehasonlítva a szállodai árakat más városokban,ez volt mind közül a legdrágább, még úgy is,hogy pár helyen,például Recife-ben nagyon elegáns helyen laktunk. Tehát itt jönnek ki a különbségek. Rio de Janeiro egy más világ. És éppen ezt szeretem benne.
Tehát mikor megérkeztünk,a csapat fele elindult a tengerpart felé megnézni a napnyugtát a Copacabana-ról,és meg mert nagyon izgatottak voltak látni ezt a mindenki által csodált helyet.

Én nem mentem, úgy éreztem hogy most nyugalomra vágyom,és egy jó fürdőre. Később beszéltem anyáékkal Skypeon,Anyának éppen ezen a napon volt a szülinapja,és gyorsan váltottunk pár szót.

Amint visszaértek a többiek,már mentünk is vacsorázni,az utolsó esténk kivételével mindig ugyanabban az étteremben ettünk. A bőség zavarát éreztem megint,mindent meg akartam kóstolni, most volt kínai kaja,és sushi is, jah meg egy millió fajta leves, amiket mindet megkóstoltam,úgy sikerült eldöntenem hogy melyiket kérem. A hapsi gondolom már a fenébe kívánt,amikor fél szemmel észrevett kóstolgatni a leveseket. Semmi baj. Tehát jól telt a vacsoránk,visszasétálva a hotelbe,mert gyalog voltunk, megbeszélést tartottunk ami most elég hosszúra sikeredett. A hotellel szemben volt egy sportpálya,amit aznap este mi használtunk, zászlólopósat játszottunk. A két kapuban 2 különféle zászló volt,és a két csapatnak úgy kellett átfutni az ellenfél térfelére elkapva a zászlót,hogy azok ne fogjanak meg,mert ha megfognak,akkor ott kell maradnod,és csak csapattársad tud „felolvasztani”. Ezt végül is akármivel lehet játszani,jó móka.

Kora reggel elkezdődött a riói túránk elsősorban a Krisztus-szobor látogatása. Megérkezve engem már ismerős hely fogadott,a kisvasút,a sok szuvenír bolt,és persze mindenféle nyelven beszélő emberek összetalálkozása. Most például egy brit férfi csoport volt együtt velünk, akiket mindig fél füllel hallgattam,mert mindig nehezemre esett megérteni hogy mit beszélnek,de úgy tűnik fejlődtem,mert megértettem őket ha éppen nem üzleti dolgokról beszéltek.

Felérve a Corcovado nevű hegyre,aminek a csúcsán a Krisztus-szobor van,még meg kellett tennünk egy pár lépcsőt hogy feljuthassunk a szoborhoz. Persze a kilátás már is gyönyörű volt, én úgy éreztem van időm nyugodtan fotózni,más dolgokat is észrevenni,mert első alkalommal mindent rohanva csináltam hogy mindenről meglegyen az emlékem. Most ugyanezt láttam a csoportunknál is. Sokan engem kértem hogy fotózzam le őket,és megmutattam nekik a földre lefekvős behajolós effektust,amivel a legjobb fotós eredményt éred el hogy nem lóg bele senki,és együtt vagy a szoborral. Utána készítettünk csoportképet,és volt még egy kis időnk vásárolgatni a találkozásig. Én őszintén szólva csak gyönyörködtem a kilátásban,fentről éreztem Rio de Janeiro nyüzsgését. Rio nekem mindig olyan hely marad majd amit újra és újra meg akarok nézni,és vágyni rá hogy ott is éljek.

A másik megállónk ami általam sem ismert Cukorsüveg hegy volt,aminek az eléréséhez felvonóval jutottunk fel. Tudtam hogy nem szabad lenéznem,mert borzalmas magasan voltunk,és ami a leghátborzongatóbb volt,hogy minden átlátszó volt. Apa szerintem kiakadt volna ezen a magasságon,de ha becsukod a szemed,semmi probléma.:)
 http://www.bondinho.com.br/  <- a weboldala :)

 Közben meg gyönyörű volt a tenger csillogása a távolban ,azt az 5 percet meg kibírtam valahogy.:) Ezen a helyen végül is csak fotóztunk,megnéztünk egy múzeum szerűséget a felvonó építéséről,és lassan jöttünk is le. Ebédelni egy közeli bevásárlóközpontba mentünk,ahol egy óriási gyümölcsös palacsintát ettem. Hihetetlen hogy még mindig a csoport 45%-a a Mc’ Donalds-ot választotta. Minden helyen. Már lassan felfordul a gyomrom tőle.
A nap utolsó megállója a Sambodromo volt,a Rio Karnevál helyszíne. Már észrevehető volt a munkálatok elkezdése, a fények felszerelése a nagy show-ra február 19-21-ig.

Ez a hely végül is egy hosszú utca,aminek a két oldalán óriási nézőterek vannak felépítve,amik körülbelül 100 ezer ember befogadására képesek. Ott végül is csak körbejárni mentünk,és egy helyen lehetett felpróbálni ruhákat a régebbi felvonulásokról 5 real-ért. Hihetetlen hogy mennyi munka van ezekben a fellépő ruhákban és minden kézzel készített.

Aznap este ugyanabban az étteremben ettünk,most éppen pizza volt minden mennyiségben.

Utána meeting-et tartottunk a „szálloda” halljában,és megkaptuk azokat a pólókat amiket megrendeltünk még a kirándulás elején. Minden pólóra rá van nyomva hogy Nordeste Kirándulás 2012, a motívum,és a hátára az összes cserediák neve aki részt vett a kiránduláson a saját zászlójával.:) Nekem nagyon tetszett,így én is rendeltem.

Másnap egész nap szabad időnk volt a tengerparton lenni,vásárolgatni. Nem volt semmi kompromisszumunk,teljesen 5 óráig. Én sétálgattam a lányokkal a Copacabana-n, meglátogattam a Copacabana Palace-t újra,és kutattam jó dolgokra a boltokban.

Egész nap mászkáltunk a városban,borzalmas fáradt voltam,utána pedig vacsorázni mentünk.

Másnap favela kirándulásunk volt,fizetni lehetett érte aki akar menni,aki meg nem ment,a délelőttöt a tengerparton töltötték.

A favela tour számomra nagyon érdekes volt,mert megismertük Rio de Janeiro egyik leghíresebbjét,a Roxinha-t. Több filmben is mesélnek a Roxinha működéséről,és a drogkereskedelemről. Ha valaki még nem tudná,a favelák brazíliai nyomornegyedek.  Régen veszélyesek voltak,nagyon sok embert lelőttek a favelákban. Manapság már nem történik semmi komoly,de még így is engedélyt kell kérni a belépésre. Végigjártuk az utcákat,bementünk néhány házba,sajnos a helyzet nagyon szomorú,ezek a lakások egymás hegyén hátán vannak,most már javult a helyzet,régen még víz,és villany sem volt bevezetve.

Úgy működik mintha rendes város lenne,vannak utcák,de az utcákat úgy képzeld el mint egy normális ház folyosóját. Náluk az az utca! Az ajtók mérete megegyezik egy manólakással,és bent az embereknek még ágyuk sincs. Nem fokozom a helyzetet,de nekem nagyon is megérte megnézni,és belelátni ebbe az életbe is. Mivel vasárnap voltunk itt,éppen piac működött a főutcán,és az összes ember kint volt az utcán. Minden ember minket nézett ahogy elhaladtunk a piac mellett fényképezőgéppel a kezünkben. Én nagyon féltem hogy valaki kikapja a kezemből,de meglepődésemre nem is fordult meg a fejükben. Igazából nehéz leírni hogy mit éreztem ott,de ami legjobban meghökkentett,hogy ahogy a favelák utolsó házait elhagyjuk az utcán, Rio de Janeiro egyik leggazdagabb lakónegyedének házait látjuk meg. Elhaladunk Rio leggazdagabb magániskolája mellett,ami még mindig szomszédba van a favelákkal. Ki érti ezt meg? Ez Brazília. Ez a dolog az egyike azoknak,amiket még mindig nehezen értek. De szerintem ezek a dolgok teszik Brazíliát még érdekesebbé.

Hazaérve a favela tour-ról, Rio de Janeiro botanikus kertjét néztük meg a legunalmasabb idegenvezetővel. Senki nem figyelt arra amit mondott,amikor a huszadik ugyanolyan fa latin nevét ismételgette. A végén már mindenki egyedül sétált az idegenvezetőtől elegendő távolságra. Láttunk szép virágokat,egy  orchidea házat,kaktusz kertet, kakaóbabot,kávét, nagyon sok érdekes dolgot.( Cicu,neked nagyon tetszett volna! )

Aztán eljött a kirándulásunk utolsó estéje,amit az utolsó pillanatig senki nem hitt el. Ezen az estén egy különleges étteremben voltunk,ahol minden pincér elegánsan fel volt öltözve,klasszikus zene szólt. Miután ettünk, átadtuk az ajándékokat egymásnak,és minden kísérőnk mondott pár szót. Kaptunk egy túlélő bizonyítványt,hogy túléltük a 28 napos Nordeste kirándulást névre szólóan. :) Később mindenki aláírta egymás zászlóját,adogattunk névjegykártyát,kitűzőket,és körülbelül egész éjszaka semmit nem aludtunk. Én le sem feküdtem,mert reggel 5:30-kor már kelni kellett. Késő délután ahogy megérkeztünk Belo Horizonte-ba nagyon rossz érzés fogott el hogy el kell hagynom mindenkit,és hogy véget kell érnie ennek az egy hónapos kirándulásnak ami egy hétnek tűnt. Minden egyes cserediák a testvéremmé vált,és amikor ott volt az idő hogy búcsúzni kellett, egyszerűen rám tört a sírás,és nem tudtam abbahagyni. Annyira összeszoktunk,együtt éltük át a kirándulás legjobb pillanatait. Én magam is nagyon sok új dologgal gazdagodtam,nagyon sok mindent megtanultam,és persze ez a kirándulás nagyban segített hogy jobban megismerjem Brazíliát,és ennek az óriási országnak a kultúráját.

EU TE ♥  BRASIL

Negyedik rész.
(Salvador-Porto Seguro)

A salvadori szállodánkba szintén későn érkeztünk meg este,egy majdnem egész napos út után. A hotel valamilyen szinten más volt mint a többi,teli volt növénnyel,és még az utolsó emeletről is le tudtál szólni a recepciósnak ha nagyot kiáltottál.:D A vacsoránk a hotelben volt,de őszintén szólva senki nem volt oda érte,de mivel farkaséhesek voltunk, nem számított. Itt Salvador-ban éreztem meg elsőnek hogy a csapat teljesen összeállt,és már beszélhetek akárkivel,mert mindenkivel jóba vagyok. A buszon már mindenki cserélgette a helyeket az út közben,de amúgy alapból is én mindig azon voltam hogy minden nap mással üljek. Azt nem mondhatnám hogy az amerikaikkal annyira jóba lettem,persze voltak akikkel igen,de nem volt jellemző. Amit megfigyeltem,hogy akaratlanul húztam a mexikóiak felé,meg azokhoz akik beszéltek spanyolul. Talán jobban megértettem velük magam,vagy éreztem bennük azt a ritmust mint amit itt a Brazil emberekben érzek. Mindig mondtam a mexikóiaknak hogy egyszer meglátogatom őket,és tényleg. Tényleg meg akarom látogatni Mexikót,ez most egy tényleg erős érzés bennem. Megfogott a kultúrájuk,az összefogásuk,és persze a hepetelésük spanyolul ami a legjobb akcentus a nyelvben,és ezzel együtt a legnehezebb. Megfigyeltem azt is hogy a lányt Argentinából, vagy egy másikat Equador-ból jobban megértettem mint a mexikóiakat.
És persze a többiek akikkel nagyon jóba lettem azok a többi európaiak. Mivel a kultúránk nem különbözik olyan nagyon,és például egy német lánnyal mindig sírbakoltunk hogy itt milyen gáz volt a Karácsony. ( Már bocsánat..) Valahogy mindig megvolt a közös téma,tehát jól kijöttünk.
Tehát reggel elkezdtük a salvadori látogatásunkat, ami egy rövid hajóúttal kezdődött egy tengerpartra. 2 különböző tengerpartot látogattunk így meg hajóval,és végül is ez volt a napi program. A hajó az nagyon menő volt,mindenki képeket csinált,napozott,aludt, de persze közben ment a zene,így jól eltelt az az 1 órahossza. Emlékszem tűzött a nap,és csillogott a víz felszíne a távolban. Őszintén szólva az első tengerpart mindenkinek nagy csalódás volt,mert egy putri hely volt,nem is tengerpart hanem a halászhajók,és a halászat központi helye. Viszont nagyon sok különleges kagylót lehetett találni a köveken,és a vízbe gyalogolva. Mindenki kagylókat kutatott,és persze én is. Már el is mentem messzibre a többiektől ahol szebb kagylókra találtam rá. Keresgettem, vizsgálgattam,megéri-e ezt elvinni,és egyszer csak egy óriási fekete rák féleség kimászott a kagylóból. Akkorát visítottam hogy egy pillanatra mindenki rám nézett,és én csak ugráltam kínomban,miközben olyan messzire eldobtam azt a szar kagylót,nem érdekelt hogy mennyire szép is volt. Istenem. És emlékszem hogy a kezemre mászott egy kicsit,és én ettől az érzéstől frászt kaptam. Így,egy kagylót sem hoztam el erről a kellemes tengerpartról amiről most már még jobban el akartam húzni.
A második már sokkal de sokkal jobb volt,körülbelül fél óra távolsággal az előzőtől,még mindig nem volt annyi ember amit megszoktunk,de sokkal kellemesebb volt így. Ana mondta hogy csak fél 5-ig maradhatunk itt,mert utána a tenger megnövekszik,és veszélyes úgy visszamenni Salvador-ig. Itt szintén fehérhomokos volt a tengerpart,és a víz majdnem meleg. Tökéletes. Nem tudom mikor lesz újra részem ilyen élményben,mert eddig én még csak a
„mindjárt belefagyok” szindrómát ismertem.

Lassan visszamentünk a hajóra,vissza Salvadorba. Mivel a szállodánk kicsit messze volt a belvárostól,ezért Ana-ék hirtelen úgy döntöttek hogy nem megyünk haza ruhát cserélni,hanem itt mászkálunk egy kicsit a közeli vásárban,és utána felmegyünk a salvadori híres liften,és annak a tetején fogunk valami különleges étteremben vacsorázni. Viszont senkinek nem tetszett az ötlet hogy egy egész nap után még meg sem fürödhetünk,de hát ez van.
Amikor odaértünk a lift aljához,kicsit rossz látvány fogadott,pisi szag,emberek a földön,és hasonlók. Visszagondoltam az idegenvezető szavaira még délután.” A liftből csak akkor érdemes kinyitni a szemed amikor felérsz.” És ez így is volt. Amikor felértünk,Salvador fényei előttem voltak,és mintha az alattunk lévő rész elválasztotta volna a felsőt egymástól ahol éppen voltunk. Felül gyönyörűen kiépített tér, kis hangulatlámpásokkal,sok kis étteremmel,meg persze a kilátással. Az éttermünk a Pelourinho nevű részen volt,ami egy híres turista látványossága Salvadornak. Millió kis színes ház szinte egymásra építve,az emberek azt mondták hogy régen favellák voltak,de most már éttermek bárok üzemelnek a kifestett házsorozatokban. Tehát megtudtuk hogy a vacsoránk után az étteremben lesz egy különleges brazil tánc show,amit mi is meg fogunk nézni,a nap meglepetése. Amúgy az étterem nagyon elegáns volt,és kaja kiváló volt,ahogy azt már megszoktuk. A tánc bemutató kicsit érdekesen kezdődött,a nőkön nagy kosztümök,ékszerek voltak,és még a férfiak is valami hasonlót hordtak. A bemutató valamilyen történetet akart elmondani,de a közepén elvesztettem a fonalat. A vége felé átment capoeira-ba, ami mindenkit lenyűgözött. Nem azért mert 6 betonizmos hasú fekete hapsi táncolt,hanem azért mert profik voltak,és minden lépésük tökéletes volt. Na ezért is mondják otthon ha meg akarod tanulni a capoiera-t Brazíliába kell jönnöd. Régen ez a tánc Afrikában kezdődött,és akkor még harcként ismerték. Most már átfordult egy táncstílussá, amit nem könnyű elsajátítani.
Visszaérve a hotelbe azonnali megbeszélésünk volt,és utána azonnali takarodó,mert elég késő volt.

Másnap felkaptuk az idegenvezetőnket,és elindultunk megismerni Salvador belvárosát. A nap folyamán 2 templomot néztünk meg,és amikor beléptünk az elsőbe,hihetetlen látvány fogadott. Minden aranyból volt. De az utolsó részlet is. Miután kiámuldoztam magam,a hölgy mondta hogy csak ebben a templomban 80 tonna arany van..
Na és találjátok ki kivel találkoztam a templomban. Erzsébet királynő arcképével,és az aláírásával, Santa Isabel da Hungria.
De amúgy Salvador magában is különleges,mert a Brazil kultúra ebben a városban a legkoncentráltabb. A „candomblé” nevű kultúrájuk a sok fekete ember bevándorlása után kezdődött meg,és a mai napig Salvador az a város ahol a lakosság 80%-a fekete bőrű.
Ezen a napon újra felmentünk a Pelourinho-ba,és sétáltunk az idegenvezetővel,aki folyamatosan mesélt nekünk érdekes dolgokról. Például,nem tudom hogy mennyien tudjátok,de Michael Jackson egyik klipje,a „They don’t care about us” itt a Pelourinho-ban játszódik Salvador-ban. https://www.youtube.com/watch?v=QNJL6nfu__Q&ob=av2e

A klipben jobban megtudjátok nézni hogy hogy néz ki ez a környék,mert őszintén szólva nehéz írásba foglalni. A sétánk végén mindenki készített fotókat a most nappali salvadori kilátásról. Még este megnéztünk egy katedrálist, és mindenki nagy örömére,( az enyémre nem annyira) a vacsora a Mc Donalds-ban volt.

Az este mindenki szabadon azt csinálhatott amit akart a hotelben,és személy szerint ültem a lányokkal a lábunkat a medencébe lógatva,és beszélgettünk. Amikor kaptam egy hírt Cristináéktól,hogy Porto Seguro-ban töltenek 4 napot,és mi éppen másnap indultunk Porto Seguro-ba. Már biztos voltam benne hogy tudunk találkozni,megadtam neki az ottani hotelünk nevét,címét, és mondtam hogy olyan estefelé fogunk megérkezni. Így,azt találták ki,hogy akkor vacsorázzunk együtt Porto Seguro-ban. Ana,a vezetőnk nagy örömömre megengedte,és így mire megérkeztünk 1 napos utazás után szintén Porto Seguro-ba,elkezdtem készülni hogy találkozhassak velük. Így nem vacsoráztam a hotelben a többiekkel,és végül is nem voltam ott még a megbeszélésen sem,de azt mondták hogy nem probléma,maradhatok ameddig szeretnék. Olyan jó volt látni őket majdnem 3 hét után, mindenki jött kivéve Luisa,de így is tökéletes volt velük az este. Sétáltunk Porto Seguro-ban, tudni kell erről a helyről hogy a minasi emberek első utazási célpontja nyáron,de nem csak az övéké,mindig teli van túristákkal,és emiatt egy nagy nyaralóvárossá alakult ki. Sergio mesélt nekem hogy mi hol van,és kitaláltuk hogy menjünk el komppal egy másik szigetre,ami komppal 10 percre van Porto Seguro-tól. Azt mondták hogy ott vannak a legjobb éttermek,és persze a leghangulatosabb utcák,amiért én oda vagyok. Közben ők is meséltek hogy mi történt otthon amíg nem voltam,meg persze hogy hogy telt a nyaralásuk,miket csináltak. A gépük már a következő nap ment vissza Belo Horizonte-ba.
Végül egy argentín étteremben kötöttünk ki,ahol persze a húsok isteniek voltak. Beszélgettünk,meséltem az eddigi élményeimről nekik,és igazán jól telt az este. A hotelbe körülbelül fél 1-kor értem haza amikor már mindenki aludt a szobámban,de vicces volt,mert nem tudtam hogy melyik a mi szobánk,melyik szám,de arra emlékeztem hogy a kilincs mindig lejött. Így végigpróbáltam a lehetséges szobák kilincseit,és amikor a kezembe maradt,tudtam hogy a miénk. Cristináék csak nevettek rajtam.. :D
Másnap Porto Seguro-ban töltöttük a napot,itt csak egy napig voltunk az utolsó,de a kirándulás legjobb helye, Rio de Janeiro előtt.

A délelőtt a tengerparton  telt el,volt egy hely ahol lehetett táncolni,ment a zene,és 3 csaj folyamatosan táncolt,közben 5 percenként vizet permeteztek ránk. Utána pedig kiválasztották hogy ki táncolt a legjobban a különböző zenéknél,és ők nyertek pólót.
Később vissza kellett menni,mert 2 órától mentünk megnézni pár dolgot a városban. Elmentünk arra a helyre,ahol régen 1500 körül a portugálok megérkeztek,felfedezték a várost,és később ahogy tovább utaztak Salvadorba,ott alakították ki az első fővárost.

 Aztán végigjártuk Porto Seguro óvárosát, részt vettünk egy újabb capoeira show-n, volt egy kis szabadidőnk vásárolni szuveníreket,ajándékokat. Azt még nem meséltem,de Rio de Janeiro-ban, az utolsó esténken lesz egy játék,ahol mindenki kihúz egy nevet,és azoknak ajándékot kell cserélni,így mindenkinek 15 real-ig kellett venni valamit,valami kis ajándékot. Néhányan kardot, hűtő mágnest,csokit,meg mindenfélét vettek,én személy szerint egy kis pálinkás poharat vettem,amin kézműves munka volt, itt Porto Seguro-ban.
Visszaérve a hotelbe készülnünk kellett az estére,mert egy buliba mentünk az egyen pólóinkba,vacsora után. Nekem annyira nem tetszett a hely,olyan volt mint egy átlagos brazil buli,millió emberrel,és elfogyhatatlan vodkával..

Harmadik rész.
( Natal-Maceió )

Újra az egész napunkat a buszon töltöttük, de jól elvoltunk együtt. Ana,a vezetőnk megosztott velünk egy „Dalszövegkönyvet” amiben olyan híres számok szövegei voltak,ami az eddigi Nordeste túrákon mindig nagy sikert aratott. Betette a cd-t és mindenki énekelte együtt. Ilyen mint, „On the road again”, és más brazil zenék is. Lassan ezek a számok tényleg a kirándulás részeivé váltak,és Rio-ban már magunktól énekeltük az összes számot. Szintén volt még valami ami mindig a buszon történt,az értékelés az azt megelőző helyről, amelyet éppen elhagytuk. Mindenki külön-külön kapott egy lapot,amelyen fel kellett tűntetni az alábbiakat: Kítűnő,Jó,Megfelelő,Rossz, és Nagyon rossz. Az ottani idegenvezetésről,a programokról,és a szállodánkról. Én ezt mindig figyelmesen tényleg a véleményem szerint töltöttem ki és magyaráztam,mert azt gondoltam ez nagyban segíti a munkájukat a jövőre nézve is.

Tehát ilyen dolgokat csináltunk a buszon, és persze filmeket is néztünk. Ha ilyen egy napos túránk volt,volt hogy 3 filmet is megnéztünk. Általában mindig olyanokat ami Brazíliában játszódik,Brazíliáról szól,vagy éppen a Trope de Elite két részét.
Most ebédre szintén megálltunk út közben,ahol volt egy kis szabadidő enni,friss levegőt szívni. De én sosem bírtam enni,ki voltam akadva az ilyen helyektől.
Megérkezve Natal-ba,bepakoltunk,megkaptuk a kulcsainkat,ezúttal Silvinnel  Belgiumból,Mikikuval Japánból,és Haydennel az USA-ból aludtam. A megbeszélést a szálloda medencéjénél tartottuk megint, és a következő nap igen jónak ígérkezett amit Ana elmondott.

Az este hátralevő részét pedig mindenki az interneten lógva töltötte,én pedig képeslapokat írtam. Párat már feladtam, de sosem volt alkalmunk megállni,de még találni sem sok Postát.
Másnap több mindenkinek szülinapja volt,így a reggeli a Boldog Születésnapot éneklésével telt. Még igazából nem is meséltem hogy milyenek voltak a reggelik a szállodákban. Hogy milyen?  ISTENI. Mindig volt egy teljes asztal csak a gyümölcsöknek, utána a különféle felvágottaknak,szalámiknak, sajttal. Óriási választék volt péksüteményekből, kenyerekből,kekszekből,és még tortákból is. Volt frissen sült croissant,minden!  Nekem tök furcsa volt megszokni hogy itt nagyon sokan esznek például csoki tortát a reggeli mellé. De én mindig annyi mindent tettem a tányéromra hogy alig bírtam megenni és utána felállni. Vagy a végén már úgy csináltam hogy mindenből vettem, és haraptam belőlük 2-őt aztán otthagytam.:D

Persze voltak meleg ételek is mint virsli,rántotta,mandioca főzve,néhol pizza,és volt egy pult csak arra ha palacsintát akartál kérni. Mindenféle töltelékkel,az lehetett sós,csokis,gyümölcsös. Általában volt 3 vagy 4 féle frissen facsart gyümölcslé, joghurtok, kávék,teák. Jah, és egy millió fajta müzli is.

 A lényeg az hogy én ettem amíg bírtam,de már reggel olyan meleg volt, így az embernek nem volt étvágya ezekhez a nehéz  kajákhoz. Csak gyümölcsöket ettünk joghurttal. De még így is isteni volt. Tehát én mindig nagyon meg voltam elégedve a reggelikkel,hát ki nem?:P

 Natal fővárosa felé tartva hozzánk kapcsolódott az idegenvezetőnk,és elkezdődött az aznapi programunk. Első látásra megszerettem Natal-t már csak azért is mert gyönyörűek a tengerpartjaik,és mert szép kiépített város. A nevének a Karácsony-hoz semmi köze,mert portugálul a „Natal” Karácsonyt jelent. Viszont a város még teli volt angyalkákkal,meg nagy kivilágított karácsonyfákkal a tengerparton. Haha.

Reggel egy erődöt látogattunk meg, gyalog odasétálva a köves tengerpartrész mellett a kora reggeli 35 fokban. Az erőd amit megnéztünk ma már csak múzeumként működik,de régen nagyon sok rabot ide hurcoltak. Fentről nagyon szép kilátás nyílt a köves tengerpartra. Visszafele menet már egy kókuszvízzel a kezemben sétáltam vissza a buszhoz,így elviselhető volt a hőség. Amúgy ez a kókusz bódék gyakoriabbak a Nordeste-n mint itt Belo Horizonte-ban,Minasban. Egyszerűen imádom. Ilyen nagy jéghűtőbe pakolják be a nagy még zöld kókuszdiókat,kifúrnak a tetején egy mutatóujj vastagságú lyukat,és egy szívószál. Nagyon jól hidratál,és azt mondják hogy sokkal hasznosabb mint a sima víz. Olcsó amúgy,általában 2 real-ért árulják az utcán,a tengerparton,mikor hol. De a legjobb az,hogy miután kiittad a levet a kókuszdióból,ketté vágathatod,és a belsejében egy ilyen krémes,talán kicsit gumis kókuszréteg van. Ami egyszerűen a legjobb!
Az erődlátogatás után mentünk megnézni a legnagyobb kesudió fát,ami szintén itt Natal-ban, még mindig növekszik. Amikor beléptünk a kesudiófa területére,én nem tudtam eldönteni hogy most ez egy bunker vagy már a fa. Belépve úgy érzed mintha már sötétedne,miközben déli 12 volt. Egyszerűen hihetetlen az a fa. Az idegenvezetőnk elmondta hogy 1888-ban lett ültetve,és megközelítőleg 7500 m² –es területet foglal el. A fa belsején teljesen kiépített „út” van,és végül is bejárhatod a fa egész területét. Megnéztük a fa gyökerét ami valami eszméletlen nagy. Az ágai a földön tekeredve futnak,és egy-egy ága vastagabb mint a combom. Az egyik dolgozó végigvezetett minket a fa körül,és minden érdekes dolgot megmutatott, például a fa gyümölcsét. Mindenki ismeri a kesudiót, a gyümölcsnek ezt az állapotát, nagyon sok folyamaton kell átesni. A srác levett egy gyümölcsöt nekünk a fáról,és volt lehetőségünk megkóstolni,de valami kegyetlen íze van. Első ízlelésre elhúzza a szádat mert annyira keserű,de utána meg megmarad egy rossz íz a szádban. De valahogy kimoshatatlan. Nem tudom. Néhány ember oda van érte,és itt végül is még a zöldségesnél is hozzájutunk,de még gyümölcslevet is csinálhatunk belőle. A kinézete a legjobban egy sárga paradicsomra emlékeztet,és a tetején egy kesudió formájú kinövés van. A belseje pedig általában fehér vagy sárgás kis pici magokkal. Nem nyerte el a tetszésem,de a kesudiót szeretem. J Tehát, hogy a kesudióhoz hozzájussunk,le kell törnünk a gyümölcsön levő kis kinövést,sok ideig szárítani, aztán megnyitni,és a legbelsejében meg fog jelenni a kis fehér magocska amit mi annyira szeretünk. Ezután még pörkölnünk kell,és ízesíteni. Én sajnos nem láttam hogy áll a mag ebben a kinövésben szárítatlanul,de a srác azt mondta hogy ehetetlen,és még nem is kemény! Érdekes. Aztán miután befejeztük a kesudiófa látogatását,elmentünk a kilátóra,ahol a fa 80%-át be lehetett látni. Végén persze vettem kesudiót,úgy nem jöhettem el.
A nap hátralevő részére szabadidőt kaptunk,kimentünk a tengerpartra,de járkálhattunk akárhova a közelben,vagy napozhattunk a többiekkel. Én elmentem egy közeli vásárra,ahol nem vettem semmit,de nézelődni nagyon jó volt. Emlékszem aznap nem volt olyan jó idő,így számomra nézelődéssel telt a nap. :) Viszont amit még nem mondtam de észrevehettem, hogy a hullámok mindenhol nagyon erősek,és húznak befelé. A víz olyan mint egy kád meleg víz, tükör tiszta,homokos, viszont a hullámok őszintén szólva elsodornak. Nekem ha 30-szor nem jött le a bugyim a vízben,egyszer sem. :D
Hazafelé mindenki elfáradva,végül is bealudva volt a buszon,az egész nap után. De jól telt a nap.:)
Másnap  már reggel egy nagyon menő programmal indítottunk, mentünk kocsikázni a homokdűnéken Natal-ban. Megérkezve 4-es csoportokba kellett rendeződnünk,és egy-egy vezetővel elindultunk. Natal híres a homokdűnéiről, az egész tengerpartszakasz vonalán húzódik. Mire 47 cserediák belerendeződött 12 kocsiba,elindultunk a bevezetőúton. Ezek a kocsik inkább ilyen szafari kocsikra hasonlítottak,3 ember ülhetett hátul,és egy az anyósülésen.A kocsik hátulja teljesen nyitott volt,és pont ezért volt annyira izgalmas,mert amikor éppen lehuppantunk egy-egy dűnéről,úgy éreztünk hogy mi is kirepülünk a kocsiból.:D Az elején én ültem a kocsiban a vezető mellett,de aztán cserélgettünk. A hapsi elsősorban megkérdezte tőlünk hogy mennyire gyorsan akarunk menni,tőlünk függ. Mi azt mondtuk hogy a leggyorsabban amennyire lehet. :D Bekapcsolta a maximumra a zenét,és elkezdődött a hullámvasút. Én az egyik kezemmel kapaszkodtam,a másikkal öleltem a fényképezőgépemet. A vezetőnk nem volt szívbajos, úgy ugráltunk a dűnéken,és én mindig féltem hogy vagy kirepülök,vagy felborulunk. De túléltük. Néhányszor megálltunk mindannyian,mind a 12 kocsi, hogy készítsünk fotókat,aztán mentünk is tovább. Én nagyon élveztem,amikor rám került a sor hogy hátul üljek,éreztem hogy ég a hátam a naptól,de közben annyira gyorsan mentünk hogy nem is volt időm érezni hogy melegem van. :)

A megállókon csináltunk fényképeket,meg volt egy rész ahol lehetett venni innivalót,és lehetett 5 real-ért leszánkózni egy meredek homokdűnén. Még tevegelhettél is,de én olyan rosszul éreztem szegények miatt,sétálgatni ott a 35 fokban. Persze ők hozzá vannak szokva,de akkor is..
Visszafele menet már is a tengerpartra érkeztünk,és kiszállva a kocsikból már le is telepedtünk a tengerparton. Megint körülbelül 5-ig lehetettünk a tengerparton,ebédeltünk,mindenki hozzászokott azt csinálni hogy elloptunk mindenféle finomságot a reggeliről,péksütiket,csináltunk szendvicset,és így nem kellett fizetni az ebédért. Mert ahogy mondtam az általában nem volt benne az árban.

 A parton rátaláltunk egy helyre,ahol különféle koktélokat készítettek gyümölcsből, például faragtak ki egy fél görögdinnyét,és csináltak belőle egy két személyes koktélt,óriási szívószálakkal. Mi ananászos koktélt kértünk, a nő lefaragta az ananász húsát,benne hagyta a héjában,és  alkoholmentes Pina Colada-t csinált nekünk. ISTENI volt.
Most hamarabb visszamentünk a hotelba,mert este egy különleges Luau bulink volt megünnepelve a szülinaposokat. Elmentünk egy pizzériába,ahol a pincérek csak rohangáltak minden asztalhoz,és kérdezgették hogy kérünk-e. Akármennyi ideig ehetsz ott,mert egy árat kell mindenkinek fizetni,és addig eszik amíg akar. A mi kedvenceink az édes pizzák voltak csokival,eperrel,doce de leite-el,vagy fahéjjal és banánnal. Az egyik amerikai lány 18 pizza szeletet evett meg aznap este,és nem lett rosszul. Én csak 6-ot ettem,de így is éreztem hogy feldurranok. Előtte nem is ismertem az ilyen fajta pizzériákat,de szerintem sokkal jobb,mert a pincérek mindig másfajtákat hoznak,és nem kell ugyanazt enned többször, mindegyiket megkóstolhatod.
Hazamentünk,és mindenki elkezdett készülni az aznap esti Luau-ra. Egy másik szállodában a kertben volt már nekünk leszervezve,és minden pincér majdnem sorfalat állva várt minket. Én az egyik maxi ruhámat vettem fel,és úgy éreztem hogy tökéletesen beillek a képbe.
Volt csak számunkra előkészítve egy gyümölcsasztal,amin mindenfajta gyümölcs volt. De komolyan. Olyan óriási eprek,kiwi,ananász,alma,sárga-görögdinnye. Minden..
Megköszöntöttük a szülinaposokat,és jött az óriási torta. Persze csoki.
És utána már csak a zene ment nekünk,és táncoltunk.

Másnap elhagytuk Natal-t,és olyan 5 óra körül megérkeztünk Maceióba. Jött hozzánk egy orvos,mert ezekben a napokban mindenki beteg lett,és azt nem meséltem,hogy volt egy doktornőnk aki csatlakozott hozzánk még Belo Horizonte-ban,de haza kellett mennie mert eltörte az állkapcsát. Haza kellett mennie megműteni,de mindenki meglepetésére visszatért a kirándulásunk végére Rio-ban. Na majd erről még mesélek. ;) Tehát mivel orvos nélkül voltunk,jött egy doktornő aki megvizsgált,és felírt gyógyszereket a betegeknek.
Én sem éreztem annyira jól magam,de nekem csak be kellett fejezni az „össze eszek mindent” dolgot. Másnap hajóval mentünk át egy tengerpartra,ahol a napot töltöttük, Praia do Gunga.
A praia da Gunga fehérhomokos tengerpart,és úgy néz ki mint egy lakatlan sziget. Tudsz sétálni a hosszú tengerpart sétányon,igazán kellemes hely. A rövid hajóúton az egyik tengerész görögdinnyét és sárgadinnyét vágott fel nekünk,és kínált még banánt meg goiaba-t is. Megérkezve én újból a reggeliből ellopott pao de queijo-t ettem, meggondolva jól is tettem,amikor megláttam hogy Filip 20 real-ért vett egy adag sültkrumplit..:D Én már itt Bahia-n hozzászoktam hogy lefaragtatok mindig az árból egy kicsit ha úgy van. Például ha ilyen vásárba megyünk mint ami itt is volt,ha nagyon győzködsz még 10 real-al is lejjebb megy.Tehát megéri. Valamelyik nap emlékszem pastelt ettem egy ilyen standnál a tengerparton.( A pastel az egy olajban kisütött tészta,amiben különféle tölteléket választhatsz.) Tehát mondtam a hapsinak hogy nekem csak 3 real-om van, de majdnem 5-be került,és mondom jajj hát csak ennyi pénzem van. És rábólintott :D

Akartunk kipróbálni valami vízi sportot,mint banán,vagy jet ski, de persze a Rotary semmit sem enged,lélegezni talán.
Másnap ott Maceió-ban a Praia do Frances-en maradtunk,és jó volt,mert közel volt a hotelünkhöz,és akármikor vissza lehetett menni ha úgy volt kedved. Itt készült el a híres tetoválásom, a „Made in Hungary” felirat. Ezek a henna tetováló emberkék minden tengerparton csak járkálnak,és persze a mi csapatunkkal kapták szerintem a havi legtöbb bevételt. Mindenki csinál valamilyen tetoválást,de persze itt is ment az árból lefaragás. Csak szépen mosolyogni kell rájuk,és már is elérted a célod.:D  Nekem talán ez a tengerpart tetszett úgy igazán amire azt mondom hogy minden kivetésemnek megfelelt. Ment mindig a zene ilyen nagy hangszórókból,az idő tökéletes volt,és nem is volt zsúfolt. Így én nem is mentem vissza hamarabb a hotelbe,csak miután mindenki.
Később délután hazafelé tartottunk,és este meg volt beszélve hogy sushi-t eszünk,aztán egy forró bemutatónk lesz. Mindenkinek az egyen Nordeste-s pólóját kellett viselnie,hogy felismerjenek minket a tömegben. A sushi-s hely nagyon jó volt,volt kínai is,meg persze normális kaják. Hát a forró bemutató nem tudom. Volt az elején egy kis tánc,de utána csak játszottak zenét,és mi táncoltunk. Nem volt olyan nagy szám,de arra jó volt hogy jobban megtanultam táncolni a forró-t:.)

Második rész.
(Lencois- Praia do Forte- Recife )

Amikor a megláttuk a Lencois-i hotelünket,mindenki eléggé megörült,mert igazából nagyon elegáns volt és persze nagy területen ami nekünk igazán fontos. Az étterem részhez egy medence is tartozott,a medence közepében egy bárral,de már nem működött,mert késő volt. Mikor megözönlöttük a szállodát,az ott levő összes vendég ránk irányította a tekintetét és kérdően figyelt minket. A becsekkolás egy szállodába mindig úgy zajlott,hogy még a buszon,amikor érkezőben voltunk,körbeadtak egy papírt,amin rajta voltak a szobabeosztások. A szobában levők száma persze mindig változott,de sosem haladta meg az 5 főt. Persze amit meg sem kell említenem,hogy a fiúk és a lányok külön voltak,és egymástól észrevehetően messzi, például 2 emelettel távolabb,vagy több. Tehát meg voltak a szabályok,és már az első pár nap megtudtuk hogy nem érdemes próbálkozni semmivel,mert úgy is mindenre rájönnek. :D
Na tehát miután mindenki megkapta a saját szobáját,lementünk vacsorázni,ami szintén annyira bőséges volt,hogy a tányérom egy nagy hegyre hasonlított leginkább. De hát tényleg, mindenből szedtem amit nem is ismertem,és így volt olyan amikor az egész tányérról alig tudtam enni valamit,mert telitettem túl különleges dolgokkal. :D Vacsora után megint meetingünk volt a medencénél,ha volt a szállodának medencéje,majdnem mindig ott tartottuk a megbeszéléseket. A következő állomásunk a Chapada Diamantina lesz, a Morro Pai Inácio, amit meg fogunk mászni,utána pedig egy kis fürdőzés lesz coca cola színű vízben. Nem tudtuk hogy mire gondoljunk,de eljött a másnap reggel,amikor mindenki sportcipőt húzott,és készültünk az aznapi programunkra. Csatlakozott hozzánk egy idegenvezető még a hotelben,és vezetett minket egész nap a programon. Komolyan úgy nézett ki mint egy kivénhett és lefogyott mikulás,aki még nem is volt kedves. Amikor odaértünk a hegy lábához amit megmászni készültünk, mindenkit figyelmeztetett hogy ha nem tartjuk be az utasításait azonnal abbahagyjuk a mászást,és az egész programnak lőttek. Mondta hogy veszélyes,és oda kell figyelni. Az első résznél végül is csak gyalogoltunk ahol még az autósok is haladtak,de mivel a mi buszunk több mint hatalmas,még parkolóhely sem jutott volna nekünk. De hát mi addig is mozogtunk. Jól volt az. Borzalom meleg volt aznap, szerintem 38 ° C –ot megütötte,és már éreztem hogy ég a hátam,de persze senki nem gondolt az első nap naptejre,így mindenki leégett. De ezt majd később. Tehát felértünk az első részéhez a hegynek ahol a parkolás volt,mindenki vett vizet,és mentünk tovább egy 40 perces túrára a hegy csúcsáig. Ez tényleg az volt,szinte nem is gyalogoltunk,csak a nagy köveket másztuk. Elég fárasztó volt,de végül odaértünk,és egy gyönyörű kilátás fogadott minket. Az idegenvezető magyarázott pár dolgot,hála istennek nem történt semmi baj,tehát nem volt morcos. Utána pedig elkezdtünk képeket csinálni. Körülbelül 1,5 órába telt,mire mindenkit külön lefotóztunk ország szerint,aztán mindenkit együtt a zászlóinkkal. Igazán jó képek sikerültek,mikor végeztünk,már csak lejutni kellett a hegyről,de az már gyorsabban ment. A buszon mindenki kidőlt vizes pohárral a kezében,de még volt hátra egy programunk,ahol fürödtünk természetes barna színű vízben,és lehetett különböző magasságokról kövekről ugrálni. Ott töltöttünk egy olyan 2 órát, felfrissültünk,és indultunk vissza Lencois városába ebédelni.

 Lencois egy picike város,de igen hangulatos. Teli van kis éttermekkel,bárokkal,és ezen a napon volt is nyüzsgés. Engem per pillanat nem érdekelt hogy hova megyünk,csak éhes voltam,és a csajokkal beültünk egy étterembe ahol óriás frissen facsart gyümölcsleveket,és pizzát rendeltünk. Meg volt beszélve egy találkozóhely 5 órakor,amikor visszamentünk a hotelbe gyalog. Megmondtam a lányoknak hogy stipp stopp én megyek zuhanyozni elsőnek, de nem volt tolakodás,mert mindenki a szálloda medencéjét választotta fürdésnek elsősorban.
És igen,a vállaim leégtek,de nem volt olyan nagy probléma. Megfürödtem,felöltöztem,és 8 órára készen álltam vacsorázni. Megint úgy tettem mint előző nap,a tányérom teli volt minden finomsággal,és utána még gyümölcs, és édesség pult is volt. Az álmaim ne továbbja…
A megbeszélésünk után,volt egy meglepetésünk, egy capoeira show!! Különböző táncosok,a kicsitől az idősig táncoltak nekünk,miközben két fiú dobolt,és játszott a hangszereken,a zenét,és a ritmust adva a táncosoknak. Nekem őszintén szólva nagyon tetszett,a vége felé már minket is bevontak a táncba,és tanítottak minket a lépésekre. Végül is a capoeira egy afrikai harc volt régen,de most már egy táncstílussá alakult. A show után mindenkinek abban a percben aludni kellett mennie,és mindenki egyet is értett.
Másnap elég sokat utaztunk hogy odaérjünk a  következő városunkhoz ,ami igazán a szívemhez nőtt, Praia do Forte. Nem csak azért mert az első hely ahol 200 méterre volt a szállodánk a tengerparttól,és mert itt fürödtünk először a tengerben,a város hangulata is nagyon megragadott. Késő délután érkeztünk a városba, a kis utcák fényei már világítottak,és a bárok és éttermek nyüzsgését lehetett csak hallani. Megérkezve a hotelünkbe, becsekkolás után mindenki lement a partra fotózni,és valaki még a vízbe is belemerészkedett. De nagy csodálatomra,a víz meleg volt! Nem meleg,de langyos. Én még sosem találkoztam ilyennel. Akárhol voltunk nyaralni,a tengervízbe mindig bele lehetett fagyni,de itt más volt a helyzet.

Miután bohóckodtunk egy kicsit a tengerparton, indultunk vissza vacsorázni.

Mindig azonnal vacsora után volt megbeszélés,és ahogy lement,mindenki elrohant lezuhanyozni és átöltözni,mert szabad időt kaptunk sétálni a városban. A város teljesen turisták számára lett kialakítva. Teli van hotellel,tengerparti apartmanokkal, amelyek teraszát már majdnem érik a tenger hullámai. Amúgy igazán hangulatos. Tényleg egy olyan esti program sétálni a kis utcákon egy fagyival a kezedben,és közben szuveníreket vásárolni. A legkellemesebb kép ami eszembe juthat. Tehát mi is így tettünk, rátaláltunk a legjobb olasz fagyisra,és persze a fahéj fagyira cornett tölcsérrel,aminek olyan az íze mint a ropogós Cini Minnisnek. Miután 11 után a megbeszélt időpontra vissza kellett érni a hotelbe, mentünk is fel a szobáinkba, ezzel az alkalommal egy mexikói és egy venezuelai lánnyal osztottam meg a szobám. Jól telt az este velük, igazán megszerettem őket.
A másnapi program igen jónak bizonyult, reggel meglátogattuk a Tamar teknősrezervátumot,utána pedig egész nap tengerpart volt,és azt csinálhattál amit akartál.
A teknősrezervátum egy óriási helyen volt,hozzánk csatlakozott egy vezető,aki beszélt nekünk a teknősökről,hány fajtájuk van,és hogy mi a céljuk azzal hogy begyűjtik őket a tengerből. 70%-ük meghal már amikor megszületik,mert nagyon gyengék,és a szüleik nem is igazán figyel rájuk. És még így is sok veszély leselkedik a teknősökre a tengerben. Ezen a part szakaszon pedig észrevehetően sok teknős járt kelt,és úgy gondolták hogy ez a megfelelő hely egy ilyen teknős park-ra. Amint megkaptuk a jegyeket,már meg is nézhettük a különböző medencékből kikukucskáló teknősöket. Én teljesen biztos voltam benne hogy nagyon jó helyük van ott,és ez tényleg az a hely,ahol meg vannak védve mindentől. A srác aki vezetett minket még a teknős testfelépítését is elmagyarázta nekünk,meg hogy miért különböző néhányuknak a háza. Tényleg egy nagyon rendezett,felépített,és nem utolsó sorban tiszta is.

Körülbelül 2 órát töltöttünk ott nézelődve az akváriumokat,és még miniatűr babateknősöket is láttam! Haza akartam vinni egyet :) Voltunk szuvenír boltban is,ahol vettem pár dolgot,de őszintén szólva elég drága volt. A teknősök után egész napra szabadidőt kaptunk a tengerparton lenni,vagy sétálni a városban. Én körülbelül kora délutánig a tengerparton voltam,aztán a csajokkal elmentünk ebédelni,és sétálni egy kicsit,aztán visszamentünk a partra. Máshol azt az időt nem lehetett kibírni,csak a vízben,a tengerparton. Tehát a nap így telt el,a leégésem után most barnultam le elsőnek,és este a vacsorán a fehér ruhám már világított rajtam. Estére még kaptunk egy kis szabadidőt,de csak beültünk egy bárba,hallgattuk a zenét frissen facsart jeges gyümölcsleveket szürcsölve.
Másnap ismét hosszú út elé néztünk, Recife-be indultunk. Végül is megint egész nap utaztunk,de ezúttal nem telt olyan jól. Az út nagyon rossz volt,mindenki rosszul érezte magát,és hányni akart. Többek között én is. Tehát elég lassan telt,de hála istennek megérkeztünk az esős Recife-be. A buszvezetők mostanra már ismerték a bőröndömet,és tudták hogy ha sérvet kapnak,az miattam lesz. Tényleg az enyém volt a legnagyobb,de hát ha mindenre szükségem volt ami benne volt. Amúgy két buszvezetőnk volt akik mindig váltogatták egymást vezetés közben. Nekem mindig úgy tűntek mintha itt sem akarnának lenni,csak legyünk már rajta túl. De velem jó fejek voltak :)
Tehát megérkezve becitáltuk a bőröndöket a hotelbe,volt vacsora,és persze megbeszélés. Hamar elaludtunk,mindenki nagyon fáradt volt az egész napos utazástól,és persze másnap egy elég fárasztó program elé néztünk. Reggel Recife-t kezdtük el felfedezni,megnéztük a város legfontosabb pontjait,de végül is csak a buszból ment az idegenvezetés. Recife tengerpartszakaszán nagyon sok a cápa,és a tengerparton minden 200 méteren fel van tűntetve egy plakát cápatámadásra felhívva a figyelmet. Megkérdeztem az idegenvezetőnket hogy mennyire veszélyes,mert láttam fürdőzőket a tegnerparton,és nem úgy néztek ki mint akik félnek akármitől is. Ő azt mondta persze babaúsztató mélységen nem kell félni,de ha beljebb úszol,előfordulhat. Úgy emlékszem azt mondta hogy 1 év alatt 16 ilyen támadás történt,és 2 halott,de csak azért mert nagyon messzire elúsztak. Tehát ez egy erős ismertetőjele Recife-nek.

A városlátogatás után Olindát, végül is Recife óvárosát néztük meg. Na ez egy igazán szép város. Voltunk Olinda híres templomában,és sétáltunk a kis utcákon,ahol a szamba iskolák felvonulnak Karnevál idején. Ezek a városok híres karneváli városok Pernambuco államban.
Van egy különleges táncuk is,és a táncosok és karneválosok ismertetőjelei a színes öltözet,és a pici esernyők,amik a táncuk része. Miközben sétáltunk,épp elkaptunk egy ilyen show-t, ahol  láthattuk a táncot,és vehettünk tőlük kis esernyőket.
Miután eleget sétáltunk,elmentünk ebédelni,és a leghihetetlenebb dolog történt amikor beléptünk az étterembe, a másik cserediák csoport aki ugyanezen a kiránduláson vettek részt,csak mivel annyi cserediák van, kettő is indult,de az ő kirándulásuk egy kicsit rövidebb. És a legvéletlenebb egybeesés volt hogy pont ugyanabban az étteremben futottunk össze,és láttunk 110 másik cserediákot. Persze magyar nem volt, de megismerkedtem sok némettel,és egy lánnyal ausztriából is.:) Tehát nem sok mindenki foglalkozott éppen az ebédeléssel, az éttermet megtöltötte a cserediákok zaja,és mindenki egyszerre beszélt. Amúgy, eközben Recife egyik legjobb éttermében ebédeltünk, őszintén szólva minden volt.Volt sajt asztal, saláta asztal,csak köret asztal,volt egy pult csak arra hogy spagettit válassz magadnak,és kiválaszd hogy milyen öntettel és feltéttel kéred. Volt egy nyitott grilles is,ahol folyamatosan sültek a húsok, és persze még sushi,és desszert asztal is volt. Magunkhoz vettük a legnagyobb tányérokat,és mindent pakoltunk a tányérunkra. Mikor a tányérunk már dombosodott,leültünk,és megvártuk a pincért hogy hozza az innivalóinkat. Amikor felálltam,úgy éreztem magam mint aki 5 kilót hízott ültében,de amikor a délutáni programunkra gondoltam,tudtam hogy lemozgom én ezt.
Délután  Ricardo Brennand intézetét néztük meg Recife-ben,ami tök jó volt. Azt hittem hogy ilyen múzeumszerű lesz,de nem. Egy több részből álló vörös épület volt, gyönyörű kerttel körülvéve. Végül is ez a nagy épület abban az időben volt amikor páncél katonák voltak,és itt egy nagyon gazdag úr lakott akinek most a dolgait restaurálták, és végül is az egész lakosztályait. Most ebben az épületben ki vannak állítva a régi dolgai,mint páncél öltözetek, arany kulcsok, gyémánttal díszített kardok, és sok más. Nekem nagyon tetszett,ott tudtam volna még maradni egy ideig. De végül is az egész délutánt ott töltöttük,és estére már csak a bevásárlóközpont volt a program,ahol vacsoráztunk,volt időnk vásárolgatni is,és kaját venni a következő napokra. Amint hazaértünk a hotelbe,mindenki ráugrott az internetre,és felváltva kérdeztük a jelszót a recepcióról. Elég drága volt az internet,így én próbáltam rövidre fogni,megnézni a Facebook- om,és már mentem is. Ma este történt meg az,hogy kaptam egy figyelmeztetést,mert takarodó után még a recepción kínlódtam a többiekkel. De hát nem haltam bele. Egynek csak kell lennie,nem?
Másnap tengerpartos napunk volt, Porto de Galinhas-ra mentünk,fürdeni egész nap. „Galinha” portugálul szép lányt jelent,és azért maradt meg ez a név,mert régebben nagyon népszerű volt ide jönni a hétvégre,és persze sok szép lány is itt volt,így megmaradt ez a név.:)
Amúgy nem volt olyan jó időnk,félig esőre állt az idő,később esett is,tehát végül is nem lehetett semmit sem csinálni. Sétáltunk egy kicsit a városban, fürödtünk,de napozásra aznap nem volt alkalom. Körülbelül 5 órakor visszaértünk a hotelbe,vacsoráztunk,és este Ki mit tudunk volt. Már napok óta tudtunk erről,és mindenkinek készülnie kellett valamivel amivel fellép egyedül,vagy csapattal. Nagyon sok vicces dolog sült ki,valaki énekelt,rappelt,táncolt,vagy is próbált, színdarabot adott elő,vagy hangszeren játszott. Talán mi találtuk ki a legőrültebb dolgot, ókori braziloknak öltöztünk fel,csináltunk szoknyát levélből,és loptunk kókuszdiókat. Lejátszottunk egy akkori zenét, táncoltunk, aztán amikor be jött az Ai se Eu te pego című zene,mindenki ledobta a szoknyát,napszemüveget vettünk fel,és fürdőruhában táncoltunk.:D Szerintem nagyon viccesre sikeredett,de jól is éreztük magunkat.
Másnap elhagytuk Recife-t, most Natal következett.

VIAGEM DO NORDESTE  DISCRITO 4760

10 DE JANEIRO 2012 – 02 DE FEVEIRO 2012
 Első rész.
(Belo Horizonte-Brasília-Ibotirama)

Elérkezett január 10-e, a minden cserediák életében meghatározó 1 hónapos kirándulás kezdete. Még amíg az utolsó simításokat végeztem itthon a bőröndömön,gondolkoztam hogy hogy fog alakulni a kirándulás,milyen új élmények részese leszek,és nem utolsó sorban milyen új barátokat fogok szerezni a kirándulás során. Miután Sergio végérvényesen bezárta a bőröndöm,miközben én ültem rajta,még mindig azon gondolkoztam hogy nem e felejtettem el valamit,de Cristina megnyugtatott hogy nem,miközben beraktuk  az 1 tonnás bőröndömet a kocsiba. A találkozó Belo Horizonte-ban,a Terra Brasil iroda előtt történt,és ahogy megérkeztem,már jócskán voltak ismerős arcok az orientációnkról,vagy mert ő is Belo Horizonte-ban lakik. Miközben összegyűltünk valamennyien, elindultunk az első szállásunkra,az első éjszakát még Belo Horizonte-ban töltöttük. Próbáltam megismerkedni az újakkal,akiket nem ismertem,és úgy éreztem teljesen nyitottak felém. A szálláson mindenkinek be volt jelölve a neve,hogy melyik szobában kivel lesz,és a kirándulás során ez mindig is így történt. Sosem voltunk ugyanazokkal az emberekkel egy szobában,és én ezt mindig nagyon jó ismerkedési lehetőségnek tartottam. Miután  a hiányzó cserediákok mind megérkeztek,a csapat összeállt,és 48 cserediák velem együtt,készen állt életük legjobb 1 hónapjára,Brazília észak-keleti túrájára.

Az orientációk lassan elkezdődtek,és megismerkedtünk a vezetőinkkel,az orvosunkkal,és 2 kísérőnkkel,akik a teljes kiránduláson velünk lesznek,és abban segítenek,hogy a kirándulást problémamentessé,és még élvezhetőbbé tegyék. Az orientáció további részében be lettünk vonva a Terra Brasil 100 millió szabályába, ami már a végén kicsit paranoiásnak tűnt. De hát belegondolva, hogy már a kirándulás után vagyok, ezek nélkül a szabályok nélkül nem ment volna.48 tinédzsert nem könnyű vezetni szabályok nélkül,és ezt ők nagyon jól tudták.
Az orientációknak késő délután lett vége,kicsit agymosottnak éreztem magam,de még csak utána kezdődött a orvosi vizsgálat,és később vacsora után a különleges tánc óránk.
Az orvosi vizsgálaton a doktornő alap kérdéseket tett fel,megmérte a vérnyomásod,és persze az enyém észrevehetően alacsony volt,amikor a doktornő elkezdte ráncolni a szemöldökét. Hehe.
A vizsgálat után együtt vacsoráztunk,nem kellett fizetnünk,a kirándulás során mindig 2 étkezés,általában a reggeli és a vacsora beletartozott az árba,az ebédet meg általában neked kellett fizetned. Tehát az első vacsoránk együtt megvolt,utána azonnal elkezdődött a tánc óránk,ami egy tradicionális bahia-i táncstílust a „forró”-t tanított meg velünk.  Már majdnem mindenki ismerte,ahogy én is,így könnyebben ment a tanulás. Bahia államban ez a tradicionális tánc,amit éppen indultunk felfedezni. Az este hátralevő részében mindenki a szobájában beszélgetett,és persze be nem állt a szánk :)

Reggel elindultunk az kirándulásunk első állomására, Brazíliavárosba. Egész nap utaztunk,és persze rosszul is voltam a buszon ahogy sokan mások is, de utána hála istennek megérkeztünk,és vacsoráztunk. Minden nap a kiránduláson vacsora után meeting-et tartottunk,amin megbeszéltük az aznap történteket,és hogy mit csinálunk a következő nap.Ana,a kordinátorunk mindig jelen volt,végül is ő volt az akinek a kezében volt minden. Minden ilyen meetingen névsorolvasás volt,és ha nem vagy jelen,már beírtak későnek. A baj az,hogy a szabályokat tényleg komolyan veszik,és mindahányszor késel,3 real-t kell fizetned.
Ez még a kisebb probléma,de ha a takarodót lekésed,és nem vagy a szobádban időben,1 figyelmeztetést kapsz,ami pedig 10 real-t jelent. 5 ilyen figyelmeztetés után pedig azonnal hazaküldenek,nem aggódva amiatt hogy te kifizetted,és hogy nem vehetsz részt a kiránduláson tovább. Persze más dolgok miatt is kaphatsz figyelmeztetést ha nem tartod be a szabályokat. Ha italt találnak akárhol,ki sem kell hogy gyűljön az 5  figyelmeztetés,már is otthon találod magad. Tehát nem nehéz rossznak lenni,és mindig figyelned kell mindenre,főleg a kompromisszumokra. Rólam meg persze mindenki tudja hogy kicsit szétszórt vagyok,de meg kellett tanulnom hogy a pontos idő az pontos idő.

A hotelben Brazíliában szintén újabb cserediákokkal voltam,de őszintén szólva a cserediákok nagy részét már ismertem,mert már volt egy közös orientációnk még októberben. De azon a hétvégén nem igazán volt senkinek sem alkalma megismerni a másikat. Újak meg csak azért voltak,mert abban az időben kezdődött egy ugyanilyen kirándulás a cserediákokkal,csak nem egy district-ből,hanem az összes districttel Brazíliában. Tehát nekik nem jutott hely,így csatlakoztak hozzánk.:)

De tényleg annyira jó érzés amikor új emberekkel ismerkedsz meg,akik ugyanabban a szituációban vannak mint te,és úgy érzed hogy mindenben egyetértetek, ezután az 1 hónap után pedig úgy érzem van 48 testvérem a világ különböző táján,akik a legboldogabbak lennének ha egy napon meglátogatnám őket.
Másnap indultunk felfedezni Brazíliát. Az első benyomásom az volt hogy olyan mintha egy másik országba csöppentem volna,semmi nem utal Brazília igazi kultúrájára,még az emberek sem ismertetőjelek hogy na igen, brazilok. A város teljesen egy terv alapján készült,semmi nem történt véletlenül,az utolsó fa ami a kövesút mellett van,benne volt a tervben,minden meg volt rendezve. A város helyén 50 évvel ezelőtt semmi nem volt, az akkori miniszterelnök kigondolta,hogy erre a helyre Brazília következő fővárosának kell épülnie. Kiadta a terveket az akkori legnevesebb építésznek, Oscar Niemayer-nek, és a város elkezdett épülni. Ahogy írtam,minden terv szerint volt,a városnak repülő alakja van,és teli Oscar Niemayer munkáival. Erről az építészről tudni kell hogy szeret újat alkotni,és ha alkot,akkora az igazán különleges. Tehát az egész város úgy néz ki mint fehér kockát temérdeke,és a város minden pontjáról teljes látképed van az égről. Nincsenek magas felhőkarcolók,a város inkább a különleges alakjairól híres. És ami szintén észrevehető,hogy a város részekre van osztva. Van városrész az éttermeknek,bevásárlóközpontoknak,egyetemeknek,boltoknak,és a kórházak a temető mellett vannak. Ez mély felháborodást indított el bennem,ha már kipurcant,legalább közel van,nem?
Tehát a város igen tiszta és rendezett,még talán túl is..
Meglátogattuk a Kongresszus épületét,a Felsőbb bíróságot,a brazíliavárosi  katedrálist,és még  a miniszterelnöknő házát is.

Tehát nem mondom hogy nem tetszett,különleges volt.
Másnap az utunkat már Bahia felé vettük,és az első megállóban megcsapott a pára,és a 35 fok,Brazília esős időjárása után. Szintén egész nap utazunk,de a buszban mindig jó hangulat volt,valaki mindig elkezdett énekelni a mikrofonba,és mindenkit felkeltett,vagy csak mindenki beszélgetett,és így gyorsabban ment az idő. Azt hiszem ez a táv volt a kirándulásunk  leghosszabb útja,15 óra. Mivel a megállókon nem ettem,őszintén szólva sosem tetszettek a megállók az autópályán. Egy putrihoz hasonlított,és amikor az egyik péksüteményt a hölgy aki a pultban állt megfordította,a hangyák csak úgy özönlöttek belőle. Tehát inkább ettem amit még itthonról elhoztam ropogtatni valót, este pedig már volt vacsora a hotelben. Itt, Ibotiramaban kapott el a kirándulás igazi hangulata,a klíma,és persze a tenger.

Mindenki nagy éhesen hozzálátott a vacsorának,és mivel ingyenes internet elérésünk volt,egyenként sorban álltunk hogy használhassuk a számítógépet,és hazaszóljunk a szüleinknek. Itt, Ibotirama-ban csak egy éjszakát töltöttünk,az egyike volt azoknak az éjszakáknak,amikor a bőrönd nem volt velünk. Már előző nap a kordinátorunk a meeting-en elmondta hogy a bőröndöket nem vesszük ki,mert végül is csak megalszunk,és tegyünk be minden szükséges dolgot egy hátizsákba. Persze történt olyan is,hogy a drága semmit nem készített el magának,és sírt,mert semmi cucca nem volt másnapra. De még így sem vették ki a bőröndjét. Vannak dolgok amikor figyelni kell,ha nem úgy teszed,a te bajod.
Ezen az estén meg lett engedve hogy egy kicsit tovább fennt legyünk,és a hotel előkertjében beszélgessünk.

A következő napunk igen fárasztó volt, kicsekkoltunk a hotelből,és indultunk egy farm szerűségre, a neve „ Fazenda Pratinha „ volt. Itt Brazíliában mást jelent a farm mint otthon. Itt a farm egy nagy terület,ahol nem kötelező zöldséges kertnek lenni,és még állatoknak sem,de persze olyan is van. Itt például ezen a farmon egy azulkék vizű barlangot látogattunk meg,ahol búvárkodni lehetett,és színes halakat nézni. Még bele sem mentem a vízbe,de a barlang kinézete egyszerűen gyönyörű volt ahogy a nap fénye rásütötte a kék vízre,és ahogy az óriási kaktuszok lógtak lefelé szinte beleérve a vízbe. Persze az első pillanat az volt hogy mindenki csinált képet mindenkiről,utána pedig ötössével,a búvárok behívtak minket a vízbe,ránk pakolva a búvárfelszerelést,a mentőmellényt,és az úszószemüveget,jah meg békatalpat. Ez volt életem első búvár élménye,amit hihetetlenül élveztem. Mindegyikőnk kapott egy-egy zseblámpát a kezébe hogy egyáltalán láthassuk a halakat,mert miközben úsztunk a barlangban,a mi fényeinken kívül nem volt semmi fény. Nekem persze vagy hússzor bevizesedett a szemüvegem,és az idő nagy részében azzal kínlódtam hogy rendesen visszategyem a fejemre,de ha nem úgy tettem, nem kaptam levegőt,mert egy pipa is csatlakozott a szemüveghez. Tehát ahogy mindig,senki sem nézett hülyének,de nem baj. :D
A búvárkodásom után ki lehetett próbálni még egy tök jó dolgot,aminek a lényege az volt,hogy hozzám kapcsoltak egy kötelet,ami a fejem fölött haladt,és nekem pedig kapaszkodnom kellett egy karba,ami biztonságot adott. A feladatom csak az volt,hogy lerohanjak egy kőről 500 méter magasan és az alattam levő vízbe huppanjak. Végül is a kötél vonalán csúsztam lefelé a kürtő segítségével. Hát őszintén szólva úgy éreztem hogy a halálba rohanok,és még a kívánságom is meg volt. Ana felvett engem videón ahogy sikítok míg bele nem érek lent a vízbe. Miután túl voltam rajta,nagyon tetszett a dolog,miután mindenki lecsúszott sokan a vízben maradtunk,és lassan elhagytuk a farmot. Még mindenki ebédelt a farmon valamit,és sok új élménnyel vettük az utunkat a következő állomásunkra,most egy cseppkőbarlang túrára. Igen hamar odaértünk,de az első pillanatban problémába ütköztünk amikor a túravezetőink megláttak minket papucsban,mert mindenki elfelejtette elvinni,és közölték hogy így nem megy. Mindenki egyesével kapott egy túracipőt a raktárukból,persze  egyik szebb volt mint a másik. Én egy akkora hegymászó cipőt kaptam,ami egy csizmára hasonlított,és lehet még a monteverest-et  is megmászhattam volna vele. De őszintén szólva bejárni ezt az óriási cseppkőbarlangot jó élmény volt. Láttunk különleges alakzatokat,és persze a végére igen elfáradtunk.  Ezután már csak a buszhoz vezetett az irányunk,és az új hotelünk, Lencois-ban.

Oi, Tudo bem?

Lassan indulok a nagy 1 hónapos utazásomra a cserediákokkal. Már pakolom a bőröndöt,de őszintén szólva furcsa,mert még sehova sem mentem 1 hónapra,és így gondolkoznom kell hogy hogy mosok majd ruhát,és hogy éppen milyen ruhákat vigyek el,mert gyakran azt kell néznem hogy melyik ruhába mászhatok hegyet,vagy mehetek el barlangtúrára,tehát nem divatbemutató. Az utazás,vagy is a buszon töltött idő az elég sok lesz, végül is bejárjuk fél Brazíliát busszal,ami nem egy kis dolog. Tehát a mostani hetem végül is a pakolásról és a bevásárlásról szólt. De persze mást is csináltam,hétfőn például moziban voltunk Anna-val és Luisa-val meg nézni az Alvin és a Mókusok 3.részét. Emlékszem borzalmasan esett az eső,és végül is egész héten. Lehet hallani a hírekben a folyamatos árvizeket a kisebb városokban,hogy hogy áztak be a házak,hogy vitte el a kocsikat a víz,elég rossz a helyzet. És még mindig,egy napot ömlik,egy napot süt. És ez már lassan tradícióvá vált,hogy minden második nap tudok csak kiülni a napra :D Ma éppen napos az idő. De amikor esik,akkor éjszaka elkezdi,és megállás nélkül ömlik másnap estig. De azt mondják hogy most már vége kéne lennie,elvileg februártól nem fog esni egy csepp eső sem. Na az is milyen jó lesz megfulladni a melegtől. Csak ezek a végletek.
Na tehát délután moziban voltunk,ilyen időben nincs sok választás hogy mit csináljunk. Örültem amugy hogy hárman mentünk,legalább kicsit tudtam együtt lenni Luisa-val is,mert igazából nem ismertem,és beszélgettünk egy kicsit. Azonnal észrevettem hogy ő a legnyitottabb a testvérei közül,hát persze ő is a legidősebb. Meséltem is hogy Camilla most van a tinédzser korban,tehát igazából csak a barátaival érzi jól magát,Ana pedig még kicsi,és vele teljesen máshogy kell viselkedni,én nekem meg sosem volt kistestvérem,és bele kellett szoknom. De úgy gondolom egyre jobban megy,mert megtaláltam a hangot vele,így most már kicsit tényleg a „nővérének” tart. Mostanában gyakran nézünk együtt filmet,és mindig csinál patottagott kukoricát,meg tálcán hozza a gyümölcslevet és a Coca Cola-t. Valamelyik nap Luisa-nak szolgált fel kólát,és mivel nem volt otthon lime,amivel feldíszíthette volna,felvágott egy cikk almát,és azt tette a pohár szélére. :D Vicces volt J Mindig kitalál valamit amivel el tudja foglalni magát a konyhában,szegény Cristina meg már néha ki van amikor egymás utáni napokon kell brownie-t sütni,csokis shake-t csinálni,és forró csokit :D És persze a nagy része megy a kukába. De imád ő is sürögni forogni a konyhában.

A következő napon, Kedden reggel felkeltem,és elindultam bevásárolni a dolgokat,amikről előző nap jegyzetet készítettem. Vennem kellett nagyon sok dolgot a drogériából,mert mostanra pont mindenem el is fogyott,így végül is mindent meg kellett vennem. Szintén szükségem volt egy fürdőruha felsőre, egy számítógép táska szerűségre(amiért bejártam az egész bevásárlóközpontot,és hazajőve kiderült hogy nem is fér bele a számítógépem), elemekre,pár gyógyszerre,meg még kisebb dolgokra. Vettem például egy könyvet is meg egy magazint az utazásra. Nem tudom hogy miért van,de mindig megfogadom hogy 1,5 alatt hazaérek úgy hogy megvettem mindent,és amikor ott vagyok kiderül,hogy csak a könyvesboltban töltöttem 1 órát, mire kiválasztottam a könyvet. Na ezt elismerem,ez egy rossz tulajdonságom. Na de fél 3-ra csak hazakeveredtem,és utána már csak pihentem,meg tanultam egy kicsit. Most elkezdtem olvasni egy könyvet portugálul,egy könnyebb nyelvezetűt,és most azt olvasom, szótározom néha. Most már azt veszem észre,hogy egyre több szót tudok,mindig elfelejtem az igéket,nem jut azonnal eszembe miközben beszélek  De ez majd megint változni fog ahogy még több idő eltelik. Már így is elégedett lehetek hogy 5 hónap alatt ilyen jól beszélek. Tehát  a délután így telt,aztán este felé pedig elmentünk vacsorázni egy tök menő étterembe.Mostanában mindig eljárunk ebédelni,néha meg vacsorázni is,vagy rendelünk kaját,mert a bejárónőnek ekkor van az egy hónapos szabadidője,és ilyenkor senki nem főz.Így minden nap elmegyünk ilyen egyszerűbb éttermekbe ahol self-service van,és gyorsan lezavarjuk :) De én élvezem :) Na tehát kedden este viszont elmentünk egy Baby Beef nevezetű helyre,egy „churrascaria” –ba, a „churrasco”  BBQ-t jelent,így akkor most már értitek,nem tudom,nincsen otthon ilyen,nem tudom a nevét. Tehát a hely nagyon elegáns volt,a kocsival egy sofőr parkolt be nekünk,és kinyitották a kocsi ajtót nekem. Gondoltam,ehhez képest elég hétköznapian öltöztem fel,de nem baj.:D Tehát bementünk, Sergio-ék már ismerték a helyet,párszor már voltak,és Sergio csak magyarázott nekem,én meg tátott szájjal csak nézelődtem. Volt egy self-service része az étteremnek, végül is ez nem is egy igazi étterem volt ahol rendelsz,itt mindenkinek egységes árat kellett fizetnie,azt hiszem 50 R$/fő. Tehát volt a self service,mindenféle salátával,sushi-val,tésztákkal,ilyen-olyan mártásokkal,chutney-kkal. Mindennel. Na és hol voltak a húsok?
Ekkor teljesen kiakadtam amikor megláttam a pincéreket ilyen nagy villára felhúzott sült húsokkal rohangálni,és oda oda kérdezgetni az asztalokhoz hogy kérnek-e ilyen olyan húst. Vagy oda is inthettél a pincérnek,és már jött is. Egy nagy késsel együtt mászkáltak,amivel mindenkinek vágtak le a frissen sült húsokból. Egyszerűen haláli volt,néha a hús nagyobb volt mint a pincér feje. :D Mindenféle marhahús,birka,sertés,és capivara. És ezeknek a különféle részei. És itt komolyan addig ehetsz amíg le nem esel az asztalról. Mindig szedtünk különféle salátákat,aztán jöttek a húsok,és ha már nem kértük,a pincér elvette,és adott újabb tányért. És mehettél megint, és rakhattál a tányérra mindig mást. :D Hát a 4. tányér után kidőltem,de utána még jött a desszert. Előttünk csináltak flambírozott gyümölcsöket, fagyival,mi egyet megosztottunk Ana-val, de emellett voltak sütemények,torták is. Minden. Te jó ég, nem mostanában láttam együtt ennyi kaját. Jah,és amikor úgy gondoltad hogy nem kérsz több kérdezgető pincért hogy kérünk e ilyen szűzpecsenyét meg olyat,akkor az asztalon volt egy kis jelző,amit ha pirosra forgattál,azt a pincérek láttak,és nem kínáltak többet.

 Körülbelül 10 körül eljöttünk,de nehéz volt felállni a székből.:D Tehát ez a nap tök jól telt,másnap pedig elkezdtem pakolgatni, és nem történt semmi különös.
Már előző héten mondtam Sergio-éknak hogy szeretnék csinálni ilyen magyar kitűzőket,amit tudok cserélni majd a kirándulás alatt a cserediákokkal,mert elfogyott,és persze későn kaptam észbe,így Anyáék mert nem tudtak volna nekem küldeni. Tehát gondolkoztam hogy hogy lehetne csinálni,és utána Sergio mondta hogy hagyjam,majd ő tudja, hogy hogy csináljuk. A szomszédunknak van egy design stúdiója,és persze ő tőle kértünk segítséget,és szerdán elmentünk hozzá a stúdióba,és azt mondta hogy tök egyszerű,csak kiválasztok valamilyen rajzot a Google-ből,utána ő kinyomtatja,hogy ilyen matrica lesz belőle,és utána pedig hideg gyantát kell összekeverni valamilyen katalizátorral amennyit megértettem,és rá kell nyomni erre a kinyomtatott formára ezt a keveréket,és felveszi a formát,és 24 óra alatt meggumisodik.

 Tehát a design mesterünk megrajzolta nekem a magyar címert,mert nem találtunk jó felbontásút az interneten,és leesett állal figyeltük hogy hogy dolgozik a Photoshop-ban,és rajzol mű magyar címert nekem. :D 1,5 óra alatt kész lett,és komolyan senki nem mondaná meg hogy az nem is igazi,de az biztos hogy nekem lesz a legmenőbb címerem :D  Tehát kinyomtattuk,Alessandre odaadta a hideggyantát,és a katalizátort nekünk,hogy azt mi is össze tudjuk otthon keverni 1:2 arányban ,és rányomogatni. Tehát hazajőve már ki is próbáltuk,és tök jó csinálni. Hát persze másnap már nagy legény voltam,elkezdtem reggel megcsinálni,de sokat nyomtam,és 1 óra múlva mindegyik kimászott a formából. Tehát nagy munka megy most ezzel itthon,Cristina meg ki van szerintem hogy ragasztgatunk az étkező asztalon. :D
Aztán Csütörtökön pedig elmentünk venni egy két dolgot,voltunk a központban,ahol a dolgok kicsit máshogy működnek mint a város többi részében. Sergio felszólított hogy jobb ha hosszú nadrágot veszek fel,és nem viszek el semmilyen táskát,mert jobb ha nem kell mindig ölelni hogy ne lopják el. Teli van kéregetőkkel,meg  árusokkal,hogy csak 1 real csak 1 real !!!

Az egy teljesen más világ komolyan. Teli van ilyen kínai üzletekkel,meg nagyon olcsó boltokkal,de Sergio szeret menni. Mondta is hogy egyszer elvisz,na most elvitt :D Tehát ott akármilyen személyigazolványt,orvosi diplomát is vehetsz jó pénzért,de még talán mást is megvehetsz ha beljebb mész a tömegbe. De én élveztem :D Sergio folyamatosan magyarázott nekem,és mesélte el ezeket a dolgokat. Még azt is mondta hogy jobb ha a hajamat nem hagyom copfba,mert előfordult már hogy levágták a lánynak a haját,és a következő sarkon azt árulták 1000 real-ért. Nem igazán vettem komolyan,addig amíg a következő sarkon meg nem láttam egy parókaboltot,teli igazi hajjal. Mondom úristen! :D Na tehát körülbelül ilyenek. El tudjátok képzelni :D

De itt ezekbe a boltokba találkozhatsz  „Ray Ban” szemüveggel jóóó áron,ahogy az árusok mondják,meg akármilyen Gucci táskával is :D
 Jó élmény volt,hazajöttünk koszosan,de én élveztem.:D Cristina addig volt vásárolni,és megmutatta hogy miket vett nekem az utazásra. Vett nekem különböző sós kekszeket,csak 0% zsírral,mert mindenki ki van tőlem akadva hogy milyen egészségesen eszek,és próbálok nem hízni :D Sergio mindig viccelődik is velem, és most már velem együtt nézi a kalóriákat :D

Na tehát bevásárolt nekem pár ilyen dolgot,ami jól jöhet a sok buszozás közben,aztán segítettem kipakolni,és beszéltem anyáékkal. Este pedig az év első Rotary meeting-je volt, de nem történt igazán semmi.

Pénteken szintén ragasztgattam a kitűzőket,aztán elmentünk ebédelni most egy elegánsabb minasi étterembe,csak brazil kajákkal. Hű nagyon szép volt,volt egy hangulata J Aztán hazafelé jövet pedig bementünk abba a  supermarket-be ahol mindig veszek fel pénzt, most is akartam,és megkértem hogy ugorjunk be elintézni ezt. Aztán hazajöttünk,beszéltem anyáékkal,aztán Sergio-val dolgoztunk a kitűzőkön,meg beszélgettünk.
 Ennyi volt,mooost meg megyek pakolni,mert le vagyok maradva,és már csak 2 nap,és utazok! Woohhooo ! J
Mielőtt megyek,még írok nektek,aztán meg majd írok rövid blogokat az utazás alatt !:)

puszii

Sziasztok!

B.U.É.K Mindenkinek! Remélem jól telt a Szilveszteretek,és készen álltok egy új évre,új megpróbáltatásokra,új tapasztalatokra,és egy új fejezetre a könyvetekben.
Nem igazán hiszek az újévi fogadalmakban,mert ha valaki meg akar változtatni valamit,megteheti azt az év közben is,nem kell ahhoz Január 1-jének lennie. De most én kívántam,vagy is fogadalmat tettem,és remélem hogy sikerülni fog betartanom. Ez az év sem lesz könnyű, először is a csereévem második felét fogom tölteni,és utána rám vár szintén az a  sok új élmény, a visszatérésem a nagy utazásról,és a legnehezebb,a vizsgák,és az iskola elkezdése. (Remélem a világvége nem.. )Viszont nem érzem azt hogy most új lap kezdődött az életemben,mert végül is úgy megy minden tovább ahogy eddig volt,csak az egyes kettesre változott. És még egy év elmúlt,még egy évvel idősebbek,és bölcsebbek vagyunk.
Azért jó érzés hogy ebben az évben már találkozok megint a szüleimmel,és az év második felét már ugyanúgy tölthetem ahogy eddig mindig töltöttem. Másrészről pedig ha belegondolok hogy ez volt az első,és utolsó Karácsonyom,és Szilveszterem Brazíliában rossz érzés fog el. Sehogy sem jó ez. És hihetetlen bonyolult. Nem is untatlak titeket a filozofálásaimmal. 2011 elmúlt, és itt a 2012!
Szilveszter Brazíliában szintén nem egy nagy durranás,sajnos. Persze ha a Copacabana-n ünnepled,lehet nem is lenne annyira rossz,de nekem egy kicsit üres érzésem volt. Láttam a tv-ben az emberek millióit Belo Horizonte nagy terén (ahol minden évben nagy show-k vannak), visszaszámolva a másodperceket,de szintén nem fogott meg annyira.
Lehet kicsit maradi vagyok,de én imádom azt ahogy otthon ünnepeljük a Szilvesztert. Persze,mert már megszoktam,de azért furcsa hogy az emberek nem isznak pezsgőt éjfélkor,és tudjátok,nincs meg az a hangulat hogy na. 5, 4, 3, 2, 1, BUÉK. És indul a himnusz. Na mindegy nem mondok már el mindent,inkább kezdem az elejéről.

Na tehát, Anna-Lena a német cserediák,tudjátok akivel túléltem a Rotary-s Karácsonyt,és utána itt aludt nálunk. Na, ő hívott meg 29-én este,hogy mi lenne ha elmennék hozzájuk szilveszterezni,mert lesz náluk egy kis buli,és örülne ha elmennék. És mivel nekem nem volt semmi kompromisszumom,mert Sergio-ék sem tudták még 30.-e reggelén sem hogy mit fogunk csinálni,ezért elfogadtam a meghívását,és ott töltöttem a Szilvesztert.

Anna-Lena a Pampulha-n lakik,a nagy tóhoz közel,és a tó körül minden évben 20 perces tűzijátékot tartanak,végül is ez a város hivatalos tűzijátéka.

 Tehát miközben Sergio délután elvitt,mondta hogy az egész tűzijátékot tisztán láthatjuk majd az erkélyről,és így is volt. A buli a 3.emeleten volt,az az emelet csak ilyen összejövetelek tartására volt berendezve grillezővel,és persze gyönyörű kilátással. Tetszett nagyon a házuk,olyan modern volt,Anna mondta hogy mielőtt ő jött akkor költöztek ide,és azért siettek a költözéssel annyira,mert tudták hogy egy cserediákot kell fogadniuk.:) Még mielőtt mindenki megjött volna megismerkedtem Anna fogadóanyukájával is,aki éppen nagyban rendezgette a dolgokat,és szaladgált le-felfelé a sok lépcsőn. Mi is segítettünk lufit fújni és dekorálni,aztán lassan elkezdtünk készülni. Én elvittem a ruhám Anna-ékhoz,mert korábban mentem,és így együtt tudtunk készülni. Lassan megérkeztek a vendégek,sokkal többet vártak,körülbelül 40-et,de csak 20 valahány jött el a családból,és a baráti társaságból.
Anna apukája folyamatosan grillezte a finomabbnál finomabb húsokat,és szintén volt egy asztal csak salátával,gyümölcsökkel,és még egy,csak cukorkákkal.  Megismerkedtem a családtagokkal,és Annával jól elbeszélgettünk. Aztán eljött az éjfél,és a tűzijáték elkezdődött.Végül is az volt a pontos jel,mert senkinek sem járt jól az órája,és 5 perccel éjfél előtt valaki közölte hogy éjfél,és mindenki elkezdett ölelkezni,amikor kiderült hogy még 5 perc hátra van. Na mindegy. Ez  volt az egyik furcsaság. Nem tudom hogy mindenkinél így van-e de egy tévét,vagy rádiót ilyenkor bekapcsolnak,és az pontosan visszaszámol éjfélig,és utána jön a himnusz. Na itt még himnusz sem volt. Elkezdődött a tűzijáték a tó felől,és mindenki nézte az erkélyen. Utána Boldog Új Évet kívántunk egymásnak,és végül is minden folytatódott úgy,ahogy addig. Annak viszont örültem hogy náluk is tradíció lencsét enni,na vajon hogy eszik a lencsét? Találjatok kettőt. Hát rizzsel. A híres rizses lencse pirított hagymával. Mindenki készít szilveszter estére. Ettem is,hátha sok pénzt kapok. De sajnos nem,mert mielőtt eljöttem,megnéztük a szerencsejáték sorsolást,és sajnos nem nyertünk. Sergio-ék minden évben kitöltenek hatos lottót,és várják a hatást. Most én is töltöttem,de sajnos nem.:( 350 000 R$-t lehetett nyerni,ami annyi mint,457 millió forint. :D
Na mindegy,tehát ettünk lencsét,aztán olyan fél 3 körül elmentünk aludni,mert mál mindketten hulla fáradtak voltunk. Fent még ment a buli 4-ig,aztán elmentek. Annával körülbelül fél 12kor keltünk fel,aztán ebédeltünk,és én lassan haza jöttem.
Nem tudom,egy kicsit többet vártam a Szilvesztertől,de végül is jól éreztem magam. A körmömön még mindig csillognak a konfettik amit tegnap ráfestettünk Annával :)

Remélem nektek is jól telt az Új év,és amit megfogadtatok kívánom hogy váljon valóra 2012-ben !:)

Sziasztok mindenki!

Tudom,le vagyok maradva a blog írással,de egyszerűen lélegzetnyi időm sem volt blogbejegyzést írni,miután az utolsó olyan hosszúra sikerült. Meg hát az utolsó hét Karácsony előtt,általában a legőrültebb napok egyike.
A karácsony leírása előtt,még nézzünk vissza pár kimaradt napot.
Amint azt meséltem hogy nagy nehezen találkoztam a magyarokkal,és mielőtt kirohantam a koncertről,a magyar hölgy,Helene,meghívott szombatra hozzájuk ebédelni,és azt mondta hogy ott lesznek a Nagyköveték is. Nagyon örültem,elmentem,végül is most már kezd kirajzolódni a családtörténet,hogy miért is jöttek Brazíliába. Hihetetlen,mert a magyar hölgy,Helene,az anyukájával lakik,aki szintén magyar,és ott az ebéden ismertem meg. Képzeljétek el 95 éves,és makk egészséges. Olyan menő szövege van hogy az hihetetlen :D

Túlélték a drezdai bombázást,és nem tértek vissza Magyarországra,hanem Brazíliába jöttek. Az anyuka azóta vissza sem tért Magyarországra,de folyékonyan beszél magyarul.

Közben pedig verseket,könyveket ír,és már több könyvét ki is adták. Jah,és még fest is.
Aztán a lánya a Helene,ő is már ahhoz képest idős,60 valahány éves,és ők pedig az USA-ban éltek nagyon sok ideig a fiával. A fia szintén tiszta magyar,híres hegedűművész,és folyamatosan utazik a világban. Helene gyakran jár Magyarországra,de az első  magyar férjétől elvált,és most brazil férje van,és az egész család itt lakik. Érdekes történet,és annyira hihetetlen hogy rájuk találtam. Nagyon élveztem velük a beszélgetést magyarul,a házuk teli van magyar tárgyakkal,könyvekkel,és még túrós palacsinta is volt ebéd után.
Jah meg hát igen,megismerkedtem a Nagykövettel is,nagyon rendes fickó,meg nagyon intelligens. Kérdeztek a csereprogramról,meg hogy hogy érzem magam,az ebéden után meg adtam nekik névjegykártyát,és elköszöntünk. Tiszta magyaros nap volt,mikor hazaértem,Cristinához hirtelen magyarul szóltam,nem baj,előfordul az ilyen :D

Aztán a hétvége úgy eltelt,a hét elején pedig mindenki fejvesztve indult beszerezni a még nem megvásárolt karácsonyi ajándékokat. Beleértve engem is,mert még mindig nem tudtam hogy mit vegyek azok mellé az ajándékok mellé,amiket anyáék küldtek. Küldtek egy magyaros terítőt Cristinának,2 felsőt a két lánynak,és apa beszerzett Sergio-nak egy 100 éves ezüst pénzt,még Ferenc József korából. Szereti az ilyen antik dolgokat,és én is úgy gondoltam hogy tetszeni fog neki. Na tehát ezeket még be kellett csomagolni,és kiegészíteni őket. Hétfőn még voltam egy Rotary ebéden,amire Helene hívott meg,végül is ugyanolyan volt a Rotary Meeting-jük mint a miénk,még ugyanabban a teremben is volt.
Majdnem a hét minden napján esett az eső,így elég depressziós volt a hangulat,meg néha az enyém is,de jött a Karácsony,és az esőt mintha elvágták volna. Ehelyett 7 ágra sütött a nap,és 5 perc napon maradás után már le is égett a vállad.(Tapasztalat.)

Na mindegy,még ne szaladjunk annyira előre,azt meséltem már hogy Sergio-ék lánya Luisa Szlovákiában van cserediák? Na már nincs,mert végül is nem akart ott maradni,és a Karácsonyt megelőző héten haza is jött. Nem szerette a családját,meg az ottani kultúrát,és már 2 hónapos mondogatás után Sergio beadta a derekát,és keresett neki repjegyet haza. Ez a történés szintén felbolygatta a családi békét,de lehet tényleg nem neki volt való ez,és ebben a helyzetben jobb ha nem is húzzák nyúzzák a dolgot.

Szerdán,igen szerdán jött haza Luisa,és mielőtt mentünk volna a reptérre,nekem még egy találkozóm volt Helene-vel,és az ő Rotary Club-jával. Egy ilyen évzáró Karácsonyi buli volt,egy nagyon menő pizzériában,ahol a beugró 12 000 Ft volt. Helene kifizette nekem,azt mondta ez egyértelmű ha már meghívott. Hát jó,igen. :D  Aztán ott megismerkedtem sok Rotary-ssal, miközben ettük a finomabbnál finomabb pizzákat.
Hamarosan utána nekem mennem kellett,mert Luisa gépe 23:30-kor landolt a jegy szerint,és a reptér sem itt van,így 22:30-kor el kellett indulnunk. Hazajöttem,és indultunk is.
Jó volt Luisával megismerkedni,mert eddig csak Skpe-on láttam,de aranyos lány. Nagyon boldog volt hogy hazajött,és nem bánta meg hogy a csereévét csak így feladta. De hát ez van.

Na igen,tehát csütörtökön még buli volt nálunk,Sergio grillezett,és itt volt az egész család.
Én pénteken Cseh krémest sütöttem,mert megígértem Caludia-nak,Sergio testvérének,akikhez mentünk Karácsony napján,hogy sütök valamit,azzal is segítek az előkészületekben.
Hála istennek nagyon finomra sikerült,a csoki sem tört el a tetején,tehát sikerem volt.

És elérkezett a Karácsony reggele.  Cristina sürgött-forgott a konyhába,ő is főzött,és csinált édességet is,én pedig segítettem neki. Sergio még elment bevásárolni dolgokat,aztán itthon voltunk. Beszélgettem anyáékkal délután, otthon is nagy buli volt,és köszöntem az egész családnak Skypeon keresztül,aztán pedig végig néztem az ajándékok bontogatását,és azt,amikor kibontják a csomagom,amit innen küldtem.:)

Nagyon jó volt, imádtam! J

Utána lassan elkezdtünk készülődni,és mielőtt elindultunk volna Claudia-ékhoz,átadtuk az ajándékokat. Hála istennek az én ajándékaimnak mindenki örült,és elégedettek is voltak. Én is kaptam pár dolgot tőlük,egy felsőt, és nyakpárnát az utazásra. Gyorsan csináltunk pár képet a fánál, a kis tesóm Ana még kikészített a Mikulásnak egy kis ropogtatnivalót kávéval,és már mentünk is :D ( ő még hisz a Télapóban,és a Télapó ajándéka az ágyam alól lett kivéve amíg ők kiálltak a kocsival,és persze eltüntettünk egy kis kekszet,összekevertük a kávét,visszaöntöttünk,és mentünk, mert hát „ a saláta ott maradt”. Az is. :D
Körülbelül 9-re oda is értünk,és már az egész család ott volt. Furcsa náluk ez a Karácsony,nagyon későn kezdődik,és a reggelbe nyúlik bele. Na de nem baj,mindenből tanulok. Na tehát eszegettünk,és éjfélkor átadták az ajándékokat a gyerekeknek,a felnőttek igazán nem is ajándékoztak egymásnak. Én is kaptam ajándékokat,még egy felsőt Claudia-éktől,és még fülbevalót Sergio másik testvérétől. Hát már én sem vagyok igazán gyerek,de a jelkép kedvéért kaptam pár dolgot.:)
Már eléggé fáradt voltam 1 óra után,meg éhes is,az asztalt teli volt kajával,de én vártam az igazi Karácsonyi vacsorát. Volt az asztalon mindenféle ropogtatnivaló,sajtokkal,gyümölcsökkel,de a vacsora még csak sűlésben volt.

Lehet csak én éreztem így,de reggel fél 3-kor,mikor a vacsora kész lett,én már nem igazán akartam enni,csak egy ágyat akartam. De a többieken nem látszott,ették a pulykát,volt egy fél kis disznó is, ( amin még az orra és a füle is rajta volt.. )de én csak kóstolót ettem. Miután befejeztük,megkóstolták a sütim,hálaistennek mindenki imádta,és mentünk haza. Hazafele jőve gondolkoztam hogy mennyire más ez a Karácsony. Nem is tűnik úgy mintha az lenne .Otthon sokkal jobban megadjuk a módját,és még jó hogy megadjuk,nekem az tényleg igazi Karácsony. Persze nehéz is,miközben 35 fok van,és legszívesebben kimennél napozni minthogy Jingle Bells énekelj a karácsony fánál.:D
Következő nap mire kikeltünk az ágyból menni kellett most meg Cristina testvéréékhez,a város másik végébe. Hűű, egy olyan környéken volt,hogy az állam leesett,minden ház körülbelül ilyen magazinba illő,és a kilátás pedig lenyűgőző. Hát az övéké is az egyike az ilyen házaké volt,és körülbelül fél órát csak nézelődéssel töltöttem. Cristina testvére Fernando zongorázik,és 2 zongora is volt a lakásban. Én is zongoráztam egy kicsit,de hát volt különbség a két zongoradarab között. Gyönyörűen játszik,és fejből. Meglát egy kottát egyszer,már el tudja játszani. Hihetetlen. Na aztán ott volt Cristina apukája is,aki mindig segít a fotózásban,és mindig magyaráz nekem,igazán sokat segít. Ettünk ott is egy kicsit,a felhozatal hasonló volt mint tegnap,az ebédig pedig 5 óráig kellett várni. De jól éreztem magam,2 lány szintén nagyon édes,Cecilia és Maria Clara. Maria Clara 10 éves,és az ajándékra amit kaptam tőlük,ráírta magyarul hogy Boldog Karácsonyt. Hát nagyon tetszett J

Körülbelül 6 órára hazaértünk,és utána még visszamentünk Caludia-ékhoz,és később estig ott voltunk. A társaság most cserélődött,nem ugyanazok voltak ott mint előző nap,így az is jó volt.

És a Karácsony-nak vége lett.26-án,már nekik nincs Karácsony,így tényleg hamar eltelt. Hát persze más,de én azt gondolom hogy ebből is tanultam,és gazdagodtam új dolgokkal. Most már csak az Új Év lesz,és utána meg megyek a naaagy kirándulásra a cserediákokkal J
Sok puszi nektek,remélem szép Karácsonyotok volt !:)

Sziasztok!

A mostani hét elég húzós volt,őszintén szólva el vagyok fáradva. A bajok,vagy is nem is a bajok,hanem a történések Kedden kezdődtek,amikor megtaláltam egy magyar hölgyet az interneten aki itt Brazíliában,Belo Horizonte-ban él. Magyar fordítóként dolgozik,és még konzul is. Tehát Kedden írtam neki egy e-mailt,hogy milyen szerencse hogy rátaláltam valakire,mert egyedül vagyok a magyarságommal. És hogy örülnék ha felvennénk a kapcsolatot,és találkoznánk. Őszintén nagyon örültem hogy rátaláltam,mert eddig annyira lehetetlennek éreztem hogy valakivel találkozhassak.

Válasz aznap nem érkezett,de nem volt jelentősége, aznap tanulgattam,meg csináltam a receptes könyvemet,így eltelt a nap. Másnap találkoztam egy amerikai cserediákkal aki szintén itt lakik,de még úgy igazán nem volt alkalmunk összehozni egy találkozót.Mindketten úgy megörültünk hogy találkozhatunk,mert hát most hogy vége a sulinak,nincsen az a rutin minden nap,és persze senki sem tud mit csinálni. Tehát találkoztunk az egyik bevásárló központban,beszélgettünk,sétáltunk,ettünk egy fagyit, és fotózkodtunk a karácsonyi házikóban ami a nagy hallban volt berendezve. Katie vett két óriás muffint,amit ilyen árusok árulnak a bevásárló központban,és felhívta az anyukáját hogy jöjjön értünk,mert így engem is haza tud vinni. Persze a legnagyobb forgalom volt aznap,és körülbelül 1,5 órát vártunk az anyukájára,amikor én közölte Katie-vel hogy inkább haza megyek busszal,lehet egyszerűbb lesz,de ekkor már majdnem 7 óra volt. El voltam fáradva,nem is szeretek már 7 kor buszozni sem,de hazajöttem,utána pedig beszéltem anyáékkal annyit amennyit bírtam :D Utána elmentem enni valamit,és utána megnéztem az e-mail-eimet.
Nagyon megörültem,mert jött egy beérkezett üzenetem a magyar hölgytől,Helene-től. Amiben hálás hogy felvettem vele a kapcsolatot,és meghívna,egy aznap este,7.30 kor kezdődő előadásra amit ő fog tartani a Rotary-nak Magyarországról,és szeretné ha elmennék.
Az órám már majdnem 9 órát mutatott. Majdnem kitört a frász hogy lekéstem,mert nem néztem meg időben a leveleimet. Az aznapi napomat okoltam hogy ha nem találkozok Katie-vel megnéztem volna,de akkor már mindegy volt. Nem tudtam mit tenni.
Sajnos a nagyja még csak most jött,de nem jó hírekkel. Vagyis abban a helyzetben amiben én akkor voltam,ez rossz hír volt. Meghívott másnap estére is,egy Liszt Ferenc megemlékezésére rendezett szimfónikus koncertre,ahol a Brazília városból érkezett magyar Nagykövet és a konzul látogatását teszi,és van lehetőségem velük találkozni ott, fél 9-kor. Nem csak az hogy a Nagykövet és a konzul eljön,de hogy részt vehetek egy olyan koncerten,ahol Liszt Ferenc-re emlékezek meg,egy magyar zeneszerzőre,Brazíliában?! Ez nekem hihetetlen érzés volt hogy hirtelen ennyi kapcsolat nyílik meg én,magyar előttem,itt Brazíliában.

Utána meg hogy a Nagykövet? A konzul? Brazília fővárosából? És hogy nekem van lehetőségem velük megismerkedni? Meg vagyok hívva és várnak szeretettel?! Egyszerűen a lehetőségek tálcán voltak nekem kínálva egy pillantás alatt.

Kézzel lábbal mentem volna már rá a  Válasz gombra hogy természetesen ott leszek,nincs nagyobb örömöm ebben a pillanatban hogy ne lennék ott. De akkor ránéztem a időpontra,és már is elkomorodtam. 20.30. És nekem Rotary Karácsony kezdődik 19:30-kor. Ééééés éreztem hogy most fogok felrobbanni,hogy 2 ilyen eseménynek amit ennyire várok,mert persze Rotary Karácsonyon sem veszek részt minden nap,sőt elsőnek,és utoljára fogok,és már egy hónappal előtte kiválasztottam a ruhám,teljesen izgatott voltam hogy mehetek.És akkor most,van egy másik,talán egy még fontosabb lehetőség,ami szintén nem minden nap adatik meg az ember számára. Hát nem hittem el. 2 hónapig nem történik semmi,ki kell találnom hogy mit fogok csinálni a hétvégén,mert nem vagyok elfoglalva,és akkor most,2 ilyen esemény ugyanabban az időben történik?!! Na mindegy,elkezdtem gondolkozni,és számolni az időket.Hogy lehetséges e az,hogy én elmenjek a Rotary Karácsony-ra, és utána,mivel a koncert úgy is csak 1 órás, félidőben odaérek,és a végén meg tudok ismerkedni a Nagykövettel,és még egy fél órát részt is veszek a koncerten. És mivel a Rotary Karácsony úgy is tovább fog tartani,lehet észre sem veszik hogy elmentem,és mire kiviszik a vacsorát már vissza is térek. Fél óra kiesés senkinek nem tűnik fel. Meg nem is olyan fontos az. Csak beszélnek,beszélnek,nekem úgysem lesz olyan nagy részvételem a dolgokban.

Isteni ötletnek tűnt,így mindenhol ott lehetek!

Egy szerencsém volt az egész dologban,hogy a koncert helye srégan a másik oldalban egy Palácio das Artes nevezetű helyen volt,így ha nem esik az eső,meg van rá a lehetőség hogy magassarkúban nem fogom kitörni a nyakam a macskaköves úton áthaladva a szomszédba.

Már abban elfáradtam mire kitaláltam ezt a tervet,és lepörgettem a fejemben hogy az alatt az este alatt,én tuti megőrülök! Ha eddig még nem sikerült…

Így mire eljutottam erre a konklúzióra,gondoltam vissza kéne írni Helene-nek,és elmagyarázni hogy ez nem lesz olyan könnyű,de oda fogok érni,még ha nem is az egész koncertre,de ott leszek,és ott találkozunk. Istenem még jó hogy magyarul írhattam,nem tudom mit kaptam volna ha ezt az egészet valamilyen más nyelven talán portugálul kellett volna megfogalmaznom.
Na mindegy,utána kicsit megnyugodtam,és örültem hogy úgy ahogy meg tudtam oldani a dolgokat. De ne üljetek el,itt még nincs vége.

Ekkor kapok egy e-mailt Wladimir-től,a Rotary Clubom elnökétől,amiben arra kér, hogy ZONGORÁZZAK a Rotary Karácsonyon,mert hallotta hogy játszom,és hogy milyen szép lenne ha kicsit megmutatnék egy két darabot nekik.
Most aztán minden összeomlott. Azt hittem van remény,de úgy tűnik senki nem akarta hogy eljussak arra az istenverte koncertre,hogy a Nagykövet megismerhessen.

Tehát ha az elnök arra kér hogy zongorázzak a Rotary-n,akkor valószínűleg nem léphetek le csak amikor kedvem szottyan,és tűnhetek el. Be leszek táblázva a programba,hogy Viktória ekkor meg ekkor fog zongorázni,nincs kétség.
De tudjátok közben meg olyan jó volt ezt észlelni hogy ha elvállalom,vagy is elvállalom,mert az ilyet elutasítani egyszerűen őrültség,még ha majd meg halok a szorongástól ha közönség előtt kell játszanom,tehát ha elvállalom,mindenki megdícsér,és hát mondjuk ki őszintén,ez egy jó pont mindenki szemében. És abban már biztos vagyok hogy én vagyok a legértelmesebb 4őnk,cserediákok közül,de ez még lökne egyet rajta. És még hátha abba a Zeneiskolába is beíratnának,amit hónapok óta ígérik. Tehát értitek,úristen mennyi gondolat forgott a fejemben. És még akkor az eszembe sem jutott hogy én körülbelül mialatt itt vagyok zongorához SEM ÉRTEM. Mert az első hónapban az iskolában próbálkoztam,de hát egy az hogy a hangok már alig hallatszottak,azt már nem megütni kellett,hanem inkább ráülni.
Tehát nem sokra mentem vele. Ezután kezdtem el kérelmezni a Rotary-t hogy juttassanak be valami Zenesuliba. De utána elfelejtettük,így a dolog a levegőben maradt.
Na és akkor most gondolj bele,holnap nekem zongoráznom kéne,el kell vállalnom,mert nem mondhatok nemet,de nem tudok zongorázni,vagy is nem emlékszem semmire?! Jah,és ha emlékeznék is,hol fogok gyakorolni?
 Na ez nehéz..

DE! Egy mentőövem volt,hogy elhoztam néhány kottát a biztonság kedvéért,amit a zongoratanár összegyűjtött nekem.

Jah,és akkor most gondolkozzunk azon,ha tegyük fel,én zongorázok a Rotary-n és még be sem sűlök,akkor az már egy jó pont,de hogy fogok odajutni a koncertre,amit ebben a pillanatban jobban akarok mint a zongorázgatást.

Nem tudtam mit csináljak,de ebben a pillanatban vissza kellett írnom Wladimir-nek,és rábólintani a zongorázásra,hogy minél hamarabb reagálhasson. Tehát megírtam választ,amiben leírtam hogy meg fogom próbálni,vannak kottáim,és megpróbálok elmenni az iskolába gyakorolni,szerintem képes leszek játszani.

Ezután lefeküdtem,és arra gondoltam,hogy talán holnap megkérem Wladimir-t hogy hagy zongorázhassak az este előtt,és elmagyaráznám hogy miért kérem ezt tőle,biztos megérteni.

Jaaah, de a problémák vége itt még nem volt,mert egy valamit kihagytam!
Már régebben megbeszéltem egy másik cserediákkal Németországból hogy a hét vége felé elmegyünk vásárolni,megejtjük a karácsonyi bevásárlást a szülőknek. Mindkettőnknek a pénteki nap volt szabad,így megbeszéltük péntek délutánra,mert mondtam neki hogy nem akarom reggel,mert nekem este Rotary Karácsony van a klubbommal,és ki tudja mennyire húzódik el. Na ekkor felvetette az ötletet hogy ő is eltudna –e menni oda,mert őt is érdekli.

Hát mondtam persze,de utána elgondolkoztunk hogy ő elég messze lakik,és este már nem tudnának érte jönni,Sergio meg nem hiszem hogy hazavinné. Tehát megbeszéltük hogy itt alszik nálunk,Cristináék belegyeztek,de ez még Szerdán meg lett beszélve.

Na és most,még ez is volt. A német lányt én hívtam meg a bulira,most akkor csak vele kell lennem,eddig ezen még nem is gondolkoztam,és még jobban megnehezítette a dolgom.

Nem léphetek csak úgy le,és őt meg otthagyjam. Jaj,Istenem.

Na de nem baj,ezt már rábíztam a holnapi napra. Hátha okosabb leszek.

Ebéd után beszéltem anyával,és ő azonnal gondolkozott helyettem,és felgyorsította az eseményeket. Megmondta hogy hívjam fel Wladimirt,és azonnal meséljem el hogy mi a problémám,és próbálja meg megoldani,hogy az este elején játszhassak. Jah,és hogy engedje meg hogy bemenjek az Automovel Clubba,az este helyszínére,és ott gyakorolhassak normálisan,normális zongorán.
Megbeszéltem vele mindent,és azt mondta minden rendben,játszhatok az elején,és utána elmehetek,mert megérti hogy az nekem szintén fontos,és hogyha lesz időm,még vissza is mehetek. Na tehát elmentem a Clubba játszani,hát ennek a helynek több terme is van,étteremmel,és általában különböző tárgyalásokat,meetingeket,és bulikat szoktak ott tartani,de elég elegáns kivitelben. Hát én belépek,meglátok egy millió embert aki ott ebédel,én meg mondom a portásnak,hogy én csak zongorázni szeretnék,Wladimir-től az elnöktől engedélyt kaptam. Mondta hogy nyugodtan,őt nem zavarja.

Istenem,minden senhora,senhor ki volt öltözve mint …pista,én meg belépek,mint valami hajléktalan,hót vizesen,hát mert miért is ne ömlött volna az eső pont akkor? Tehát kicsit furcsa benyomást kelthettem a sok puccba öltözött ember között,de nem zavart. A pincérek is megnéztek,hát miért is ne. Na jó,előkotortam a kottámat,és féltem,hogy na most dől el hogy emlékszem e valamire. Egész jól ment,és még talán az ebédelés hangulatába is beleillett a zongorajátékom,egy két igen helytelen hang mellett,de persze mindenki csak azt vette észre.. Miért is ne…  Nem baj,ők még ennyire sem tudnak,tehát ennyit róluk. Na mindegy,én csak gyakoroltam,gyakoroltam,és úgy éreztem hogy képes leszek eljátszani,és még lehet sikert is aratok. Utána elköszöntem a hallgatóközönségtől,gondolom nekik is egy öröm volt a találkozás,meg az még inkább hogy elhúztam :D
De ekkor úgy éreztem hogy össze fog állni ez a dolog. Ha zongorázok az este elején,mindenki büszke lesz,Wladimir megengedte hogy elmenjek,tehát nem fog haragudni,és amúgy is,úgy is hamar visszaérek,és nem leszek oda sokáig,és Annát,a német lányt sem hagyom egyedül,majd elbeszélget egy kicsit a többi cserediákkal.

Mire hazaértem,újabb sokk fogadott,a zuhogó esőben a hátizsákomban levő,magyar telefonom monitorja totálisan beázott,és még ki sem kapcsolt. Elállt a lélegzetem,de Sergio azonnal segített,és darabjaira szedte a telefonom,és megszárítgatta. Azt mondta,éjszakára beleteszi a rizsbe,mert a rizs felszívja a vizet. Ráhagytam,nagyon ért az ilyenekhez,és tudtam hogy túl fogja a élni a telefonom.
De nekem most már igazán készülnöm kellett,és nem tudjátok hogy hogy izgultam. Beszéltem egy kicsit anyával,és utána készülődtem. Mire már majdnem kész voltam,Anna felhívott,hogy nem fog tudni időben ideérni,mert ülnek a dugóban,de akkor már odamegy az Automovel Clubba,és majd ott találkozunk. Mert tudjátok megbeszéltük hogy itt alszik.

Na tehát nem vártunk többet,Sergio elvitt,és szerencsét kívánt. Hát én is azt magamnak..
Mielőtt mindenki megérkezett még zongoráztam egy kicsit,és úgy éreztem teljesen tudom,nem kell parázni. Aztán megérkezett Anna is,és lassan mindenki. Nagyon szépen meg volt terítve kis asztalokon,ott voltak a Rotary-s zászlók,és tényleg minden nagyon elegáns volt. Sok új arcot láttam,szerinte már klubbokból is jöhettek látogatók,meg persze a sok tag felesége is eljött. Miután elkezdődött,Wladimir beszédet mondott,díjakat adott át,és utána megkért mindket,cserediákokat hogy beszéljünk egy kicsit az eddigi itt eltöltött időnkről,mik a benyomásaink Brazíliáról, portugálul persze. Wladimir először rám nézett,és hirtelen nem tudtam mit mondjak,de összeszedtem a gondolataim,és szerintem jól sikerült. Összehasonlítva a többiekhez,akik körülbelül a bemutatkozásnál,meg a „szeretik itt”-nél leragadtak.

Utána kaptunk ajándékot,amiben egy híres brazil énekesnő CD-je volt,és leültünk.

Aztán persze eljött az én időm,amikor zongoráznom kellett. Mindenki engem nézett,képeket készítettek,és akkor vettem egy nagy levegőt,és már el is játszottam. Nem is voltam ideges,hiba nélkül eljátszottam,és elismerően megtapsoltak,és én is büszke voltam magamra. Utána viszont,nekem idő volt menni, mert tudtam hogy át kell baktatnom a szomszédba,és még az is beletelik egy kis időbe. Lerohantam gyorsan a lépcsőn,és eltűntem. Megmondtam Anna-nak hogy fél óra és jövök,és a kezébe nyomtam a cuccaim hogy vigyázzon rá.

Aztán hát persze,az eső zuhogott,de láttam hogy a portán vannak esernyők,így megkértem a portást hogy „Uram! Megígérem visszahozom,csak adjon egy esernyőt,nekem át kell jutnom egy másik épületbe azonnal.”

Mondta hogy Jól van,jól van,csak hozza is vissza,és kezembe nyomott egy napernyő méretű batár nagy esernyőt,ami alá körülbelül 5 ember befért volna,és közben olyan nehéz volt,hogy alig bírtam fogni :D

Nem baj,mentem,mentem, beértem a Palácio das Artes-ba,és odaszaladtam a jegypénztárhoz,hogy mondom nekem kell egy jegy a koncertre,azonnal. A pénztáros szemében meg láttam a kárörömet ahogy mondja,hogy elfogyott a jegy,és lecsapja az orrom előtt a rolót. Hát mondom ezt nem hiszem el,ilyen nincs,elkezdek kopogni,mondom fizetek 2 főre,csak engedjen már be a fenébe! De semmi válasz. Jó oké.

Aztán észrevettem a biztonsági őrt aki mutogatja hogy menjek oda,odabicegek,és mondja hogy menjen,nem is akarom látni. Én meg nem tudtam hogy megköszönni neki,hogy beengedett,úgy hogy még fizetnem sem kellett.

Aztán beléptem az óriási körülbelül egy operaház csarnok méretű színházterembe,elővettem a telefonom,mert Helene leírta nekem hogy melyik széken ülnek,én meg elmentettem a telefonomba. Hála Istennek megtaláltam a sort,viszont őket még nem láttam. Mindenki síri csendben volt,még a légy zümmögését sem lehetett hallani,a zene olyan halkan,és lágyan szólt,persze körülbelül fél száz ember felfigyelt a belépőmre.. Nem baj,találtam ott egy árva széket,leültem a C sorban,ahol ők is ültek,és miután 5 percig nyújtogattam a nyakam,megtaláltam őket,vagy is felismertem Helene-t. Elég messze ültünk,így gondoltam valahogy közelebb kell jutnom hogy észrevegyen. Persze ahogy megmozdultam,azonnal megismert,és mutatta hogy üljek oda,van ott még egy szék. És már magyarul szólt hozzám,én meg hirtelen portugálul válaszoltam. Nem is beszéltünk többet,lehuppantam,és most már csendben maradtam,és próbáltam kicsit élvezni a koncertet. Helene anyukája mellé jutott helyem,ő is kedvesen,magyarul üdvözölt, kicsit beszélt hozzám.

A koncert egyszerűen hihetetlen szép volt,én még sosem láttam ilyet,mindőjük profi művész volt,gyönyörű zenét játszottak a hangszerjeiken. Néztem az órám,és nem értettem miért nincs még vége,amikor már fél 10 elmúlt,és gondoltam hogy nekem mennem kell. De mondom nem hiszem el,nem akar vége lenni. Megkérdeztem Helene anyukáját mellettem,ő azt mondta hogy szerinte még nem most lesz vége,de ő is reméli hogy hamarosan,mert mindjárt bealszik.
Még maradtam egy kicsit,mondom hátha abbamarad,amikor meghallottam hogy rezeg a telefonom,már Anna hív,és meg kétszer is elutasítottam. Na mondom,mi történhetett,talán már vége? Igaz,már 10 óra is elmúlt,én meg még a koncerten ültem. Írtam egy sms-t hogy próbálok sietni,ne haragudjon.

Amikor volt egy hirtelen hosszabb taps,és én tudtam hogy most már tényleg el kell mennem. De mondom nem hiszem el,azért jöttem el hogy megismerjem a Nagykövetet,és még nem is látom. Hol is van? Helene válaszolt hogy ott ülnek fent a páholyban,és hogy nyugodtan menjek,ne aggódjak,szombaton lesz náluk egy ebéd,ahová ők is mennek,és engem is szeretettel várnak. Ennek örültem,akkor mondom nem hiába,lehet jobb hely is lesz a találkozásra. Elköszöntem tőlük,és gyorsan kiosontam.

Visszadöcögtem az Clubba,a Rotaryhoz,visszaszolgáltattam az esernyőm,a portás srác már jelezte is, „Hát kisasszony,már azt hittem nem hossza vissza,nekünk le kell adnunk az esernyőket.”

Ajj én meg gondoltam,kisebb dolgom is nagyobb annál hogy ellopjam az esernyődet :D

Anna meg már ott várt,én meg kérdezem mi van,hol van mindenki? És kiderült hogy már mindenki elment. Hát mondom nem hiszem el. De mindegy,végül is nem történt semmi fontos utána,minden helyen megjelentem,félig meddig,zongoráztam,voltam koncerten,kaptam meghívást az ebédre,tehát őszintén szólva még is jól sült el az este.

Ki voltam mint a kutya. Hazamentünk,Anna ott aludt,aztán másnap pedig vásárolgattunk,jól el telt a nap. De azt gondolom ki kell pihennem ezt a pár napot,mert kicsit sok volt ez így egyszerre. Puszi Nektek,a következő bejegyzésben majd a hétvégéről írok,ez egybe már nagyon sok lenne.
Jóéééjt Nektek J

Na folytatom a hétvége leírását :)

Tehát este kiderült hogy az unokatestvérem orvosi diplomaosztó ceremóniájára megyünk,és körülbelül 1 órám van hogy elkészüljek :D
Hát őszintén szólva én még sosem voltam diplomaosztón,így nem tudtam mire számítsak,de szerintem még így is más volt mint otthon szokott lenni. Orvosi egyetem,tehát minden sokkal elegánsabb,a diákok a színpadrészen egy ilyen lépcsőzetes helyen ültek,és előttük pedig a tanárok. De minden diáknak külön is palástja volt egy zöld szalaggal a derekán,és még a nyakában egy ilyen csipkés előkeszerűség is volt. Tényleg különleges volt,és nagyon elegáns. A tanárok nagy része persze meg ilyen 70-80 éves tudós kinézetű szakállas emberkék voltak,és mindannyian úgy ültettek ott mint valami trónon. A pincér folyamatosan szervírozta nekik a vizet,mert általában ők mondtak beszédet,de néhány diák is. Aztán a végén mindenki eldobta a kalapját,és vége lett. Hát szerintem több mint 2 óra volt,és mindenkinek elég is volt már.:D A végén meggratuláltuk az unokatestvérem,és elmentem velük utána egy bárszerűségbe „ünnepelni”.Ettünk valamit,és jöttünk haza.
Másnap,szombat reggel felkeltem,tanultam egy kis portugált,és utána megint mennünk kellett egy szülinapra,Sergio testvérének a kisfia 4.születésnapjára. Egy ilyen külön buli volt szervezve neki egy ilyen gyerekek számára tartott helyen,amit ha kibérelsz,mindent megszerveznek neked,de már a hely alapból teli van játékokkal,életnagyságú mesefigurákkal. Itt nagyon gyakori ez a gyerekek körében,otthon nem nagyon terjedt el.
Na tehát ott voltunk,őszintén szólva minden volt ott.3 asztal csak édességekkel volt teli,és a pincérek folyamatosan a kínálták a különféle fajta kis sós ennivalókat. Ott volt majdnem az egész család, a sok gyerekkel,így mi általában vagy vigyáztunk rájuk,vagy mi is kipróbáltuk utánuk :D Őszintén szólva a délután nagy részét ott töltöttük,de menni kellett már haza,mert szombat este közeledett,vagy is a bál időpontja. A tesóim elmentek kozmetikushoz hajat meg sminket csinálni,én viszont csak hajat mostam,kentem magamra valamit,és felvettem a ruhám. És még így sem éreztem úgy hogy alul vagyok öltözve a többiekhez képest. Jah, és ne felejtsem el hogy még mindig beteg vagyok,tehát kicsit nehezemre esett 11 órakor elindulni a bulira. Odaérve az állam egy kicsit leesett,sőt az nem kifejezés. Egy igazi bál volt. Kis kör asztalok,minden harmadikon óriási liliom csokor,félhomály,zongorazene,óriási kristály csillárok,elegánsan felöltözött pincérek cikáztak az asztalok között,közben zongora zene szólt,ami a végén fel lett váltva buli zenére,mindenki gyönyörűen felöltözve,az emberek nagy része igazi hosszú báli ruhában volt,és tökéletesen be is illettek a képbe. Nagyon elegáns volt. A mi asztalunk meg volt jelölve Juliana ( az unokatestvérem ) nevére,hogy mi vagyunk a meghívottjai,és a pincér azonnal welcome drink-el kínált bennünket. Folyamatosan mászkáltam az asztalok között először sósat,aztán édeset kínálva,de közben volt vacsora is. Aztán úgy gondoltuk hogy felfedezzük a helyet,és rátaláltunk egy körülbelül 5 méter hosszú bárpultra,ahol koktélokat adtak,és minden fél méter után,egy üveg friss gyümölcs volt kitéve,hol ananász, hol eper, kiwi. Ami szükség volt a koktélok készítéséhez. Hihetetlen volt,és akármit kérhettél teljesen ingyen. Aztán később beindult a zene,és mindenki elkezdett táncolni,még az öregek is :D Jó hangulatban telt,főleg úgy hogy mindenki preferálta a whiskey,és a vodka ivását :D 5 órára értünk haza,lekentem a sminkem,és belehuppantam az ágyba. Nem kellett elaltatni.:D
Másnap én 10 kor már felkeltem,de mindenki 1-2 óra körül.Én addig szervezgettem pár dolgot,meg tanultam,aztán miután felkeltek,elmentünk a kis pici fiúhoz Cristiano-hoz meglátogatni őket.Ott voltunk estig,aztán Sergio éhes volt,így megálltunk a kedvenc helyén,és rendeltünk egy kaját. Utána pedig hazajöttünk,beszéltem anyáékkal,és lefeküdtem.
Tehát így telt a hétvége,elég mozgalmasan,de hát az sosem baj :)

Hamarosan megint írok,puszi!:)

Sziasztok!
Megint eltelt egy hét és a csereévem fele már majdnem elmúlt. Mit szóltok ehhez?! :)
A hetem nem volt annyira fényes,mert betegeskedtem,és őszintén szólva még mindig nem vagyok meggyógyulva. Így a napokban azon voltam hogy kúráljam magam,és javítsak a repedt fazék hangomon. Hétfőn Sergio szülinapja volt,így reggel megbeszéltem vele hogy estére sütök neki egy almás diós pitét. Az ebédünk meg szintén különleges volt,a bejárónő törekedett arra hogy az asztalunkra varázsolja az egész Minas-i konyhát,és tényleg finom volt. Aztán én meg elkezdtem sütögetni,hát beletelt 3 órahosszába mire megcsináltam,az eredménnyel nem voltam elégedett,de hát ez van.
Szerdán nagy munkában voltam,mert feladtam a karácsonyi csomagot otthonra,ami már sajnos nem lesz meglepetés,mert réges-régen elszóltam magam :)

 Szerdán megtudtam hogy az unokatestvéremnek diplomaosztó bálja lesz szombaton,és arra megy az egész család,beleértve én is. Örültem,mert még sosem voltam ilyenen,és jó megismerni ezeket a dolgokat szerintem. Tehát már szerdán elkezdődtek az előkészületek,és mindenki készült a szombatra. De én annyira nem vittem túlzásba az aggódást. Nem éreztem jól magam,de Sergio és Cristina annyira rendesek hogy azonnal felajánlottak nekem ilyen olyan gyógymódot,és megvettek mindent amire szükségem lehet.:)         

Aztán Pénteken pedig voltam portugál órán megint az iskolában,és tök furcsa mert csak a tanárok dolgoznak már,és körülbelül én voltam az egyetlen diák az épületben :D Na de nem baj,amúgy nem érzem azt hogy olyan sokat lendítene rajtam ez a tanár,mert néha olyanokat akarna megtanítani velem,amire azt hiszem ebben a helyzetben nincs szükségem. Mint a főnevek,melléknevek fajtái,amikből körülbelül 10-10 van.. Na mindegy,ezzel is tanulok. Valamit.

Aztán miután hazaértem,emlékeztek hogy meséltem nektek arról a Minas Club-ról ahova kaptam belépőkártyát a Rotary-tól? Na,Apa már többször mondta hogy menjek el oda és próbáljam ki a szaunát ha már úgy is beteg vagyok,az sokat segít,meg legalább megismerem a helyet. Hát őszintén szólva nem erre számítottam,de nagyon jó értelemben. Egy óriási helyen van,körülbelül olyan mint egy nagy stadium,kívülről nem látsz semmit a helyből,de amikor belépsz.. hm.elég jó. Bemegyek előveszem az újdonsült kártyám,és lehúzom a bejáratnál. A portás már a saját nevemen köszönt miután lehúzom a kártyám,és kérdezi hogy Cserediák?Hmm. Én meg el nem tudtam képzelni hogy honnan tudja azt hogy cserediák vagyok,meg egyáltalán a nevem?!? Hát kiderült hogy ahogy lehúzod a kártyád,az ő monitorján megjelenik minden információ az alanyról,hogy mikor lett tag,milyen célból és sok más adat. Na aztán útbaigazítást kértem tőle,és elmesélte hogy az ilyen olyan sportpálya,úszómedence,edzőterem hol van. De én csak a szaunába akartam menni,hát messzebb már nem is lehetett volna,gyalogoltam körülbelül 8 percet mire megtaláltam,elmenve mindazok a helyek mellett amiket a hapsi elmagyarázott.

Aztán végre megtaláltam a szaunámat,külön van férfi és női,és a portánál a csajszi már a nevemen szólított. Hát mondom ez hihetetlen:D Itt mindenki tudja a nevem. A bejáratnál a hapsi leszólt a szaunába hogy megyek,és hogy ez meg ez vagyok. Na mondom.:D Aztán a csajszi megmutatta a szaunát,hogy mi hol van,adott szekrényt,és én csak ámuldoztam. A szekrényekbe már alapból bele van téve köntös,kis-nagy törölköző,és papucs. Én vittem,de nem baj. Na aztán a szekrények után körülbelül egy fürdőszoba be volt rendezve,és felszerelve mindennel,tusfürdővel,samponnal,hajszárítókkal. Hát én kicsit kész voltam. De még nem volt vége,a szauna részben két kis medence is van,az egyik meleg,a másik hideg vizű. A medencék körül pedig nyugágyak vannak,magazinokkal,a sarokban pedig egy kis büfé. Jah ,és 2 féle szauna. Tehát elég jó volt, teljesen elégedett voltam,és tényleg jót tett a betegségemnek.:)
Miután hazajöttem pedig kiderült hogy megyünk a diplomaosztó ünnepségre,és körülbelül szusszanni sem volt időm.:D De ezt már majd a következő blogban írom,még ma,mert megint megyünk valahova :D
Sok puszi nektek,este írok megint!:)

Sziasztok!

Hamarosan a 4.hónapomat töltöm itt,Brazíliában. Mos tmár észre sem veszem az idő múlását,csak próbálok kihasználni minden pillanatot. Hétfőn csomagom érkezett otthonról a névnapomra,de furcsamód ez a csomag később lett elküldve mint a Mikulásos csomagom,így a December 23.-ai névnapomra hamarabb megérkezett az ajándék. De hát ajándékot kapni így is úgy is jó,ugye?Tehát a hétfőm jól telt,igazán feldobtak az otthonról küldött dolgok,és pár napra rá megérkezett az elkésett csomag is. A Mikulás csomag :) Ahogy kinyitottam megcsapott a Karácsony illata,és otthon éreztem magam. Nagyon jó érzés volt. Azóta elzártam az eddig szerzett édességeimet a fiókomba nehogy rájárjak időnként,így is vigyáznom kell,mert itt nem különös egy hétvége alatt 3 kilót hízni :D

Amúgy én is hamarosan csomagot küldök haza Karácsonyra,már 1 hónapja azzal kelek és fekszek hogy hogy fog összeállni a csomag. Járom a boltokat,keresgetem az egyedi dolgokat. Viszont ez számomra is jó,mert lassan már minden fontosabb helyet ismerek a városban,és ez azért biztonságot ad. Na erre egy ellenpélda,ha felszállok a buszra mindig eltévedek. Pont szerdán megint útra keltem,de valami olyan helyen kötöttem ki ahol semmi sem volt ismerős,és még bizarr környék is volt. De mivel talpraesett vagyok,és nem vagyok ijedős,hazajutottam :D Furcsa amúgy egy ekkora városban lakni Szoboszlóhoz képest. Minden boltot kívülről ismerünk,és gyalog képesek vagyunk bejárni az egész várost. Na hát itt más a helyzet. A város „szomszédságokra” van osztva körülbelül 30-ra.És ezt most úgy képzeld el,mintha minden szomszédság egy Szoboszló méretű városka lenne. Minden szomszédságnak megvan a saját lakossága,a ismertetőjelei,társasága. Érdekes,tényleg.

Na tehát Szerda óta nekem elkezdődött a nyári szünet,még lenne iskola,de mivel a nap folyamán több dolgozatot is írnak körülbelül minden nap, és hát most a cserediák üljön ott álmosan úgy hogy még beszélgetni sem tud senkihez? Neeem :D

Így elkezdődött a szünet,nem mondom hogy nem vagyok összezavarodva a nyári szünettől,de majd valósabbá válik ha bejön a meleg,és elmúlik a Karácsony. Még mindig nem békültem meg a Karácsonnyal a nyárban.

Tehát most már tényleg szerveznem kell valami programot minden napra,mert eddig a suli lekötötte a délelőttöt,el is fáradtam,viszont így most nincs sok dolog. Ki kell használnom ezt a kis időt amíg a városban tölthetem a nyári szünetet,mert Január 10-én Northeast,ami épp akkor fejeződik be,amikor a suli újra elkezdődik. Tehát most ez a helyzet. Sajnos nincs annyira jó idő a nyárhoz képest,de mindenki azt mondja hogy majd December végén kezdődik. Hát úgy legyen.
Végre megkaptam a kártyám egy klubba a Rotary-tól,amit úgy képzelj el mint egy sport centrumot medencével, és különböző sportpályákkal. A kártya a belépésre,és számos dologra is feljogosít,de nem mindenre. Amikor el akarsz kezdeni egy sportot űzni,ott már fizetni kell újra. Hát majd meglátjuk.

Csütörtökön voltam Rotary meetingen,és December 14-én lesz egy Karácsonyi vacsora a Rotary Klubbal. Szeretem az ilyen eseményeket,mert a helyen ahol a Rotary-m van,mindig minden olyan elegáns,és én még a Rotary meetingekre is szeretek menni,tehát várom.:)

Sajnos cserediákfronton a klubbom elég gyér,de szerintem nem az a lényeg,mert most már hála istennek képes vagyok beszélgetni a tagokkal is,és 4-őnk közül én beszélek a legjobban portugálul. Bár ez nem nagy dicsőség megnézve a cserediákokat,de még is valami.

A hétvégém jól telt,szombaton reggel voltunk Jabuticaba Fesztiválon,tudjátok az  a kis fekete kör alakú gyümölcs ami a fa törzsén érik. Tehát a fesztivál egy közeli városban volt,és ott töltöttük a reggelt. Utána ahogy mindig,a rokonok átjöttek,és ilyenkor a ház a feje tetejére áll :D Mindenki egyszerre beszél,megy a focimeccs,és a sör sosem fogy el :D
Ma pedig volt egy projekt a Rotary-val,ahol több cserediákkal együtt vettem részt,és kábé a fél napomat elvette. Tehát hót fáradtan hazajöttem,és most már csak arra vágyok hogy lefeküdhessek.. :)

Oi gente ! vagyis Sziasztok!

Újra jelentkezem a nagy világból, nagyon messze az otthontól. Hallottam hogy a tél már beleköltözött a mindennapokba,és mindenki csizmát,és télikabátot hord. Hát itt épp az ellenkezője van.

Nem meséltem az előző blog bejegyzésben hogy mik történtek mostanában,de nem sok minden. Általában a mindennapjaim teljesen elfoglaltak,mert iskola után mindig kitalálok valamit hogy mit fedezzek fel,vagy milyen boltot keressek meg. És hát ez persze az egész délutánt elveszi,így mindig kutya fáradtan,és éhesen érek haza. Most meg főleg,mert vadászom a karácsonyi ajándékokat,és hát nincs könnyű dolgom. Az iskolában sajnos nem változott a helyzet,de most már csak visszaszámlálást tartok amíg nem kezdődik a „nyári szünet”. 7-én befejeződik a suli nekem,és majd csak miután hazajövök a hosszú kirándulásról ( Northeaste) akkor kezdődik újra. Remélem lesz majd programom a szünidőben,de ha rajtam múlik,akkor lesz :) Most pénteken egy Képzőművészeti Fesztiválon voltunk Cristinával,ahol körülbelül egy Cora áruház méretű helyen csak különböző standokon kézzel készített mütyürök,ajándékok és mindenféle dolgok voltak. Élveztem,csak nagyon fárasztó volt. A szombatom csendesen telt,délben az osztálytársam családjához voltam hivatalos egy különleges grill party-ra,amit minden évben megrendeznek az apuka,és a régi barátai barátságának emlékére. Ők Sao Paulo-ból jöttek,és ilyenkor csak a hétvégét töltik itt. Tehát jó volt,csak sajnos elmosott minket az eső. Mint ahogy azóta folyamatosan esik.

Ma pedig Cristinának az apukájának a születésnapi összejövetele volt itt nálunk,és én egész délelőtt segítettem a bejárónőnek mosogatni,és így legalább figyelemmel követtem a főzési technikáit is. Nagyon jól főz, viszont egyáltalán nem szeret. Különös,nem?

Aztán pedig itt volt a család,ebédeltünk,beszélgettünk. Jól eltelt. Én egy könyvet ajándékoztam Cristina apukájának aminek úgy tűnt hogy nagyon örült :)
Tehát ezek mennek. Tegnap Cristinával beszélgettünk a Karácsonyról és a Karniválról,hogy hogy és hol fogjuk tölteni,sajnos nem fogok menni a rioi Karniválra,de szerintem így is nagyon jól fogjuk érezni magunkat. A karnivál itt körülbelül Február végére esik,de mozgó ünnep,tehát mindig változik.3 napig tart,és nem csak Rio-ban,Brazília egész területén buli van reggeltől-estig,utcabál,és teli beöltözött,jelmezes emberkékkel :D Mi itt Minas Gerais-ban Prados nevű városba megyünk,közel Tiradentes-hez ami kísértetiesen hasonlít Ouro Preto-hoz. Tehát biztos jó lesz,részem lehet egy igazi brazil karniválban :) El sem tudom képzelni,de majd meglátjuk ;)

A karácsony pedig hasonlóan fog telni ahogy otthon szokott,a családok szállingóznak egyik családból a másikba,és mindenhol töltenek kis időt. Hihetetlen hogy már csak egy hónap és itt a karácsony. Ma kell meggyújtanotok otthon az első gyertyát az adventi koszorún. El ne felejtsétek!
Millió puszi Nektek,

Viki

Halihó!

Itt vagyok megint és folytatom az írást,hogy kiírjam magamból a mindennapi történéseket. Tudom,a képeket könnyebb megnézni,de szerintem az írás mögött több van,így ajánlom nektek hogy néha olvasgassatok bele a blogomba,mert megéri :)

Ha még nem vette volna mindenki észre, közeledünk a Karácsonyhoz,és itt minden sokkal hamarabb kezdődik. Még a készülődés is. A karácsonyi termékek a boltok polcára már októberben felkerültek,és mindenki eszeveszettül kutatja a legújabb karácsonyi díszeket,ajándékokat. A karácsonyfát általában november végén már felállítják,és egyenest január végéig kitart. Őszintén szólva az én karácsonyi hangulatom elég messze van az igazi karácsonyhoz,miközben 9 órakor sötétedik,és rövidnadrágban ventillátort hajkurászva alig vagyunk el a lakásban. Furcsa ez itt hogy az emberek 80%-a még nem is látott havat,és nem ismeri az igazi Karácsonyt. Én azt hiszem pont ezért hamarabb elkezdődik a karácsonyi készülődés hogy kárpótolja a brazilokat a hó mentes igazi karácsony miatt. Pont ezért nekik nem jelent olyan sokat,körülbelül egy bulit tartanak családi körben,és a gyerekek örülnek hogy vége a sulinak. Mert persze December elején itt vége a sulinak,és majd csak február első heteiben kezdődik újra.

Tehát visszatérve a Karácsonyra, a város díszei és fényei egyszerűen gyönyörűek,ahogy majdnem mindegyik bolt már szintén fel van díszítve kis karácsonyfával,és színes gömbökkel.

Itthon mi múlt héten feldíszítettük a karácsonyfát,ami hasznosabb,mert műanyagból van,és nem kell porszívózgatni utána,és több évig is jó. Csak nincs fenyőillata.

Lassan be kell majd vásárolnom egy pár ajándékot a családnak is,de őszintén semmi ötletem.

Amúgy észrevettétek hogy milyen gyorsan telik az idő? Már a karácsonyról beszélünk,amikor még a napokban volt nyár,és dolgoztam a Cukrászdában. Pont mondtam Anyának hogy nekem ez a csereprogram olyan mintha egy álom lenne,nem egy tökéletes álom,de egy olyan,amilyenből akkor kelek fel ha újra otthon leszek,és akkor fogom igazán értékelni ezt az egész évet amikor pakolom a ruháim vissza a szekrényembe. Várom ezt az érzést,de nem akarom felgyorsítani az álmomat sem. De ne szaladjunk ennyire előre,mert még azért egy ideig itt vagyok,és még elég honvágyra is van időm. Úgy gondolom már is nagyon sok mindent adott nekem ez a program,és az a lehetőség hogy ide eljöhettem és világot láthatok,rátalálhatok önmagamra a világ másik végén. Egy olyan országban ahol szerintem a legtöbbet lehet tanulni az életről és a kultúráról. Sosem gondoltam hogy ez ennyi lehetőséget adhat,és annyi mindent hozzáadhat az emberhez. Például nézzük a nyelvtanulást. Kínlódok a némettel otthon mint a kutya,tanulom 8 éve,és nem tudok meg sem szólalni. Ez nem nagyképűség,de eljövök ide,itt élek 3 hónapig,és képes vagyok egy olyan nyelvet beszélni amit igazán nem is volt szándékomban megtanulni. De mondhatom hogy többet beszélek portugálul mint németül. Na ez a lehetőség. Ez ami engem lenyűgöz hogy ha tanulsz,és nem lazsálsz ez alatt az év alatt,képes vagy arra hogy beszélj egy idegen nyelvet. És legyen ez angol,német,portugál. Akármilyen.

Millió puszi nektek,
Viki

Na sziasztok!

A hétvégén kirándulni voltam a családdal Ouro Preto-ba,és Mariana-ba.Belo Horizonte-től körülbelül 1órányi távolságra..Ezek a városok úgy néznek ki mint az olasz kis városok. Kis keskeny,meredek utcák teli emberekkel,és turistákkal.
Szombat reggel indultunk el,és az volt a terv hogy szombat este megalszunk Mariana-ban,és még a vasárnapot is ott töltjük,aztán hétfőre pedig elmegyünk meglátogatni Sergio testvérét,meg az emberkéket akik ott voltak egy másik farmon. Közel a mi farmunkhoz. Tehát délben ahogy megérkeztünk végre Mariana-ba, először lapakoltuk a cuccunkat a hotelban,és mentünk tovább. A hotel teljesen rendes kis egyszerű hely volt. Egy éjszakára tökéletesen megfelelt. Aztán miután elfoglaltuk a szobákat,Ouro Preto-ba átmentünk kisvonattal,mivel nagyon közel van,és az emberek turista útja általában Mariana-t és Ouro Preto-t érinti,ezért a kis vonat nagyon népszerű. Mire átértünk körülbelül mindenkinek felforrt mindene,mert a vonaton kiment a légkondi. Az úton nagyon sok füstöt is láttunk,a végén pedig még tüzet is ahogy lángra kaptak a fák a forróságtól.
Amint megérkeztünk Ouro Preto-ba,megnéztünk ott helyben egy múzeumot a vasútról,hogy milyen volt régen,és hogy hogy vált turista látványossággá. Utána pedig nagy feladat következett,megközelítettük Ouro Preto-t,kábé mintha hegyet másznánk. Az utcák borzalmas meredekek,viszont az autók és a motorosok vígan közlekednek a járókelők között cikázva. Ouro Preto-ról tudni kell hogy minden sarkon van egy templom,körülbelül mindegyik ugyanaz,de mi mindegyikbe bementünk. Elsősorban egy történelmi múzeumot néztünk meg a téren,elvettek tőlem mindent,tehát esélyem sem volt fotózni. Bár őszintén szólva nem is lett volna olyan sok érdekeset..:D A múzeum után vásárolgatni mentünk,szuvenírezni,megnéztünk egy vásárt teli helyi faragmányokkal,aztán végre elmentünk ebédelni körülbelül 4 órakor :D Kiderült hogy ebben az időben náluk pihenő van,és csak 7 órakor nyitnak ki az éttermek vacsora időre. De nem baj,mi addig mentünk amíg egyet nem találtunk,és én már rendeltem is magamnak egy lazac salátát. Na mondom jó lesz egy kis light-os dolog,mert úgy is menni fogunk még enni 10 órakor valahova,mert itt az számít vacsoraidőnek. Megérkezett a salátám körülbelül 4 emberre tervezve,hát persze a felét sem tudtam megenni :D Cristina egy sima tagliatelle-t kért, Sergio nem evett semmit, Ana meg segített a lazac salátámban.
„Ebéd” után sétáltunk még a városban,templomokat néztünk,vásárolgattunk. Este későn értünk vissza a hotelbe,Mariana-ba. Megfürödtünk,pihentünk egy kicsit,és mentünk „vacsorázni” :D
Másnap reggel pedig Mariana-t néztük meg,utána pedig a farm fele menet,Ouro Preto híres aranybányáját. Ebben a bányában régen több tonna aranyat nyertek ki,és több ezren dolgoztak itt. Persze most már nagyon kicsi arany maradt a bányában,és az is nagyon mélyen van,így a munka abba maradt. A bányába kis hullámvasút féleséggel mentünk le,és azonnal elkezdődött az idegenvezetés. Érdekes volt igazán,nagyon tetszett. Minden eszköz ott maradt amivel dolgoztak,fúrtak,és úgy éreztem vissza akarok menni az időben hogy megnézhessem hogy hogy zajlott a munka. A bánya után véget ért a kirándulás,már csak a farm felé haladtunk,ahol két napot töltöttünk el. Jah ,hát mivel nekem hétfőn és kedden nem volt iskola valami ünnep miatt,ezért a farmon tudtunk maradni :)

Ott grilleztünk, fogtam halat a halastóban,megismerkedtem az ottani állatokkal,és jabuticaba-t szedtünk :) Olyan eső esett tegnap este hogy nem tudtunk hazajönni hétfőn,mert az utakon nem lehetett járni. Így keddre is ott maradtunk :)

Nagyon tetszett a kirándulás,egy tök jó hétvégét töltöttünk el :)

Na most puszi nektek,majd jelentkezem!:)

Sziasztok!:)

Na megint itt vagyok,van egy kis időm,és bepótolom a sok blogbejegyzés lemaradásom.

Tehát a szülinapomról még nem írtam hogy hogy sikerült,és mik is történtek. Már a szülinapomat megelőző héten megbeszéltük Christinával hogy sütni fogok valamit az osztályomnak a suliban a szülinapom alkalmából. Gondolkoztam hogy mit kéne csinálni,és a jól bevált kókuszkockára esett a választás. 31-én délután bevásároltuk a hozzávalókat,és elkezdtem sütögetni. Gondoltuk 2 adag elég lesz 50 emberre,de sajnos nem így lett. Persze amint kisült a kókuszkockám kiderült hogy még a fele sem jön ki belőle,ezért kezdhettem előröl 2 adagnyi tésztát bekavarni. Emiatt nem tudtam elmenni táncra sem,de ez most fontosabb volt. Elég sok időbe került mire kész lett a csokiba, kókuszreszelékbe mártogatás,de megcsináltuk! :D Estére pedig egy másik Rotary Club meeting-jére voltam hivatalos,mert érdekes projektekről volt szó,és pár már jól megismert Rotary tag meghívott. :)

(Az azelőtti héten 2 projektben is részt vettem a Rotary-val. Az elsőben szegény gyerekeknek kellett ajándékokat osztogatni,és segíteni a program szervezőit. Volt a gyerekek számára egy színházi előadás,és mi,cserediákok irányítottuk őket. Na ott ismertem meg Margareth-et,akiről majd még később hallani fogtok,és igazából ő hívott el a meetingre is. A második projekt pedig egy szemétszedő propaganda esemény volt,szintén a Rotary-val,ahol mi szedtük a szemetet a város forgalmas környékein,és felhívtuk az emberek figyelmét hogy ne szemeteljenek.) Tehát aznap este Rotary-n voltam,és jó volt. A dolgok másak mint az én klubbomban,azt hiszem ez sokkal nyitottabb,és közvetlenebb volt. Beszélnem kellett egy kicsit portugálul hogy mik az eddigi élményeim,tapasztalataim,és gratuláltak hogy már milyen jól beszélek J

Na aztán másnap vittem a suliba a kókuszkockám,és a nagy szünetben neki is láttunk. Az osztály énekelt nekem,és utána mindenki egyesével is megköszöntött. Szerintem ízlett nekik,mert hirtelen eltűnt a 3,5 órahosszás munkám :D Hazajőve meg Jane hívott hogy ünnepelni akar velem,és hogy menjünk el valahova este. Nem tudtam hogy hova fog vinni,de kiderült hogy a Hard Rock Café-ba :) Egyszerűen isteni volt ott. „Forró” este volt,ami nem azt jelenti hogy pezsgett a levegő,azt is,de ez egy táncstílus itt Brazíliában,leginkább a Northeast-en. Mindenki táncolt a zenére,és még én is táncoltam egy kicsit,hogy az alapokat megtanulhassam. De jól éreztük magunkat Jane-val,sajnos a férje nem tudott eljönni,de így is tökéletes volt.:) Utána pedig még ajándékot is kaptam tőle,aztán hazamentünk.

Másnap reggel a szülinapom napján már nagy készülődés volt a levegőben,Cristina ide-oda telefonált,hívogatott embereket a ma délutáni bulira. Mondtam hogy én mindenben segítek,de azt mondta hogy ő már megrendelt mindent,és hogy nekünk csak az asztalokat kell megteríteni,és kicsit takarítani. Reggel miután mindenki felkelt, a család közösen megköszöntött,és átadta nekem az ajándékot.:) Kaptam két gyönyörű felsőt,és az egyiket már fel is vettem,hogy azt fogom viselni aznap.:) Amint megjöttek a kaják,vagy is nem is kaják, „tira gostos”-ok,amit már tudtok hogy mi,ilyen kis party falatok. Mindenféle fajta,édes,sós,és minden fajtából legalább 50 darab. Szépen kirakosgattuk tányérokra,vettünk elő sajtokat,kenyeret,előkészítettük az italokat,és már jöhettek is a vendégek. És igen,hirtelen csak beözönlött a sok ember,és a ház teli lett. Az ajándékaim meg csak gyűltek :) Kaptam még felsőt,bögrét,képkeretet,csokit,minden mennyiségben,fülbevalókat,a kedvenc zoknimat,és még sok mást :)

Nagyon jól telt a nap, körülbelül 40 ember jött el aznap,és ünnepelte meg a születésnapom. Énekeltek nekem,ettünk tortát,és beszélgettünk. Körülbelül 9 órára mindenki elment,és azt mondták hogy nehogy elkezdjek pakolni,én csak feküdjek le,mert ezen a napon nekem nem kell takarítanom.:) Nagyon köszöntem Sergio-nak és Cristinának ezt a napot amit szerveztek nekem,és egy igazi születésnap volt. Az első és az utolsó Brazíliában :)

Másnap sajnos suliba kellett menni, óh mert 2-án, a Halottak napját ünneplik úgy hogy azon a napon mindenkinek szünet van. Tehát kicsit kiábrándító volt másnap iskolába menni,de hát ez van :) A hét hátralevő részében semmi különös nem történt, pénteken Cristinával és Camillával elmentünk vásárolni,és nézelődni egy bevásárlóközpontban. Mindig lemaradtam a karácsonyos boltoknál,és néhányszor el is csábultam ;) Ilyenkor van karácsonyi hangulatom,de amikor kimegyünk a 30 fokra,egyszerűen az összes elmegy.
Nem tudom hogy mondtam e már okot,de egy ok arra hogy  miért nem fogok Brazíliában lakni. Karácsony hó,és hideg nélkül nem létezik. Semmiért oda nem adnám azt a hangulatot,a fenyő,és a mézes illatát. Miközben kint esik a hó,és megy a karácsonyi zene,és a filmek a tévében. :)  De persze ez most egy más helyzet, és ezt is lehet élvezni aztán :)

Mindig elkalandozok,de inkább folytassuk a szombattal. Szombatra Margareth,a Rotary-s,aki a Rotary meetingre is meghívott,meghívott hogy főzzek valami magyarosat nála,és ő pedig hív ismerősöket,és eltöltünk egy jó kis napot. Én ki is gondoltam hogy egy gyors,egyszerű és magyarosat,túrós csuszát fogok csinálni. Megvettük a hozzávalókat,és már mentem is Margareth-hez.Nagyon jól sikerült a túrós csusza,annyira, hogy kérték tőlem hogy egy édességet is csináljak,de persze nekem ez csak öröm volt,hogy süthetek.:) Almás-diós pitét sütöttem,és egyszerűen imádták. Megbeszéltük hogy máskor más fog főzni,és mindig meghívunk más cserediákokat is,és tanulhatunk más kultúrák gasztronómiáját is.:)
Ennyi mára,hamarosan megint jövök,puszi nektek!:)

Ételek,étkezés

Comidas II.

Tehát folytassuk az Ételek II. blog bejegyzését. Az előző bejegyzésben sok olyan zöldséget felsoroltam amit nem ismertem,így most a gyümölcsök következnek

Ahhoz képest hogy óriási szerepet játszanak a gyümölcsök,az emberek nem annyira kedvelik. Minden kis sarki boltban kaphatsz friss narancs,mangó,goiaba,és maracuja levet is,amit a boltban felcukroznak,és így már iható lesz számukra. Hála istennek a családom szereti a gyümölcsöket ,így mindig van otthon több fajta gyümölcs. A bevásárlóközpontokban mindig a gyümölcsös rész a legjobb,mert összerakva az a millió színes gyümölcs gyönyörű látványt nyújt. Persze ez itt más mint otthon,mert például ha úgy tartja kedved,görögdinnyét is ehetsz karácsony napján,amit otthon kicsit nehézkes lenne megoldani. De így van ez majdnem az összes gyümölccsel. A cseresznye és a meggy az viszont külön dolog,mert nagyon drága,és ritka. A banánnak,mangónak,almának,szőlőnek,szilvának,narancsnak mindig óriási szerepe van,de végül is minden gyümölcs megtalálható. Találkoztam olyan gyümölcsökkel amiket még nem volt alkalmam kipróbálni,csak joghurtos papíron ízként érezhettem.
Tehát elsősorban van a  goiaba,amit őszintén szólva nem annyira kedvelek a sok magja miatt,és a semmi íze miatt,de itt még tradicionális édesség is készül belőle,a goiabada. A goiabada végül is olyan mint a birsalmasajt,és ugyanúgy is készül.

            A maracuja szintén nemzetközi gyümölcs,az ebédnél gyakran találkozhatunk maracuja lével,és pitét is előszeretettel készítenek belőle. Ezt a gyümölcsöt cukor nélkül tényleg képtelen megenni,mert annyira savanyú,de vicces mert a gyümölcs csak ilyen kis folyékony magokból áll,én nagyon szeretem.

A következő áldozatunk a papaya,amit sosem gondoltam hogy ilyen ízletes. Portugálul a neve nem is hasonlít a papaya-ra,ezért miután láttam esett le hogy ez lenne a papaya. Sosem ettem előtte,az íze talán hasonlít a sárgadinnyére,de érettebb és krémesebb.

A következő kedvencem a jabuticaba,ami elég viccesen nő a fán ahogy láthatjátok,és valahogy le kell fosztani. Az igazi érett szemek még kisebb dió méretűek is lehetnek,és a kis fekete szemek belsejében levő fehér hús ehető,viszont a fekete külső rész nem.

Minas Gerais-ban nagyon sok jabuticaba terem,van is egy  jabuticaba fesztivál közel Belo Horizonte-hoz, Sabarában,ahol minden ételt jabuticával ízesítenek. A farmunkon szintén van jabuticaba,ahonnan 3 vödörrel hazahoztunk,de 1 hét alatt elpusztítottuk :)

Ezek a gyümölcsök azok amik hétköznapiak,és az itteni emberek gyakran fogyasztják.

Van még egy különleges brazil termés,amiről senki sem tudná hogy brazil,és hogy hogy terem. Ez a kesudió,portugálul „caju”.

                                                                                                                     Tehát már beszéltem a lanche-ról is nektek,de furcsa,mert a braziloknál nem létezik olyan hogy vacsora. Ha azt mondom hogy vacsora,az nekik nagyon ünnepélyesnek hangzik,családi körben nem szokott előfordulni. Csak leginkább Karácsonykor,amikor tényleg mindenki asztalhoz ül,és vacsora van. Pont ezért,nekik a lanche egy kisebb étkezés,és utána még az este-éjszaka folyamán megint esznek valamit. Ha észreveszitek,náluk az étkezések nem kötött programok. És amit meséltem is az összejövetelekről,egy kis sajt,szőlő,kenyér,szószok,és kész. Én úgy gondolom ezért van az hogy a brazilok jó húsban vannak,mert nem esznek normális kaját,és mindent túl is ízesítenek. Például nem isznak tejet. Isznak,csak 3 kanál csokiporral. Szenvicshez nem szoktak zöldséget enni,és végül is nyersen semmihez.
Most már megszoktak hogy a szendvicshez paprikát eszek,de az első hetekben mindenki csak meresztette rám a szemét hogy hogy bírom megenni. Így volt a tejjel is :D

A másik ami nem éppen fogyókúrás,hogy a szendvics alapja sosem vaj,hanem krémsajt. A házból sosem hiányozhat.

Beszélek én mindenről,viszont a kenyerüket elfelejtettem megemlíteni. A „paozinho” –t mindenki minden nap vesz a pékségben,viszont itt a pékség nem reggel megy a legjobban,hanem este 5 órakor. Ekkor mindenki megözönli a pékségeket,és paozinho-t akar. Vásárolnak a lanche-re.:)

Amikor a lanche-hoz én tejet vagy teát iszok,ők kólát. Nem szeretik igazán a teát,vagy is inkább nem vesznek. Mert ha visszagondolunk a tea régebben csak a hidegebb hónapokban volt jelen. Viszont itt,mivel nincs hideg,nincs okuk teát inni.

Még egy dolog amit mindenki szeret ,azok a sajtok. Nagyon örülök hogy Brazília megszerettette velem a sajtokat,mert tényleg igazi kincsek,és isteni finomak. Minas Gerais-nak van saját sajtja is,a Queijo Minas,és ez az a sajt amit a farmon is készítettem. Félzsíros,lágyabb sajt,és szőlővel egyszerűen isteni. Mivel mindenki imádja a sajtot,és fogy is,az emberek az eredeti kör alakú formákban veszik,és vágják.

Viszont ezenkívül még millió van,a queijo da serra,mozzarella,és a gouda is.

A sajtok azért is fontosak,mert sok brazil édesség egyik része sajt. Furcsa ez,de például van a Doce de Leite,ami tejből és cukorból álló 5 óra főzés után válik barna mártássá,és ezt eszik a Minas sajttal. A doce de leite hihetetlen édes,de nagyon finom. Pont ezért kompenzálják a sajttal.

Ugyanígy van a fentebb említett goiabada (birsalmasajtszerűség) ugyanígy működik.

Nagyon sok ilyen krémük van amit sajttal szervíroznak,náluk nem annyira hétköznapi dolog sütit sütni. Igazi süti itt nem is létezik. Desszertként krémeket,mousse-kat csinálnak,és keksszel rétegeznek.

Van még a híres leite condensado, ami egy cukros tejkrém,és majdnem minden édességet ezzel töltenek meg ízesítve. Például a híres brigadeiro is ebből készül egy kis vaj,és csoki hozzáadásával.

Sajnos a desszertjeik nagyon édesek,és mostanában csak ezek vannak jelen. Viszont ha vissza nézünk egy kicsit a régi receptek közé találunk igazi tradicionális tortákat,süteményeket is,amiket még talán a nagymamák ma is elkészítenek. :)

Viszont ezt már majd egy másik napra tartogatom, most ezzel befejeztem a gasztronómia túrám lejegyzését,következőleg már a szülinapom történteivel kezdek !