VIAGEM DO NORDESTE  DISCRITO 4760

10 DE JANEIRO 2012 – 02 DE FEVEIRO 2012
 Első rész.
(Belo Horizonte-Brasília-Ibotirama)

Elérkezett január 10-e, a minden cserediák életében meghatározó 1 hónapos kirándulás kezdete. Még amíg az utolsó simításokat végeztem itthon a bőröndömön,gondolkoztam hogy hogy fog alakulni a kirándulás,milyen új élmények részese leszek,és nem utolsó sorban milyen új barátokat fogok szerezni a kirándulás során. Miután Sergio végérvényesen bezárta a bőröndöm,miközben én ültem rajta,még mindig azon gondolkoztam hogy nem e felejtettem el valamit,de Cristina megnyugtatott hogy nem,miközben beraktuk  az 1 tonnás bőröndömet a kocsiba. A találkozó Belo Horizonte-ban,a Terra Brasil iroda előtt történt,és ahogy megérkeztem,már jócskán voltak ismerős arcok az orientációnkról,vagy mert ő is Belo Horizonte-ban lakik. Miközben összegyűltünk valamennyien, elindultunk az első szállásunkra,az első éjszakát még Belo Horizonte-ban töltöttük. Próbáltam megismerkedni az újakkal,akiket nem ismertem,és úgy éreztem teljesen nyitottak felém. A szálláson mindenkinek be volt jelölve a neve,hogy melyik szobában kivel lesz,és a kirándulás során ez mindig is így történt. Sosem voltunk ugyanazokkal az emberekkel egy szobában,és én ezt mindig nagyon jó ismerkedési lehetőségnek tartottam. Miután  a hiányzó cserediákok mind megérkeztek,a csapat összeállt,és 48 cserediák velem együtt,készen állt életük legjobb 1 hónapjára,Brazília észak-keleti túrájára.

Az orientációk lassan elkezdődtek,és megismerkedtünk a vezetőinkkel,az orvosunkkal,és 2 kísérőnkkel,akik a teljes kiránduláson velünk lesznek,és abban segítenek,hogy a kirándulást problémamentessé,és még élvezhetőbbé tegyék. Az orientáció további részében be lettünk vonva a Terra Brasil 100 millió szabályába, ami már a végén kicsit paranoiásnak tűnt. De hát belegondolva, hogy már a kirándulás után vagyok, ezek nélkül a szabályok nélkül nem ment volna.48 tinédzsert nem könnyű vezetni szabályok nélkül,és ezt ők nagyon jól tudták.
Az orientációknak késő délután lett vége,kicsit agymosottnak éreztem magam,de még csak utána kezdődött a orvosi vizsgálat,és később vacsora után a különleges tánc óránk.
Az orvosi vizsgálaton a doktornő alap kérdéseket tett fel,megmérte a vérnyomásod,és persze az enyém észrevehetően alacsony volt,amikor a doktornő elkezdte ráncolni a szemöldökét. Hehe.
A vizsgálat után együtt vacsoráztunk,nem kellett fizetnünk,a kirándulás során mindig 2 étkezés,általában a reggeli és a vacsora beletartozott az árba,az ebédet meg általában neked kellett fizetned. Tehát az első vacsoránk együtt megvolt,utána azonnal elkezdődött a tánc óránk,ami egy tradicionális bahia-i táncstílust a „forró”-t tanított meg velünk.  Már majdnem mindenki ismerte,ahogy én is,így könnyebben ment a tanulás. Bahia államban ez a tradicionális tánc,amit éppen indultunk felfedezni. Az este hátralevő részében mindenki a szobájában beszélgetett,és persze be nem állt a szánk :)

Reggel elindultunk az kirándulásunk első állomására, Brazíliavárosba. Egész nap utaztunk,és persze rosszul is voltam a buszon ahogy sokan mások is, de utána hála istennek megérkeztünk,és vacsoráztunk. Minden nap a kiránduláson vacsora után meeting-et tartottunk,amin megbeszéltük az aznap történteket,és hogy mit csinálunk a következő nap.Ana,a kordinátorunk mindig jelen volt,végül is ő volt az akinek a kezében volt minden. Minden ilyen meetingen névsorolvasás volt,és ha nem vagy jelen,már beírtak későnek. A baj az,hogy a szabályokat tényleg komolyan veszik,és mindahányszor késel,3 real-t kell fizetned.
Ez még a kisebb probléma,de ha a takarodót lekésed,és nem vagy a szobádban időben,1 figyelmeztetést kapsz,ami pedig 10 real-t jelent. 5 ilyen figyelmeztetés után pedig azonnal hazaküldenek,nem aggódva amiatt hogy te kifizetted,és hogy nem vehetsz részt a kiránduláson tovább. Persze más dolgok miatt is kaphatsz figyelmeztetést ha nem tartod be a szabályokat. Ha italt találnak akárhol,ki sem kell hogy gyűljön az 5  figyelmeztetés,már is otthon találod magad. Tehát nem nehéz rossznak lenni,és mindig figyelned kell mindenre,főleg a kompromisszumokra. Rólam meg persze mindenki tudja hogy kicsit szétszórt vagyok,de meg kellett tanulnom hogy a pontos idő az pontos idő.

A hotelben Brazíliában szintén újabb cserediákokkal voltam,de őszintén szólva a cserediákok nagy részét már ismertem,mert már volt egy közös orientációnk még októberben. De azon a hétvégén nem igazán volt senkinek sem alkalma megismerni a másikat. Újak meg csak azért voltak,mert abban az időben kezdődött egy ugyanilyen kirándulás a cserediákokkal,csak nem egy district-ből,hanem az összes districttel Brazíliában. Tehát nekik nem jutott hely,így csatlakoztak hozzánk.:)

De tényleg annyira jó érzés amikor új emberekkel ismerkedsz meg,akik ugyanabban a szituációban vannak mint te,és úgy érzed hogy mindenben egyetértetek, ezután az 1 hónap után pedig úgy érzem van 48 testvérem a világ különböző táján,akik a legboldogabbak lennének ha egy napon meglátogatnám őket.
Másnap indultunk felfedezni Brazíliát. Az első benyomásom az volt hogy olyan mintha egy másik országba csöppentem volna,semmi nem utal Brazília igazi kultúrájára,még az emberek sem ismertetőjelek hogy na igen, brazilok. A város teljesen egy terv alapján készült,semmi nem történt véletlenül,az utolsó fa ami a kövesút mellett van,benne volt a tervben,minden meg volt rendezve. A város helyén 50 évvel ezelőtt semmi nem volt, az akkori miniszterelnök kigondolta,hogy erre a helyre Brazília következő fővárosának kell épülnie. Kiadta a terveket az akkori legnevesebb építésznek, Oscar Niemayer-nek, és a város elkezdett épülni. Ahogy írtam,minden terv szerint volt,a városnak repülő alakja van,és teli Oscar Niemayer munkáival. Erről az építészről tudni kell hogy szeret újat alkotni,és ha alkot,akkora az igazán különleges. Tehát az egész város úgy néz ki mint fehér kockát temérdeke,és a város minden pontjáról teljes látképed van az égről. Nincsenek magas felhőkarcolók,a város inkább a különleges alakjairól híres. És ami szintén észrevehető,hogy a város részekre van osztva. Van városrész az éttermeknek,bevásárlóközpontoknak,egyetemeknek,boltoknak,és a kórházak a temető mellett vannak. Ez mély felháborodást indított el bennem,ha már kipurcant,legalább közel van,nem?
Tehát a város igen tiszta és rendezett,még talán túl is..
Meglátogattuk a Kongresszus épületét,a Felsőbb bíróságot,a brazíliavárosi  katedrálist,és még  a miniszterelnöknő házát is.

Tehát nem mondom hogy nem tetszett,különleges volt.
Másnap az utunkat már Bahia felé vettük,és az első megállóban megcsapott a pára,és a 35 fok,Brazília esős időjárása után. Szintén egész nap utazunk,de a buszban mindig jó hangulat volt,valaki mindig elkezdett énekelni a mikrofonba,és mindenkit felkeltett,vagy csak mindenki beszélgetett,és így gyorsabban ment az idő. Azt hiszem ez a táv volt a kirándulásunk  leghosszabb útja,15 óra. Mivel a megállókon nem ettem,őszintén szólva sosem tetszettek a megállók az autópályán. Egy putrihoz hasonlított,és amikor az egyik péksüteményt a hölgy aki a pultban állt megfordította,a hangyák csak úgy özönlöttek belőle. Tehát inkább ettem amit még itthonról elhoztam ropogtatni valót, este pedig már volt vacsora a hotelben. Itt, Ibotiramaban kapott el a kirándulás igazi hangulata,a klíma,és persze a tenger.

Mindenki nagy éhesen hozzálátott a vacsorának,és mivel ingyenes internet elérésünk volt,egyenként sorban álltunk hogy használhassuk a számítógépet,és hazaszóljunk a szüleinknek. Itt, Ibotirama-ban csak egy éjszakát töltöttünk,az egyike volt azoknak az éjszakáknak,amikor a bőrönd nem volt velünk. Már előző nap a kordinátorunk a meeting-en elmondta hogy a bőröndöket nem vesszük ki,mert végül is csak megalszunk,és tegyünk be minden szükséges dolgot egy hátizsákba. Persze történt olyan is,hogy a drága semmit nem készített el magának,és sírt,mert semmi cucca nem volt másnapra. De még így sem vették ki a bőröndjét. Vannak dolgok amikor figyelni kell,ha nem úgy teszed,a te bajod.
Ezen az estén meg lett engedve hogy egy kicsit tovább fennt legyünk,és a hotel előkertjében beszélgessünk.

A következő napunk igen fárasztó volt, kicsekkoltunk a hotelből,és indultunk egy farm szerűségre, a neve „ Fazenda Pratinha „ volt. Itt Brazíliában mást jelent a farm mint otthon. Itt a farm egy nagy terület,ahol nem kötelező zöldséges kertnek lenni,és még állatoknak sem,de persze olyan is van. Itt például ezen a farmon egy azulkék vizű barlangot látogattunk meg,ahol búvárkodni lehetett,és színes halakat nézni. Még bele sem mentem a vízbe,de a barlang kinézete egyszerűen gyönyörű volt ahogy a nap fénye rásütötte a kék vízre,és ahogy az óriási kaktuszok lógtak lefelé szinte beleérve a vízbe. Persze az első pillanat az volt hogy mindenki csinált képet mindenkiről,utána pedig ötössével,a búvárok behívtak minket a vízbe,ránk pakolva a búvárfelszerelést,a mentőmellényt,és az úszószemüveget,jah meg békatalpat. Ez volt életem első búvár élménye,amit hihetetlenül élveztem. Mindegyikőnk kapott egy-egy zseblámpát a kezébe hogy egyáltalán láthassuk a halakat,mert miközben úsztunk a barlangban,a mi fényeinken kívül nem volt semmi fény. Nekem persze vagy hússzor bevizesedett a szemüvegem,és az idő nagy részében azzal kínlódtam hogy rendesen visszategyem a fejemre,de ha nem úgy tettem, nem kaptam levegőt,mert egy pipa is csatlakozott a szemüveghez. Tehát ahogy mindig,senki sem nézett hülyének,de nem baj. :D
A búvárkodásom után ki lehetett próbálni még egy tök jó dolgot,aminek a lényege az volt,hogy hozzám kapcsoltak egy kötelet,ami a fejem fölött haladt,és nekem pedig kapaszkodnom kellett egy karba,ami biztonságot adott. A feladatom csak az volt,hogy lerohanjak egy kőről 500 méter magasan és az alattam levő vízbe huppanjak. Végül is a kötél vonalán csúsztam lefelé a kürtő segítségével. Hát őszintén szólva úgy éreztem hogy a halálba rohanok,és még a kívánságom is meg volt. Ana felvett engem videón ahogy sikítok míg bele nem érek lent a vízbe. Miután túl voltam rajta,nagyon tetszett a dolog,miután mindenki lecsúszott sokan a vízben maradtunk,és lassan elhagytuk a farmot. Még mindenki ebédelt a farmon valamit,és sok új élménnyel vettük az utunkat a következő állomásunkra,most egy cseppkőbarlang túrára. Igen hamar odaértünk,de az első pillanatban problémába ütköztünk amikor a túravezetőink megláttak minket papucsban,mert mindenki elfelejtette elvinni,és közölték hogy így nem megy. Mindenki egyesével kapott egy túracipőt a raktárukból,persze  egyik szebb volt mint a másik. Én egy akkora hegymászó cipőt kaptam,ami egy csizmára hasonlított,és lehet még a monteverest-et  is megmászhattam volna vele. De őszintén szólva bejárni ezt az óriási cseppkőbarlangot jó élmény volt. Láttunk különleges alakzatokat,és persze a végére igen elfáradtunk.  Ezután már csak a buszhoz vezetett az irányunk,és az új hotelünk, Lencois-ban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.